Az, hogy a magyar közoktatás válságban van, talán nem jelent nagy újdonságot az újságolvasók számára. Ám ezen az általános válságon belül érdemes figyelmet szentelnünk az össz tanulói létszámban egyre nagyobb arányt képviselő roma tanulók oktatási esélyeinek, vagy inkább esélytelenségeinek néhány jelenségére. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre (törvények tiltják az etnikai származásra utaló adatok regisztrálását a közoktatásban is), becslések és különböző felmérések szerint egyre nő a közoktatásba újonnan belépő roma tanulók aránya (ez ma nagyjából 9-10 százalék lehet). Az általános iskolát közülük egyre többen be is fejezik, ha nem is mindannyian a „kellő” időben.
Az általános iskolát 16-18 éves korukra befejező roma fiatalok aránya körülbelül 86-90 százalékra nőtt, ennek ellenére a cigány tanulók relatív iskoláztatási lemaradása lényegében a nyolcvanas évek közepétől egyre nő. Az általános iskolát végzett fiatalok országosan mintegy 96 százalékban tanulnak tovább valamilyen középfokú oktatási intézményben, roma diákok azonban a számítások szerint csupán 44 százalékban, nagyobbik részük inkább a valamilyen – sokszor a munkaerőpiacon értékelhetetlen – szakmát adó szakmunkásképzőben, szakiskolában. Érettségit is adó képzésben közülük mindössze az általános iskolát végzettek 16 százaléka tanulhat (az országos adat 83 százalék). Még rosszabb a helyzet a felsőfokú képzésben: itt a romák aránya mindössze néhány ezrelék lehet az össz tanulói létszámon belül. Az alacsonyabb iskolai végzettségből, a szakképzettség hiányából egyenes út vezet a romák katasztrofális munkaerő-piaci helyzetéhez.
Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy mindez az elmúlt négy év balliberális kormányzásának következménye, sőt még azt sem, hogy ez a rendszerváltás természetes velejárója lenne. „A roma népesség mai drámai foglalkoztatási és iskoláztatási helyzetéért nemcsak a modern piacgazdaság tehet, hanem jelentős részben a szocialista rendszer látszatmodernizációja is felelős” – írja Kertesi Gábor A társadalom peremén című könyvében (a fenti adatok is jórészt tőle származnak). Azt azonban kijelenthetjük: a szocialisták vezette kormányzat – minden fogadkozása és sikerpropagandája ellenére – sem tudta megállítani a negatív tendenciákat.
Szakértői véleményingadozások
A Magyar Bálint által irányított oktatási tárca szerint a romák iskolai hátrányának az egyik legfőbb okozója a szegregáció. Ma kétfajta szegregáció létezik a közoktatásban: az iskolán belüli és az iskolák közötti. Az iskolán belüli azt jelenti, hogy nagyon gyakran külön osztályokba, tanulócsoportokba helyezik el a cigány tanulókat. Azt az oktatási kormányzat nem szívesen emlegeti, hogy ennek fő okozója ő maga volt, még 1997-ben, amikor ugyanez a miniszter (és gyakran ugyanazok a tanácsadók, szakértők) olyan jogszabályt dolgozott ki, és fogadtatott el, amelynek alapján az általános iskoláknak lehetőségük nyílt a roma tanulók elkülönítésére, sőt ez bizonyos anyagi előnyökkel is kecsegtette őket az úgynevezett roma gyerekek felzárkóztató normatívája révén. Most ugyanezek a szakértők ennek az ellenkezőjére próbálják rábírni az iskolákat, törvénybe iktatva az úgynevezett integrációs fejkvótát. Ez azt jelenti, hogy azok az intézmények, amelyek megszüntetik a szegregációt, komoly pluszpénzeket kaphatnak (azokat az iskolákat, amelyek ezt nem akarják, Mohácsi Viktória, az Oktatási Minisztérium korábbi „integrációs biztosa” bírósággal fenyegette meg az egyik vitafórumon). Ennek ellenére az integráció nehezen halad. Sok helyen ellenállnak nem csupán a pedagógusok – akikről néhány „integrációs szakembernek” rendkívül rossz véleménye alakult ki –, hanem maguk a roma szülők is.
