Titkok kertje a fővárosi Béla király úton

Volt idő, amikor a Béla király kútjánál, a kormányrezidencia előtt nem volt tanácsos megállni, nézelődni. A hatalmas rácsos kapunál morc tekintetű, pufajkás, tányérsapkás, fegyveres őrök azonnal fenyegetően tekintettek a hívatlan látogató felé. Pedig a svábhegyi Béla király kútját elvileg szabadon megnézhette volna bárki, hiszen a kút vizét már Mátyás király idejében agyagcsöveken vezették a budai Várba, s a mai Szentháromság téren lévő kútból tört elő. Sőt, a forráskutat még a törökök is feltüntették haditérképükön. Egyébként előzőleg Királykútnak, Svábkútnak, majd Orvoskútnak nevezték a friss vizű forrást, az elnevezést Béla király kútjára Döbrentey Gábor író adta 1847-ben, a kézműveseket támogató IV. Béla király emlékére.
Egyszóval a hatalmas, magas kőfallal körbevett parkban az épületeket, az ott zajló életet mindig titok övezte, csak a Béla király útról bekanyarodó hatalmas fekete Volgák, később Mercedesek engedték sejteni, hogy magas rangú vendég érkezett a rezidenciára. Ez a félelemmel teli légkör a rendszerváltás után oldódott fel, amikor az új polgári demokráciában magyar köztársasági elnököknek szolgált-szolgál lakhelyéül. Bár most is fegyveresek, a Köztársasági Őrezred katonái őrzik a területet, de már minden következmény nélkül meg lehet állni Béla király kútjánál, és nyugodtan meg lehet tekinteni a forrás fölé emelt XVIII. században épült házikót.
Talán a kormányrezidencia belső titkának, működésének fellebbentésére hirdette meg a Zugligeti Egyesület nemrégiben a park nyílt bejárását. Ezrek voltak kíváncsiak a magas kőfallal, belül dróthálóval körbevett területre. Mielőtt az őrezred katonái a sorompót felengedték volna, kettes sorokba állították a tömeget, hogy könnyebben meg lehessen számolni a látogatókat és az ősparkból távozókat. Fényképet készíteni tilos volt, így két turnusban, zárt sorokban, katonai felvezetéssel elindultunk a több száz éves fák között. Hamar kiderült, hogy a négy különálló, hatalmas épület egyikébe sem mehetünk be, csak a kanyargós, hóval borított szerpentinen sétálva, messziről vehetjük szemügyre a lakóháznak, vendégháznak, konferenciateremnek kialakított emeletes, szinte egyforma, rideg hangulatú épületeket. Első látásra kicsit a sztálinista építészet monumentalitásra törekvő stílusát véltük felfedezni a házakon, aztán kiderült, hogy az 1950-es évek elején a párt vezetői – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József – számára épült, magas oszlopokkal díszített négy házat amerikai tervek alapján, különlegesen biztonságosra építették. A későbbi kormányrezidencia annyira biztonságosra sikerült – négy utcára, négy kijárattal, menekülési útvonallal –, hogy ide szállásolták el többek között Brezsnyevet, a szovjet pártelnököt és az idősebb Bush amerikai elnököt is. A Svábhegynek ezt a részét egy Perger Ferenc nevű kereskedő birtokolta először. Siklóssy László az 1929-ben kiadott Svábhegy című könyvében említést tesz a faverandás Perger-villáról, amely az 1850-es években épült. Puszta domb volt azelőtt, ahol se virág, se fa nem nőtt, Perger Ferenc azonban néhány év alatt a hatalmas birtokot beültette fákkal, gyümölcsössel, és egy angolkertet is varázsolt hozzá. Erre a sétára eljött az egyik Perger leszármazott, Moldvay Lászlóné, aki elmondta, hogy a gyönyörű, hatalmas svábhegyi villát az ötvenes években lebontották. Mindössze egy svábhegyi stílusú melléképület maradt meg üvegverandával, a magas kőfal árnyékában, de most már elhanyagolt, rossz állapotban.
Dina Károly zugligeti lakos itt gyerekeskedett a birtokon, mivel édesapja az Andrássy grófok kertésze volt. Két nagy üvegházban virágokat neveltek és Dina egyik fő feladata volt, hogy az Andrássyak pesti palotáját és a svábhegyi kastélyt ellássa hetente háromszor friss virággal. Mivel az értékes ingatlan története sehol sincs leírva, így az ő emlékeire hagyatkozunk, aminek hitelességét megerősítettek többen, a rezidenciához közel élők is.
A Perger-birtok 1920-ban került az Andrássy család tulajdonába, és 1940-ig az övéké volt. A huszonkét katasztrális holdat, a csodálatos ősparkot megvette az Andrássyaktól a híres ügyvéd, Ulain Ferenc országgyűlési képviselő. Szálasi hatalomra jutásakor az Ulain család Svájcba menekült, két fia még mindig él. Bár urak lakták ezt a vidéket, mégsem volt ez olyan zárt kert, mint most – emlékezett vissza Dina Károly, aki 1937-ben itt született. Barátságos emberek voltak a tulajdonosok, a környékbeli gyerekek télen a dombokon itt szánkózhattak, síelhettek. A parkot nem vette körbe kőfal, át lehetett rajta sétálni. – Szép gyerekkorom volt! – sóhajtott fel. A kastély földszintjén, a szalonban, ahová ötvenen is befértek, az Andrássyak komolyzenei hangversenyeket rendeztek. A háromszobás, összkomfortos kertészház emberi életet biztosított a Dina családnak.
A háború után azonban megváltozott itt a világ. A kommunisták hamar szemet vetettek a területre. Először a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Pártiskolája telepedett ide. De mivel a területet nagyon jól lehetett őrizni, tervbe vették, hogy a Magyar Dolgozók Pártja néhány vezetője ide költözzön. Az Andrássy grófok által épített kétemeletes, húszszobás kastélyt 1953-ban felrobbantották, és ekkor kezdték el építeni – köztörvényes és politikai foglyokkal – a három méter magas kőfalat, őrtornyokat. Eltávolították a kertészkedő Dina családot is, és nekifogtak a teniszpályák helyén, a föld alatti atombiztos betonbunker megépítéséhez, amelyhez titkos kijárat is készült. A szellőzőnyílásokat még most is látni. A tatabányai bányamélyítő aknászok fúrásait hónapokig hallották a környékbeliek. A bunker és a négy különálló ház építését 1956 tavaszán fejezték be – Dina Károly szerint –, de jött a forradalom, s a pártvezetők már nem költözhettek ide. Néhány napra a szabadságharcosok vették birtokba a területet. A fegyveres túlerő azonban őket is menekülésre kényszerítette. A forradalom leverése után egy héttel már az újonnan megalakult karhatalom foglalta el a hatalmas bázist. A hetvenes évektől kezdték használni a zárt parkot kormányrezidenciának.
Ha ezek az ősfák beszélni tudnának – gondolhatták a kormányrezidenciáról távozók –, mennyi mindent mesélhetnének! Mindenesetre a környéken lakók úgy gondolják, hogy addig jó, amíg ez a gyönyörű terület állami tulajdon marad, mert addig a több száz éves fák, a ritka növényzet megmarad. Terveztek ide már lakóparkot is, privatizálni akarták, végül a zöldeknek, a Zugligeti Egyesületnek sikerült ezt megakadályoznia. A Svábhegynek ez az egyik utolsó, egyben maradt ősparkja, nem ártana természetvédelmi területnek minősíteni. Ma már tudjuk, mit csinálnak a lakóparkokban területrendezés címén. Kár lenne ezt a zöld szigetet eltüntetni.