Pénzügyi déja vu

Súlyos pénzügyi gondok terhelik az államkasszát. Ha a tavaszi parlamenti választások után nem kezd bele egy átfogó reformba a következő kormány, sötét jövő elé nézünk. A pénzügyi válság sem kizárt. A problémák hátterében a magas államháztartási hiány áll, annak pedig egyik fő pörgetője, az államadósság tartósan és rendületlenül duzzad. Eközben a külső és belső deficit is nő; az ikerdeficit hazánkban a legnagyobb. Sajnos nemcsak uniós viszonylatban vagyunk negatív rekorderek, az összes szakértő egybehangzó álláspontja szerint a felzárkózó gazdaságok közül nálunk a legnagyobb a financiális összeomlás veszélye. Több mint 13 ezer milliárdos az államadósság, éves viszonylatban várhatóan nyolc-kilenc százalékos lesz a GDP-arányos hiányszint a költségvetésben, és a folyó fizetési mérlegnek 8,3 százalékos a deficitje. Arra is érdemes figyelni, hogy az utóbbi időszakban egyszer-kétszer már a forint is megingott. A kialakult helyzet nem csak az ellenzék részéről tűnik aggasztónak, a globális és nyugat-európai figyelmeztetések, az EU intőit követően immár a közgazdászszakma és a gazdaságkutatók is vészharangot kongatnak. Ilyen környezetben jogos a kérdés: van-e hasonlóság a nyolcvanas évek Magyarországának pénzügyi helyzete és a mostani között?
Szimbolikus pillanata volt a rendszerváltozásnak az, amikor Németh Miklós miniszterelnök beismerte, hogy a magyar államadósság bizony nem annyi, mint amennyit éveken át mondtak az MSZMP fő politikusai, hanem sok-sok milliárd dollárral több. A fiatalabb generációk talán nem is tudják, ez volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált a szocialista gazdasági rendszer csődje. Ha megnézzük, hol tartunk ma, azt kell látnunk, hogy a 2002-es kormányváltás óta körülbelül ötezermilliárd forinttal nőtt az államadósságunk. Első pillantásra irdatlan összegről van szó, így logikus módon az átlagember nem is tűnődik azon, hogy neki ez mit jelent, mennyi a tartozása. Pedig nagyon is értelmezhető a helyzet: ma Magyarországon mindenkinek, a csecsemőtől a legidősebbekig bezárólag 1,3 millió forint adóssága van. A magyarok többsége úgy tartja, nem érdemes ezzel a témával foglalkozni, hiszen az állam adósságát majd a kormány, nem pedig a magánemberek fizetik vissza. Nos, igen, a kérdéses pénzt tényleg az állam fizeti vissza. Ám úgy, hogy először elveszi az adófizetőktől a törlesztéshez szükséges pénzt. A kimutatások alapján ma az összes adófizető által egész évben befizetett személyi jövedelemadó cirka 90 százaléka az államadósság törlesztésére megy el. Könnyen meglehet, hogy az idén a kormány eléri: a befizetett személyi jövedelemadó 100 százaléka a korábban felvett hitelek törlesztésének lesz a fedezete. Ha már déjá vu. Az 1989-es szituációt összehasonlítva a jelenlegivel, még egy prolongálásra figyelhetünk fel. A gond az államadósság emelkedésével az, hogy gyorsabban növekedik, mint az ország gazdasága, teljesítőképessége. Magyarország visszakerült abba a helyzetbe, amikor gyorsabban növekszik az adóssága, mint a gazdasági teljesítménye. Ma a magyar államadósság mindennap hatmilliárddal nő. Vasárnap is.
A kormány eközben – közpénzből fizetett – hirdetésekben közli, hogy „kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság”. Vicclapokba illik persze az is, hogy bennünket irigyel Németország, Franciaország és Olaszország. Pedig az ember inkább azt látja, mintha mi, magyar munkavállalók akarnánk Nyugatra menni. Élni és dolgozni. Valószínűleg egy ujjunkon meg tudnánk számolni, hány német, francia és olasz munkavállaló vágyakozik a magyar munkabérek iránt. Ugyancsak a Móricka-történetek kategóriája: amikor az EU rendre visszadobja a magyar konvergenciaprogramot, akkor azt a kormány a gazdaságpolitikájának megerősítéseként értékeli.