Az iskolán belüli szegregációnál is súlyosabb társadalmi következményekkel járt a rendszerváltás környékén bevezetett szabad iskolaválasztási rendszer, amely a szakemberek szerint szinte egyedülálló a világon (állítólag csak Új-Zélandon és Chilében létezik hasonló). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szülők abba az iskolába viszik a gyerekeiket, amelyikbe akarják, viszont az iskola azt a tanulót veszi fel, amelyiket ő akarja (a saját körzetéhez tartozókon kívül). Mindez az iskolák közötti rendkívüli különbségekhez vezetett: létrejöttek elit iskolák, és szép számmal szinte teljesen elcigányosodott intézmények is. Persze mindez nem csupán romakérdés. A társadalom szegényebb rétegei – romák és nem romák – anyagi és egyéb okokból eredően képtelenek mondjuk egy kis faluból a városi jobb iskolákba hordani gyermekeiket. Azok az iskolák, ahol sok a cigány, és sok a szegény, egyre rosszabb oktatási szolgáltatást nyújtanak, tovább csökkentve az amúgy is számtalan szocializációs hátránnyal induló gyerekek életesélyeit. Ma szinte nehezebb helyzetben van egy tehetséges, de szegény családból származó gyermek, mint a múlt század elején. (A szabad iskolaválasztás e rendszerét egy új oktatási rendelet igyekszik némileg módosítani.)
A kormányzat, követve elődei hagyományát, ösztöndíjrendszerrel igyekezett tanulásra bírni a roma fiatalokat. Ennek eredményeképpen évről évre nőtt az ösztöndíjat igénybe vevő tanulók száma. Ezt a növekedést igyekszik is úgy beállítani a kormány, mintha saját érdeme lenne. Holott pusztán arról van szó, hogy egyre több cigány család ismeri meg a pályázati lehetőséget, s így egyre többen igyekeznek megfelelni a feltételeknek. Jó néhány roma háztartásnak rendkívül jól jön még az ösztöndíjjal kapott csekélyke jövedelemkiegészítés is. A romaügyi államtitkár, Teleki László gyakran büszkélkedik: a mostani kormány idején egyetlen tanulót sem utasítottak el forráshiány miatt, azt viszont nem teszi hozzá (talán nem tudja): már az Orbán-kormány alatt is született hasonló értelmű rendelkezés. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években a roma ösztöndíjak körül mindig volt valamilyen botrány. Leginkább az, hogy szinte sohasem fizették ki időben. A mostani tanév első félévének ösztöndíjait például majd csak most kezdik kifizetni.
Hátrányos helyzet, kevesebb pont?
Magyar Bálint másik vitatott újítása, hogy 2005-től a főiskolákra, egyetemekre jelentkező hátrányos helyzetű fiatalok kedvezményes elbírálásban részesülhetnek. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a miniszteri rendelet szerint hátrányos helyzetűnek számító felvételiző sokkal kevesebb pontszám elérése esetén is felvételt nyerhet. A jogszabály nem kifejezetten romáknak készült, ám a felsorolt ismérvek alapján leginkább a cigány felvételizők profitálhattak volna belőle már a tavalyi felvételinél is – már ha egyáltalán tudomásuk lett volna e lehetőségről. A minisztérium viszont valahogy elfelejtette ezt szélesebb körben propagálni (állítólag nem volt rá pénzük), így aztán mindössze egy-kétszáz jelentkező kérte a kedvezményeket a 2005-ös felvételi eljárásban. Amúgy meg sokak szerint az efféle pozitív diszkrimináció a legrosszabb, mert nem ösztönzi nagyobb teljesítményre a tanulókat, s kétséges, hogy az egyetemre bekerülve megfelelnek-e majd az így felvett hallgatók az ottani normál követelményeknek, hiszen a vizsgákon már nem számít a hátrányos helyzet.
A szakemberek egyre nagyobb része úgy látja: nem elegendő csupán a közvetlenül a gyerekeket érintő oktatási támogatásokat juttatni, legalább ilyen fontos a hátrányok leküzdéséhez a szülők támogatása. Leginkább persze munkát kellene adni, nem segélyt!
