A késmárki Szent Kereszt-templom

Rejtőzködő Magyarország

Krisztus halálára és feltámadására emlékezik e héten a keresztény világ. A katolikusok szent ereklyeként tisztelik Jézus kínszenvedésének eszközét, az egyház külön megünnepli a keresztfa megtalálásának és felmagasztalásának emléknapját (május 3-án, illetve szeptember 14-én). A szent kereszt igazi ünnepe azonban a húsvéthoz kapcsolódik.
„A kereszt a keresztény ókor és középkor jámborságában és művészetében győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőült – írja Bálint Sándor. – A keresztes háborúk Szentföld-élménye nyomán, főleg franciskánus értelmezésben, inkább az Istenemberre emlékeztet.” A kálvária ábrázolása a romanika évszázadaiban bontakozik ki, s az érett gótika korában éri el a csúcsát. A szepességi Késmárk Szent Kereszt-templomának 1500-ban készült, faragott-festett kálváriaoltára a német, cseh, magyar kultúrkörben virágzó szárnyasoltár-művészet egyik legszebb alkotása.
A Tátra keleti lábánál, 625 méter magasságban fekvő Késmárk városka elődje egy, az 1100-as évek közepén szászok alapította irtványtelep volt – a znióváraljai bencés szerzetesek birtoka –, amelyet a tatárjárás után IV. Béla ruházott fel vásártartási joggal. A híres Thököly várkastélyának területén a hagyomány szerint 1190-ben apácakolostor állott, a megbízhatóbb történeti adatok azonban a jeruzsálemi johannita lovagok rendházáról szólnak. Néhány éve Árpád-kori templom alapfalait tárták fel a várudvaron. 1348-ban villa Caseoforum – Sajtpiac – néven szerepel a Poprád folyócska partján lévő település, régi német neve, a Käsemarkt ugyanezt jelenti.
Késmárk plébániatemploma az Anjou királyok uralkodása idején nagyot nőtt város tágas főterén található. Szent Kereszt titulusa kapcsolatba hozható a szentföldi keresztes lovagok jelenlétével, akik a Krakkó, illetve Szilézia felé vezető Poprád menti út forgalmát ellenőrizték. Az 1200-as évek második felében bizonyosan olyasféle egyhajós, nyugati tornyos, román stílusú épület volt, amelyből jó másfél tucatnyi látható ma is a város tíz–tizenöt kilométeres körzetében. XIV. századi, kora gótikus formában történt átépítése és bővítése után 1444 és 1498 között került sor a templom nagyszabású, határozott terv alapján történt átalakítására, amelynek eredménye lett a remek arányú, háromhajós, úgynevezett álbazilika. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a mellékhajók magassága megegyezik a kétszeres szélességű főhajóéval, a fény tehát az oldalfalak tágas ablaknyílásain keresztül hatol a középtérbe. A csarnok karcsú pillérei sűrű hálóboltozatot tartanak, a főhajóval azonos szélességű szentélyt szintén bordás, záróköves, négyszakaszos csillagboltozat fedi. Az épület legszebb részlete a déli oldal díszes főkapuja 1498-ból. Északon csúcsíves kápolnasor és a sekrestye látható, a nyugati oldalon lévő harangtornyot azonban már jellegzetes felső-magyarországi stílusú pártázatos sisak koronázza. Felirata szerint 1536-ban készült el. A közeli Igló Wagner-féle műhelyében öntött gótikus bronzharang és a szentélyben lévő keresztelőkút az 1400-as évek második feléből származik. A szentélyben látható az említett kálvária-főoltár, amelynek oltárszárnyait ilyenkor, a húsvétot megelőző nagyhéten szekrényajtók módjára becsukják.
A gyakori tüzek miatt a XVI. században a szepességi templomoktól kissé távolabb álló harangtornyokat építettek. A késmárki Materer Ulrich által készített, reneszánsz pártázatú építmény befejeztének dátuma 1586, a vakolatdíszekkel 1591-re végzett a H. B. monogramú mester.