De félre a tréfával! Egy friss kutatóintézeti jelentés alapján kijózanodás következik be a tavaszi parlamenti választásokat követően, bármelyik politikai erő lesz is a győztes. A GKI Gazdaságkutató Rt. legújabb felmérésében azt hangsúlyozza: a megalakuló kormány szembe fog kerülni azzal, hogy azonnali, rövid távú kényszerek miatt sürgősen meg kell valósítania egy kétirányú intézkedéssorozatot. Meg kell kezdenie a reformokat az állami szférában, és határozott lépéseket kell tennie az államháztartás egyensúlyának javítása céljából. S eközben illik arra is emlékezni, hogy ősszel nemcsak a II. Nemzeti fejlesztési terv programját kell elkészítenie hazánknak, hanem az említett konvergenciaprogramot is újra kell írnia. Mindezeket a lépéseket a befektetők kiemelt figyelme övezi. Ez pedig azért fontos, mert az állampapír-állomány, pontosabban annak speciális formája, az államkötvények lassan ötven százaléka immár külföldi befektetők kezében van. Elméletileg amíg külföldről hajlandók finanszírozni a magas hiányt, és amíg a forint árfolyama nem kezd rohamosan gyengülni, addig nincs baj. Csakhogy az államháztartási hiány az idén rekordot dönthet, és mint fentebb jeleztük: nemzeti fizetőeszközünk árfolyama is megingott. Mind a nyugati, mind pedig a hazai szakértők arra figyelmeztetnek, ha nem készül el a reformokra vonatkozó hiteles kormányzati program, akkor azt az EU illetékesei kemény és nyilvános (!) bírálattal fogják illetni, s a pénzpiaci szereplők magatartásukkal fogják minősíteni, amely szerint egy újabb hitelességvesztés vagy bizalmi válság a forint nagymértékű gyengüléséhez és ennek nyomán ugrásszerű kamatemeléshez vezetne.
Természetesen arra már a múlt év végén is mérget vehettünk, hogy a parlamenti választások előtt nincs esély a pénzügyi egyensúly érdemi javítására, s továbbra is kérdéses, hogy az idén milyen ütemben hajthatók végre azok a lépések, amelyeket a pénzügyi körök immár halaszthatatlannak tartanak. A választások után felálló új kormánynak már rövid távon hatékony döntések meghozatalára lesz szüksége. Az államháztartási hiány csökkentéséhez olyan átfogó reformokat kell mielőbb megindítania, amelyek biztosítják a gazdaság és a társadalom fenntartható növekedését és a nemzetközi pénzügyi világ bizalmának visszaszerzését.
Az államháztartás finanszírozási igényének csökkentésére nem csak a külső kényszerítő körülmények miatt van szükség. A belső egyensúly fenntartásához szükséges intézkedéseket már nem lehet megkerülni, nemcsak az évről évre kimutatott kedvezőtlen államháztartási hiány miatt, hanem az ennek nyomán fokozottan növekvő államadósság miatt, amely emelkedő pénzügyi kockázatot jelent hazánknak. A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint ezermilliárd forinttal emelte meg az államadósság kamatterheit az eltelt négy évben a rossz gazdaságpolitika. Legkevesebb ezermilliárdos megszorításra van szükség, ami többéves és igen szigorú programot feltételez. Súlyos az a „pénzügyi örökség”, amivel az országnak és a 2006 késő tavaszán hivatalba lépő kormánynak szembe kell néznie. A problémát tetézi, hogy a társadalom nem is készült fel a traumára. Sőt úgy tűnik, a lakossággal elhitették: jobban él, mint valaha.
Pedig „pénzügyi klímaváltozás” nélkül nem ússzuk meg. Hosszú és forró lesz a nyár.