A cigányság talán legnehezebb helyzetben levő rétege az úgynevezett cigány telepeken élők. Egy 1997-es szakminisztériumi definíció szerint telepnek, vagy telepszerű lakókörnyezetnek nevezzük a „legalább négy lakásból álló településrészt, amelynek a lakásai alacsonyabb komfortfokozattal, magasabb laksűrűséggel, egészségtelen elhelyezkedéssel hátrányosan különböznek a település jellegzetes lakókörnyezetétől”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elképesztő nyomorban, és sokak számára elképzelhetetlen körülmények között élnek az ilyen helyen lakó emberek.
A telepek felszámolásának gondolata több kormányzati ciklusban felvetődött, de a megvalósítás valahogy mindig elmaradt. Az e problémával való foglalkozás leginkább abban merült ki, hogy különböző intézmények különböző méréseket végeztek az országban, megtudni, valójában milyen méretű problémával állunk szemben. Legutóbb a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Iskolája végzett felmérést, amely megállapította, hogy nagyjából 550-600 körülire tehető a telepek száma, amelyeken több tízezer ember él. A felmérésre alapozva az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) 2005-ben meghívásos pályázatot hirdetett negyven önkormányzat bevonásával, amelyből végül kilenc települést választottak ki, hogy megvalósítsák a „roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs modellprogramját”.
Mire jók a kísérletek…
Igaz, a romaügyi államtitkár, Teleki László korábban még azt ígérte, hogy 2006-ra, tehát a kormányzati ciklus végére legalább a felét megszüntetik a cigány telepeknek, vagy ha nem, legalább elkezdik ilyen menynyiségben a felszámolást. Ma már látszik: a ciklus végére egyetlen telepet sem sikerül teljesen felszámolniuk. A kormányzati ciklus első felében ehhez hozzá sem kezdtek, de 2004-ben több alkalommal elmondták, hogy tízmilliárd külföldi kölcsönnel és némi (kétmilliárd) saját erővel hozzákezdenek a probléma megoldásához, sőt szerintük a Nemzeti fejlesztési terv is „elsőrendű prioritásként” kezeli ezt a kérdést, olyannyira, hogy 4,5 milliárd forintos programot indítanak e célból. A kölcsönből persze semmi sem lett. A modellprogramra a 2005-ös költségvetés 800 milliót irányzott elő, ebből azonban szinte azonnal elvettek 10 százalékot az akkori költségvetési megszorítások miatt, így aztán végül – a program „menedzselésére” fordítandó 40 millión kívül – 680 milliót szánt a kormány az említett kilenc település telepeinek „integrálására”.
A kísérlet jelenleg is zajlik, hogy folytatása lesz-e, azt nem tudni. Az biztos, hogy a kormányzat elég szűkkeblű volt a 2006-os költségvetés összeállításakor: idén mindössze 400 milliót tervezett erre a célra, de hogy ezt mire akarják költeni, azt nem tudni. Ez a pénz ugyanis arra sem igazán elegendő, hogy a megkezdett „kísérletet” folytassák (a beindított foglalkoztatási, szociális, egészségügyi stb. programok további támogatás hiányában abbamaradhatnak, s akkor hiába az új vagy felújított lakás: rendszeres jövedelem nélkül visszasüllyedhetnek az ott lakók a telepi létbe), nemhogy új program elindításához. A pénzügyi tárca nemrég egyébként 5 millió euró összegű hitelszerződést kötött az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával roma programok finanszírozására. Ennek egy része is felhasználható lesz majd az ICSSZEM telepfelszámolási programjára, valamint egyéb roma programokra.
Hogy mennyire őszinte a kormányzati elkötelezettség cigányügyben, talán jól mutatja az is, hogy a cigánytelepek megszüntetésére szánt idei 400 millióval szemben 2006 első felében ennek ötszörösét, kétmilliárd forintot költ el a kormányzat saját maga népszerűsítésére, további majd kétmilliárdot pedig az Európai Unió propagálására. 2005-ben csaknem hatszázmilliót szántak arra az Összetartó társadalom program keretében, hogy óriásplakátokon és reklámfilmekben hirdessék: nem szép dolog az előítélet. Szóval úgy látszik, nem is olyan fontos, „elsőrendű prioritás” a telepek felszámolása.
origo.hu
Orbán Viktornak kellett helyre tennie Zelenszkijt
