Intézményesített agyelszívás – állítják sokan az Európai Unió nyugati felén most formálódó bevándorlási törvényekről. Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Németország, Dánia, Ausztria azon dolgozik, hogy különböző szempontok alapján kiválaszthassa azokat, akik az unión kívülről majd hozzá érkeznek dolgozni, esetleg tartósan ott akarnak élni, netán családot alapítani és állampolgárságot kérni.
Miért merült fel most ilyen súllyal ez a probléma? A demográfiai előrejelzések minden politikai vezető számára egyértelművé tették, hogy néhány évtized múlva nem lesz, aki a jelenlegi szinten eltartsa az öregedő földrészt, vagyis veszélybe kerül a megszokott életszínvonal. Ehhez járul még a terrorizmus, amely mindegyik nyugati államban valós veszély, ezért is próbálják meg jobban ellenőrizni azokat, akiket beengednek az országba.
A tavaly őszi franciaországi zavargások arra is figyelmeztetik a politikai vezetőket, hogy a régebben náluk élő bevándorlóknak és gyermekeiknek is integrálódniuk kellene abba a társadalomba, amelyben élnek.
Mindez kétségtelenül gyorsabb döntéshozásra ösztökélte az Európai Unió tagállamait, amelyeknek ki kellene dolgozniuk azokat a bevándorlási elveket, amelyekben mindannyian egyetértenek. Egyfajta rendszer már működik Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában, azt azonban Európában sokan végtelenül önzőnek tartják. („Majd mi kiválasztjuk közületek a legjobbakat, a számunkra nem annyira értékesek maradnak nektek, majd meglesztek valahogy!”) A kevésbé fejlett országok továbbra is ácsingózhatnak a segélyekre, hiszen ha történne is valamilyen beruházás náluk, csak betanított munkásra lesz szükség, hiszen az „agy” a globalizált világcégtől érkezik.
A Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter által jó egy hónapja a párizsi nemzetgyűlésnek beterjesztett törvénytervezetre megszólalásig hasonló elképzelésekkel állt elő a múlt héten Charles Clarke brit belügyminiszter. Nagy-Britanniában a jövő nyáron lépne életbe az új bevándorlási törvény. Egy felállítandó pontrendszer alapján szeretnék megfiatalítani és magasan iskolázottá tenni a bevándorlási engedélyért folyamadók hadát. A brit hatóságok öt kategóriába sorolnák a bevándorlókat. Elsőként a magasan képzett és megfelelő gyakorlattal rendelkező orvosokra, mérnökökre, informatikusokra és pénzügyi szakemberekre várnak. Nekik szabad az út Nagy-Britanniába, őket még úgy is szívesen látják, hogy nincs előre elrendezett munkahelyük. Aztán következnek a hiányszakmával rendelkezők – tanárok, ápolónők, könyvelők –, nekik már nem árt állásajánlatot csatolniuk a kérelmükhöz. Külön kategóriába sorolták a szakmunkásokat, akik számára követelmény, hogy a szerződésük lejárta után visszatérjenek szülőhazájukba. Az egyetemisták is külön kasztba tartoznak, végül is az a legjobb, ha egy nemzet a maga számára képezi ki a tehetséges fiatalokat, akik tanulmányaik idején elsajátítják a nyelvet, megismerkednek a kulturális szokásokkal. A legutolsó az „egyéb” kategória, ami lehetőséget ad arra, hogy a szegény országokból elszipkázzák a tehetséges művészeket vagy a kimagasló képességű sportolókat.
Nyomban zúgolódást váltott ki a szigorítás híre Nagy-Britanniában a több tízezer indiai és kínai étterem-tulajdonos körében, ugyanis a konyhai kisegítő munkás, de még a szakács sem számít magasan képzett munkaerőnek. (Mintegy ötvenezer dolgozóról van szó!) Az új szabályok életbelépése után lehetetlen volna az utánpótlás biztosítása. A brit hatóságok azonnal mentő ötlettel álltak elő: az ázsiai konyhákban beszéljenek angolul, akkor lehetőség nyílik arra, hogy kelet-európai munkaerőt alkalmazzanak az indiai és kínai éttermekben. Ebből csak káosz lesz – mondták erre az ázsiai étterem-tulajdonosok. Megszólalt a nagy-britanniai kebabfalatozók szövetségének elnöke is, aki egyszerűen mítosznak nevezte azt, hogy kínai ételeket csak kínaiak, indiaiakat pedig csak indiaiak tudnak készíteni.
Az angol konzervatív sajtó részéről főként az váltott ki kritikát, hogy a tervezetben nem jelölik meg a maximumot, hogy hány embert lehet beengedni egy évben az országba. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy 1997-ben, amikor Tony Blair hatalomra került, ötvenezer főnyi volt az éves bevándorlás mértéke, 2004-ben ez szám meghaladta a 220 ezret, tavaly pedig 345 ezer külföldi kérte a brit bevándorlási engedélyt.
Franciaországban az óriási munkanélküliséggel érvelnek a bevándorlás ellenzői: vajon miért kell külföldről importálni a munkaerőt, ha a határokon belül milliónyian vannak állás nélkül? Legyen bármilyen is a munka, vajon egy rövid átképzéssel nem lehetne arra alkalmas francia személyt találni a négymilliót meghaladó seregből? Ha mégsem, akkor újra át kellene gondolni az egész franciaországi képzési rendszert. Érdemes volna felülvizsgálni a kezdő fizetéseket is, hiszen a legjobban képzettek közül sokan Nagy-Britanniába vagy az Atlanti-óceán túlsó partjára, Amerikába mennek dolgozni – szól a francia ellenzők felvetése.
