Élve az általad felajánlott lehetőséggel – jobb meggyőződésem ellenére – levelemet tegező formában írom. Naplódat viszonylagos rendszerességgel követve feltűnt néhány apróság, amelyekre nagyon röviden szeretném a konstruktív kritika eszközeivel szíves figyelmedet felhívni.
Az édesanyádat, Katus nénit ért atrocitások szerintem is elítélendők. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni a te személyes felelősségedet ebben az ügyben. Édesanyádat valami torz politikai-gerontofil megfontolásból éppen a kampány időszakában dobtad be a közéletbe, majd kezét elengedve, kettőt hátralépve, látványosan szörnyülködsz, ahogy az általad (is) gerjesztett indulatok hullámai elsodorják. A helyes magatartás az lett volna, ha hagyod őt szép csendben élni Pápán (cinizmusom kierőszakolja: fizeted a gázszámláját), és idősnapjait meleg családi légkör biztosításával teszed szebbé. Akkor most nem kéne Xanaxot (és nem Sanaxot, Ferenc…) szednie.
Más: „Kicsit sajnálom is a tanárokat ilyenkor, mert gyanítom, nem könnyű nekik eldönteni, hogy velem apaként vagy miniszterelnökként beszélgetnek.” Nehéz mit mondani egy ilyen mondatot olvasva. Javaslatom az lenne, hogy ne sajnáld őket, mert nem szorulnak rá. Általában helyesebb lenne, hogyha hétköznapi emberekkel folytatott beszélgetések során igyekeznél te is hétköznapi módon viselkedni, és ami még fontosabb, hétköznapi módon is gondolkodni (fegyelmezett sportember vagy, bizonyára képes az önszuggeszcióra). Nem tartom egészségesnek, ha valaki a saját miniszterelnöki nagyságát méricskéli, miközben minden tiszteletet megérdemlő, nagy tudású, nyilván többnyire családos emberekkel társalog. Nagyon szomorú, hogy ezért szólni kell neked…
Végezetül: őszintén remélem, hogy népes családod és te magad is ép bőrrel átvészelitek a következő hónapokat. A fenyegetettség, bár sajnálatos, de éppen a saját családod érdekében nem publikus téma. Ferenc, nem tudom kiűzni a fejemből a gondolatot, hogy nemcsak édesanyádat, hanem a feleségedet, sőt a gyerekeidet is feláldozod a szavazatmaximalizálás oltárán. Ez legalábbis helytelen… Mivel konstruktív kritikát ígértem, mondok egy nyugati példát. Néhány hónapja az elvált apákat tömörítő Fathers 4 Justice szervezet pár szélsőségese el akarta rabolni barátod, Tony Blair legkisebb fiát, Leót. A rendőrség, a biztonsági szolgálatok tették a dolgukat, Tony – és Cherie is! – csendben maradtak. Ti is tegyetek így.
Én pedig most nem bele-, hanem elhúzok. Te is tegyél így…
(A mellékelt levelet eredetileg Gyurcsány Ferenc internetes naplójába szántam hozzászólásként. Sajnálattal vettem azonban tudomásul, hogy a moderátorok többnapos várakoztatás után sem engedélyezték írásom megjelenését.)
Fülöp Gábor
Budapest
origo.hu
Halálos trópusi betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, riadót fújtak az orvosok
