MI A MAGYAR?

1891. február 2., Budapest
Méltóságos Gyulai Pál úrnak Budapesten
Méltóságos úr! Nagyságos tanár úr és Nagytekintetű Szerkesztő úr!
Az én kritikusom (?) kifeledett nagybecsű cikkéből egy igen hálás részletet, melyet ezennel fölajánlok neki. Mindenik halántékomon van ugyanis egy-két tucat ősz hajszál, mely 10 év előtt még nem volt ott. A Tud. Akadémia közlönyének olvasóit ez a fogyatkozás is bizonyosan annyira fogja érdekelni, mint a csípőm szélessége vagy a bocskorom talpa és a hónam alja. Ez utóbbit ugyan vissza kell tőle vennem mint rá nézve hasznavehetetlent, mert ott semmi szenny nincs a számára, miután, tekintettel éppen gyakori görög öltözékeimre, ez a hely oly hófehér, mint egy carrarai márványszoboré. Sőt vissza kell tőle kérnem a faromat is, magasröptű kritikai tollának még ez sem szolgálhat alapul, miután szélessége – még eddig – szintén nem haladja meg az elfogadott szépségű klasszikus hölgyekét, mint pl. a milói Vénuszét. Pardon, Méltóságos és Nagyságos úr, hogyha talán e frivol névvel szemérmét sértettem. De hát nem is Önnek szól ám ez, hanem nagy tekintélyű közlönye kiritikusának, akivel meg kell ám ismerkednem, mert a cipőm talpán kívül, melyet neki meghagyhatok, még több olyan tulajdonságom van, mikkel 10 év előtt még nem bírtam, és miket meg kell vele ismertetnem.
Kérem ezért Nagyságos, Méltóságos és Tekintetességedet, hogy nevét velem közölni kegyeskedjék.
Jászai Mari

1891, Budapest
Hát nem felel a Tek. úr? – Arra akar ingerelni, hogy durva legyek, és aztán mondhassák, quittek vagyunk? Így nem számolunk. Ha fekvő beteg nem volnék két napja már, elmentem volna magam a válaszért, mert ez a sok firka untat. Hanem mert személyesen még nem mehetek, hát újból így kérem, hogy mondja meg a nevét annak a nyomorult, gyáva, jellemtelen rongynak, aki aszszonyi voltomat álnév alatt ugatja, de kiállani fél, mert szimatolom már, hogy nem férfi, nem férfi, hanem szoknyás! Szoknyás a nyomorult, mégpedig kétszeresen: az egyik szoknya diktálta, a másik szoknya kiírta. – Hát Ön mi? Aki kiadta? Ön? Akit az egész világ úgy ismer, mint aki csak a tehetetlenséget szokta előretolni, és a tehetséget mindenütt, minden alakban gyűlöli.
Különben nekem mindegy – én soha, sem Ön, aki már elég gátat vetett utamba az életben – emlékszik Antigonéra? –, de az Ön és az Önhöz hasonló nagyságok dacára élek, sőt vagyok, nem szorulva az életben senki pártfogására. Soha! Nekem mindegy, én semmitől sem riadok vissza, mit veszthetek – de megtudom, hogy ki az a maga dugdosott petit-je. Meglehet, hogy egy nagyot kacagok, vagy egyet köpök, mikor megtudom, mert én nem akarok egyebet megtudni, mint azt, hogy nem-e egy bizonyos egyéntől jött ez a szenny – akire gyanakszom. Ha nem az, akkor egyet füttyentek rá, és Önnek hagyom a kedvest.
Jászai

1891. február 3., Budapest
Nagyságos Úr!
Miután komolyan kezd beszélni erről a szennyes dologról, tehát én is úgy: először is kijelentem, hogy kritikaszámba nem veszem azt a hülyeséget, ami az ön lapjában ellenem okádtatott, hanem a legaljasabb orvtámadásnak személyem mint asszony ellen; másodszor, hogy semmiféle elégtételre nem számítok, ilyenre nem szorultam. Ha semmit sem érek, pusztuljak a föld színéről, ha pedig van valami értékem, azt nem az ön közlönye fogja nekem adni vagy visszaadni. 11 éves koromtól fogva marakodom az élettel egyedül, egy dühödt kutyától meg nem ijedek, csak álljon szembe velem. Íme, ez az, amit akarok. Ismerni akarom azt a dühödt ebet, aki a fogait csattogtatja rám. Ezt akarom, ha beleveszekszem is.
Kérem azért, a tőlem jelenleg ön iránt telhető tisztelettel, hogy már csak azért is utasítson ellenségemhez egyenesen, hogy ne legyek kénytelen többé önnél magánál alkalmatlankodni, akihez semmi közöm sincs. Azért adja át leveleimet a dühös kutyának, aki amellett, hogy gonosz és aljas, még mindenekfölött tudatlan is, mert különben tudná, hogy a görög öltözéknél szó sem lehet meztelen vállakról is, holott a ruhát csakis maguk a vállak tartják és semmi egyéb.
Az a személy tehát – mert azt sem hiszem, hogy férfi – tudatlan, ostoba, hazug és gonosz, és én tudni akarom, hogy ki, mert szembe akarok állni vele.
Teljes tisztelettel
Jászai
(Jászai Mari levelei. Budapest, 1944)