Szegénységi bizonyítvány

Bármilyen hosszú ideje már, és akárhányszor halljuk őket beszélni habókos terveikről, bárgyú ötleteikről, a tévedhetetlenek magabiztosságával kinyilvánított ostobaságaikról, még mindig tudnak meglepetést okozni. Ez egyben a legtöbb, amire még képesek. Ők, a magyar liberálisok, a mi szabad demokratáink, akiknek – ismerjük el – már rég nem a kívülről közéjük jött, bámulatosan kopásálló Kuncze, a megalkuvásokban amortizálódott Pető vagy a XXI. századi utópistává butult Bauer a kirakatemberük, hanem Demszky Gábor. A párt örök üdvöskéje, emblematikus embere, Budapest főpolgármestere. Tizenhat esztendő óta vezeti a várost, rendíthetetlenül. Bármikor, bármilyen testhelyzetből kész újraindulni, és ha létezik még olyan kitüntetés, mint régen volt a hűséges dolgozóknak, törzsgárdajelvényekkel kidekorálva állhatna a Petőfi-szobor elé. Ezúttal ne ragadjunk le annál a praktikus gondolatnál, hogy ennyi év alatt az újszülöttekből középiskolások, a középkorúakból nyugdíjasok lettek, mert ez az idő még egy olyan nagy múltú város életében is hosszúnak számít, amilyen Budapest. Van összehasonlítási alapunk: a millenniumkor negyedennyi idő alatt egész városrészei épültek fel – téglából, faragott kőből, egyedi készítésű faajtókkal, -ablakokkal, ács-, kovács-, bádogos-, tetőfedő munkával –, több száz kilométernyi villamosvonalat, földalatti vasutat, s ki tudja felsorolni, mi mindent készítettek eleink, amint az 1945 utáni másfél évtized sem telt el ma is használható alkotások nélkül. Mindezzel joggal állíthatjuk szembe Demszky mester regnálásnak látványos meddőségét: egy méter új metróvonal, gyorsvasút, igazi tehermentesítő közlekedési út, alagút nem épült a katasztrofálisan túlterhelt Budapesten.
Miközben a főváros lassan közlekedési káoszba, a kátyúkba és a koszba fullad, Demszky és csapata – akik mindig szívesen kérkednek „européerségükkel”, „világpolgárságukkal” – most a tarka városi tehén programmal készülnek meglepni a szürke magyar, mondjuk úgy: fejősteheneket. Egy nyugaton már lejárt szavatosságú, erősen használt árucikkel, olyasmivel, ami az „olcsó nyugati bálás ruha” feliratú turkálókban kapható. Körülbelül erre futja a mi liberálisaink híres fantáziájából, ezenkívül szivárványos vonulásokra meg arra az elfuserált, méregdrága időkerékre, ami méltó emlékműve lesz majd munkásságuknak.
Az unalomig ismételt panaszok helyett most ragadjunk üstökön egy vadonatúj témát! Kedden megérkezett Budapestre az új Siemens villamosszerelvény. A szállítmányt a Ferencvárosi pályaudvaron Beethoven Örömódája fogadta, majd Demszky ürömódája következett: a főpolgármester „a modernizáció, a megújulás és a vonzó tömegközlekedés szimbólumaként” jellemezte a német gyártmányú járművet. Ilyenkor mindig helyénvaló a kérdés: mit csinált őkegyelme 16 év alatt a főváros modernizálása helyett, hogy most így el van ájulva egy villamostól? Azonban szólt egy ennél fontosabbat is, a távirati iroda jelentése szerint „Demszky hangsúlyozta, hogy aki ezzel a járművel utazik, az érzékelheti majd, hogy a tömegközlekedés nem a szegények szimbóluma”.
Tessék?! Jól hallottuk? Eszerint a budapesti tömegközlekedés a szegények szimbóluma? Igaz, vannak emberek, nem kevesen, akik inkább a saját autójukkal gyötrődnek, fizetnek a városban, mint hogy a zsúfolt, elhanyagolt, gyakran piszkos és büdös bmv-vel (busszal-metróval-villamossal) kelljen utazniuk, nem szólva arról, hogy a szegényeink jövedelméhez képest már a BKV-jegy és -bérlet is olyan drága, hogy nem ok nélkül kell bevetni ellenük az ellenőrök seregét. De ki tehet erről másfél évtized után? Miközben Bécsben, Prágában, Münchenben, Milánóban, de Kassán is a tisztes, takarékos polgárok, tisztviselők és üzletemberek utaznak villamossal a belvárosba. Ők tudják, miért. Demszky azonban mit sem tudhat erről, hiszen régen kiköltözött a fővárosból Budakeszire – ahol se villamos, se szegény ember nem zavarja –, különben is lóháton közlekedik, vagy kedvezményesen bérelt fővárosi terepjáróval.
Végül is, ismerjük el, mindnyájunk közül talán éppen a főpolgármester a legszegényebb. Szellemileg biztosan.