Sola helyett most Tatai brillírozott

Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata visszatért oda, ahová az előző két évben inkább csak képzeltük vagy látni szerettük volna: a kontinens közvetlen elitjébe. A gárda ugyanis szombaton 27-22-re verte a francia Montpellier-t a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így kétgólos idegenbeli vereségével együtt 48-45-ös összesítéssel a spanyol Ciudad Real és a Pamplona, valamint a német Flensburg társaságában várja az elődöntő keddi sorsolását.

Az európai sportági szövetség, az EHF határozatban tiltotta meg, hogy klubmérkőzések előtt a rendezők eljátsszák a két résztvevő himnuszát, a veszprémi közönségnek azonban természetesen senkitől nem kellett engedélyt kérnie, hogy a mi nemzeti fohászunkat elénekelje, így a felvezetés a szokásos menetrend szerint zajlott. Igaz, a kórusnak nem sikerült együtt haladnia a trombitakísérettel, de joggal remélhettük, hogy a pályán nagyobb lesz az összhang.
Ám kezdetben nem volt az. Az idegenbeli meccs hőse, Vlado Sola ugyanis egészen a 7. percig nem fogott labdát, és mert védőtársai sem javították, inkább rontották a helyzetét, folyamatosan méltatlankodott. A többiek nem szóltak
vissza neki, hiszen mégiscsak becsben tartják a nagy öreget, az egykori olimpiai és világbajnokot, de ennél is fontosabb volt, hogy hirtelen a franciák is tisztelni kezdték. Ezért aztán hiába ugrottak meg rögtön az elején három góllal, ugyanolyan váratlanul viszszaestek, mint Montpellier-ben, és ezt a veszprémiek ismét kihasználták. Úgy fordítottak, hogy Lazarov gyakorlatilag használhatatlan volt; nemhogy a kaput nem találta el, még két kósza passz is kicsorgott a kezei közül. Eklemovics és Buday vitte helyette is a prímet, és mert Perez sem tündökölt, a félidőbeli 14-11-es vezetést több mint félsikerként értékelhettük.
Fordulás után aztán már hat góllal húztak el a hazaiak, ám mivel az ellenfél megint közelebb férkőzött, Zdravko Zovko megérezte a veszélyt, és kapuscserét határozott el. Lehívta a legfeljebb átlagosat nyújtó Solát, ezzel meghúzta a nyerő lépést. Persze ettől igazán nagy tréner, hiszen honfitársa nem védett annyira rosszul, hogy rutinját is feláldozva kötelező lett volna vállalni a kockázatot, és az edzők ilyenkor általában görcsösen ragaszkodnak a megszokotthoz. Zovko azonban nem tette, és szerencséjére Tatai Péter tökéletesen igazolta a számítását. Még „hidegen” jött be, így fogta sorozatban az átlövéseket és a ziccereket, gólt csak onnantól kapott, amikor visszaállt az ötgólos differencia. A Montpellier végig derekasan harcolt, és még az utolsó előtti percben is volt rá esélye, hogy két gólt lőve, idegenbeli több találatával kicsikarja a továbbjutást, de ez az esély elméleti maradt.
Akár jelképesnek is tekinthető a mozdulat, amellyel a beérett fiatal magyar generáció egyik klaszszisa, Iváncsi Gergő becsapta a kétszeres világbajnok, 36 éves Gregory Anquetilt, és a rövid sarokba bombázva beállította a 27-22-es végeredményt.
Mint a 48-45-ös összesítésből is kitűnik, a diadal alapja az volt, hogy a virtuóz gólzsákokkal teli vetélytársat sikerült 120 percen át 45 gólon tartani. Ebben egy hete Soláé volt a fő érdem, a veszprémi publikum azonban már Tatai Péter nevét skandálta, aki e felemelő hangzavarban nem a teljesítményéhez, hanem a korához mért szerénységgel mondta: „Már a kispadon igyekeztem felpörgetni magam, de a szerencsére is szükségem volt. Mert azzal, hogy az első lövést megfogtam, minden eldőlt, utána már magától ment a védés.”
Az első öröm csitultával Zdravko Zovko gondolatban máris az elődöntőig merészkedett, igaz, csupán annyit jegyzett meg: a legjobb négy közé jutással még nem lakott jól a csapata.
Pedig az újabb siker még az eddiginél is nagyobb étvágyat kíván, erre bizonyságul vegyük számba a lehetséges ellenfeleket. Egyikük a már mumusnak számító spanyol Ciudad Real, amely 67-55-ös öszszesítéssel, két győzelemmel gázolt át a szlovén Celjén. Másikuk a szintén spanyol, pamplonai Portland San Antonio – szintén régi ismerős a 2002-es és a 2003-as BL-elődöntőből –, amely ha egyetlen góllal is, de kiejtette a címvédő Barcelonát. Négygólos előnyt vitt magával ugyanis Katalóniába, és ott megúszta 26-23-as veréssel. A harmadik verzió pedig a német illetőségű, de az Eb-bronzérmes dán válogatott színe-virágát felvonultató Flensburg, amely úgy jutott túl a Kielen, hogy idegenbeli négygólos diadala után szombaton 34-32-re kapott ki otthon. Nem csak ezért, de talán a Flensburg lenne a legkisebb rossz.
Afelől viszont kétségünk se legyen, hogy a keddi bécsi sorsolás előtt a németek is azért fohászkodnak, hogy valahogyan elcsípjék a magyarokat!