A korábban liberális szellemiségükről ismert hollandok e héttől elsőként a világon előzetes vizsgát írnak elő, hogy meggyőződjenek a bevándorlójelölt nyelvi és kulturális felkészültségéről. A vizsga, a tankönyvek, oktatókazetták, videók ára 350 euró, ami nem kis pénz egy harmadik világban élőnek. A holland konzulátusokat kell felhívni telefonon, ahol a jelölt egyszerű kérdéseket kap, amelyek „a holland élettel való azonosulásának szintjéről” adnak képet. Például: hol van a holland parlament székhelye? Ennél mi sem egyszerűbb – gondolhatja a dörzsölt kelet-európai –, addig kell hívni a megadott számot, míg egyszer minden válasz helyes lesz. De nem számolnak a holland furfanggal! Minden holland konzulátuson hangfelismerő rendszer működik, így az érdeklődő aligha próbálkozhat többször. Ezek után persze a nemzetközi emberjogi szervek első számú célpontjává vált a korábbi bezzegország.
Ez persze csak egy szelete annak a szigorítási hullámnak, amelyet Hágában elfogadtak és alkalmaznak. Az intézkedések kimondott célja a marokkói és török muzulmán bevándorlás megfékezése. Hollandiában vége a bevándorlókkal, főleg a muzulmánokkal szembeni türelemnek azóta, hogy 2004. november elején egy arab férfi leszúrta Theo van Gogh filmrendezőt. „Vas Rita” – ez a gúnyneve annak a volt börtön-igazgatónőnek, Rita Verdonknak, aki a bevándorlásügyi minisztériumot irányítja a kereszténydemokrata kormányban, amelyben egyesek szerint „ő az egyetlen férfi”. Mintegy huszonhatezer illegális bevándorlót – köztük 4000 törököt és 2600 marokkóit – küldött vissza a hazájába. A szigorítások következtében négy év alatt felére apadt a menekültstátusért folyamodók száma, amely tavaly alig haladta meg a negyvenezret.
Az európai országok közül csak Franciaországban nagyobb a muzulmánok aránya a hollandiainál: a 16 milliós ország hat százaléka – főleg török és marokkói – mozlim. Egyes felmérések szerint 2010-re az ország négy legnagyobb városában – Amszterdamban, Rotterdamban, Hágában és Utrechtben – a lakosság többsége muzulmán lesz! Ráadásul a bevándorlók közül hétszázezer – többéves ott-tartózkodás után – egyáltalán nem beszéli és nem is akarja megtanulni a nyelvet. Biztonsági okokból megtiltották a mozlim nőknek a testet teljesen fedő burka viselését, ami miatt külön támadások érték Verdonk asszonyt.
Ma már minden korábban külföldről bevándorolt 65 év alattinak, akinek nincs általános iskolai végzettsége, integrációs tanfolyamon kell részt vennie, ahol a holland nyelv, történelem és kultúra legelemibb részeit oktatják. A közterületeken beszéljen hollandul, adja fel diszkriminációs elveit, tagadja meg a radikalizmust – e három elvnek próbál meg nem kis nehézségek árán Rita Verdonk érvényt szerezni: „Azt nem várjuk el, hogy a külföldiek gyorskorcsolyázni tudjanak – mondta egyszer ironikusan –, de azt mégiscsak illendőnek tartjuk, hogy tanulják meg a nyelvünket, és sajátítsák el alapvető értékeinket, mint például a férfi és nő közötti egyenlőség.”
Az év elején a német kormány is a bevándorlási törvény szigorítását kezdeményezte. A kényszer-, illetve látszatházasságok ellen tervezett intézkedés úgy szól, hogy a házastárs csak akkor kaphat tartózkodási engedélyt családegyesítés címén, ha már elmúlt 21 éves. A kormány a most készülő európai uniós irányelvekre hivatkozott, így nyárig törvénybe kell iktatnia a módosítást. Egyúttal szeretnének gátat szabni a prostitúció utánpótlásának, ám a németországi török közösség egyik vezetője szerint ezzel az intézkedéssel csak azt érik el a hatóságok, hogy megnő az utcán bájukat kínálók életkora. A törökök egyébként már bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, szerintük ugyanis a törvénytervezet elfogadását követően nem érvényesül az alaptörvényben rögzített jog a családegyesítésre.
Sajátos jogi helyzetet teremt, ha az Európai Unió több államában elfogadják a kiválasztott bevándorlásról szóló törvényt. Eddig a 2004 májusában csatlakozott tíz új ország számára csak hat – Nagy-Britannia, Írország, Svédország, Spanyolország, Finnország és Portugália – nyitotta meg teljesen a munkaerőpiacát. Ez azt jelenti, hogy Franciaországban, Németországban vagy Belgiumban egy huzamosabb ideje ott élő bevándorlónak joga van munkát vállalni, míg egy európai uniós nemzet fiának – szlováknak, lengyelnek, magyarnak – nem. Erre mondta Vladimír Spidla, az Európai Bizottság cseh foglalkoztatásügyi biztosa, hogy „bonyolult helyzet”.
költségvetés
Káosz Franciaországban – nincs megállapodás a pártok között
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!