Zsákban hozzák?

Talán sosem várta úgy a kikeletet az ország, mint most: március idusán dideregve áll a lobogók alatt, metsző szél fúj, és szállingózik a hó. Tudjuk: 1848 márciusában volt csak ilyen hideg, ám akkor még nem melegítették gázégőkkel a múzeumi szónokokat. És nem volt központi fűtés, termopulóver.
Elnyúlik, és egyre erősebb a tavaszvárás. Végre megjött Sándor, az első meleghozó nap. Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget; ám ha üres a zsák, nem kapod csak a harmadát – fűzi hozzá a Mura-vidéki bölcselet. A népi tapasztalat azt mutatja, hogy az első meleg napok most érkeznek, kieresztik a méheket a kaptárból, kitisztogatják a kaptárakat a méhészek. A marhákat is kihajtják, a gólyákat is ezen a napon várják vissza.
József a jó halál, a házasság és család, az árvák, famunkások: favágók, ácsok, asztalosok, koporsósok, majd a munkásság védőszentje. Napját a szegediek félünnepnek tekintették, a földet vassal turkálni ilyenkor tilos volt. Akik a Tisza-parti városban nem iparkodtak a havat eltakarítani, így mentegetőztek: „majd mögfogadom Józsefot, majd elhordja ő”. Napja tavaszkezdetnek számít, hiszen ő osztja ki az énekesmadaraknak a sípokat, és madárdaltól lesz hangos a táj. A tanyaiak szerint a cigány is azt mondja: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik a földbe a füvet, akkor is előbújik”. Régi regula szőlőnyitáskor: „Szent Józsefkor nyissad, ha vízben áll is a lábad”.
A Benedictus, Istennek embere áldott: a remetéskedő Benedek megszerezte az önmaga fölötti uralmat, és tanítómestere lett az istenkereső embereknek. Névünnepe a tavaszi napéjegyenlőség napja: a gyerekek forogva, ugrálva, hajadonfőtt kiabálták: „Benedek, jönnek a jó melegek!” A göcsejiek szerint Benedek engedi ki zsákjából a bogarakat. Napján szentelt fokhagymát, a „Benedek-hagymát” felfúvódott, hasfájós marháknak adták be. Az Alföldön e napon hagymát duggattak, amelyet „benedöki hajma” névvel illettek. Molnár V. József Kalendáriuma szerint termésfakasztó nap a fűre, ültetőidő a fokhagymára.
Bizalmatlanul böngészem a kalendáriumokat. Zugló fölött most is hófelhők szürkéllenek, bimbó helyett dér ül az ágakon.
Hol vannak a gólyák? A madárdal, a méhdöngés? Serken már a fű? Elég belőled, télvíz, a magyar a változásra voksolna, és fogyatkozó türelemmel vár a virágba borulásra.