Tisztelt Szerkesztőség!

Kelen Rudolf nyugalmazott mérnök (Budapest): A múzeumkerti ünnepség alatt egy mondat, pontosabban egy mondat hiánya megragadta figyelmemet. Amikor a művész Petőfi ismert, Egy gondolat bánt engemet… című és kezdetű költeményét szavalta, a betegen történő elmúlás víziója („Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, / Mely elhagyott, üres szobában áll”) után annak kellett volna következnie, hogy „Ne ily halált adj, istenem, / Ne ily halált adj énnekem!”, de mit hallok: a „Ne ily halált adj, istenem” fohász kimaradt a szavalatból, és csak az hangzott el, hogy: „Ne ily halált adj énnekem!” Baki ez, vagy szándékos torzítás? Hajlamos lennék jóindulatúan bakira gondolni, azonban a tavalyi, 2005. március 15-i múzeumkerti ünnepségen is történt valami, ami kiváltotta nemtetszésemet. Akkor felolvasták a márciusi ifjak 12 pontba foglalt követelését. A tizenkettedik pont így hangzott el, idézek: „Unió, egyenlőség, testvériség, szabadság!” Emlékeim szerint a szóban forgó tizenkettedik pont hiteles szövege: „Unió Erdéllyel!” Miért hagyták ki Erdély néven nevezését? Akárhogyan is nézzük, ez bizony történelemhamisítás. Talán ciki lett volna Erdélyt említeni a 2004. december 5-i népszavazást megelőző események és az eredmény ismert fogadtatása után?

Domonkos István (Budapest): Olvasom a lapban, hogy elfogta a rendőrség azt az embert, aki telefonon bombarobbantással fenyegetőzött (Letöltendő fogház…, Krónika 3. 8.). Kevésnek tartom a fogház ítéletet, és nem értem, miért nem írhatják ki a teljes nevét az ilyen csirkefogónak. A fogházbüntetés mellett ki kellene vetni a delikvensre akkora pénzbüntetést is, ami némileg jóvátehetné a közösséget ért károkat. Hasonlóan súlyosabb ítélettel kellene sújtani – ha elfogják – azokat a károkozókat, akik a szelektív hulladékgyűjtés céljából közterületre helyezett műanyag tárolókat felgyújtják. Itt is meg kellene nevezni a vétőket, és kellően magas pénzbírságot kivetni. Rendet kellene már tenni. Az engedékenység, a bűnözőkkel való túlságos kímélet rontja közállapotainkat.
Szerényi Zoltán (Budapest): A nemrég megrendezett 37. Magyar Filmszemle csalódást okozott amiatt is, hogy alig foglalkozott az 1956-os forradalommal, amelynek idén van az 50. évfordulója. Talán nem volt elég téma, amelyből meríthettek volna? A forradalom és szabadságharc kiemelkedő vezetőinek vagy az elesett hősök életének megírása, valamint megfilmesítése szinte kínálja magát. Ilyen például Gazdag Sanyinak, a Corvin köziek legfiatalabb osztagparancsnokának a sorsa, akit az oroszok kivégeztek a Ludovika kertjében, de csodával határos módon mégis életben maradt, és tudomásom szerint ma is él. Életéről Benedikty Tamás regényt is írt, csak el kellett volna olvasni. (Igaz, nehezen kapható a könyv, nemigen publikálják.) Érthetetlen ez a közömbösség, pedig várható, hogy az 50. évfordulóról a világ több részén is megemlékeznek, az Egyesült Államokban még film is készül ’56-ról. Csak mi hallgatunk? Miért?

Szilvásy Margit (Budapest): A lap március 9-i számában Czakó Gábor Jó bárányból lesz jó pásztor című írásában kesereg a hazai állapotok felett, s hogy sorsunk jobbra forduljon, megoldásként ajánlja: menjünk a templomba, és imádkozzunk a szentekhez. Hívő, vallásos keresztény vagyok, mégis úgy gondolom, hogy a terápia, melyet az író ajánl, már kevés. A nemzeti oldal megátalkodott ellenfelei korszerű fegyvereket vetnek be, nem riadnak vissza a legnemtelenebb eszközök alkalmazásától sem: lejáratnak, rágalmaznak, megfélemlítenek bennünket. Nem kell követnünk a baloldal stratégiáját, nem kell hasonló módon eljárnunk, de azért ne gondolja senki, hogy hülyék vagyunk. Ha megdobnak kővel „dobjuk viszsza kenyérrel, de jó erősen” – mondta Böjte atya, ő csak tudja, hogy a jelen helyzetben mi a célravezető harcmodor. Ha rá hallgatunk, győzni fogunk, s akkor majd elmondhatjuk, hogy imánk meghallgatásra talált.

Hazai János és Somoskőy Julianna (Békéscsaba): Feleségem és én tíz fő alatti vállalkozást működtetünk évek óta. Én 1987-ben létesítettem vállalkozásomat. Közel húsz év alatt egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy adó-visszaigényléseimet (szja, áfa, tb stb.) határidőben ne kaptam volna meg. Kivéve a mostani esetet, amikor feleségem és én néhány százezer forint áfát visszaigényeltünk, és ennek ellenőrzését rendelték el. Harminc nap alatt nyilatkozatot kértek, és különböző bizonylatokat, majd harminc nap után kilencven napra meghosszabbították az ellenőrzést. Véleményem szerint száz-kétszáz ezer hasonló kisvállalkozó lehet, akiktől ha egymillió forintnyi összeget így visszatartanak, ez száz-kétszáz milliárd forint is lehet, hasonlóan a törvénytelen előző évi áfavisszatartáshoz. Vajon lehet-e tenni valamit annak érdekében, hogy kiderüljön: egyedi esetről van-e szó, vagy politikai szándék áll az áfa-visszatartás mögött?