Át a falon

Járhatná a világot, operaszínpadokon vendégeskedhetne. Gond nélkül élne, és nem foglalkozna a magyar zenei élet szekértáborainak küzdelmeivel. Horváth Ádám azonban megnézte, milyen odakinn, azután hazajött, mert úgy gondolta, hogy itt van dolga. Megszervezte és kiadta például a Mozart-évfordulóra A varázsfuvola legújabb stúdiófelvételét, amely karácsony előtt jelent meg. Teljes magyar felvétele az operának korábban nem volt. Igaz, a világon sem sokan készítenek stúdiófelvételt, ugyanis tízszer többe kerül, mint egy élő előadás rögzítése. Ennyi pénz pedig a legnagyobb sztárokkal sem térül meg. A produkciót a Bródy Sándor utcai Olasz Intézetben rögzítették, és csupán egyetlen hangverseny-előadást tartottak belőle: tavaly július 16-án a leköszönő köztársasági elnök, Mádl Ferenc tiszteletére a Művészetek Palotája hangversenytermében.
A Mozart-opera új felvételének elkészítése a Vox Artis kiadónak több tízmillió forintjába került, és kevés kellett hozzá, hogy a terv kútba essen. Horváth Ádám egy évig szervezkedett, szponzorok után kutatott, végül elérte, hogy hazai óriáscégek álltak az előadás mellé. Megnyerte Polgár Lászlót, Győriványi Ráth Györgyöt, a Magyar Állami Operaház zenekarát is.
Horváth Ádám azonban elsősorban operaénekes. A varázsfuvolában éppen Papagenót énekli. Polgár László biztatására kezdett el énekelni, bár nyolcéves korától tudta, hogy ez lesz az élete. Rövid hazai tanulmányok után 1993-ban vették fel a grazi zeneakadémiára. Két évvel később megnyert egy nemzetközi énekversenyt, ennek nyomán jutott el Amerikába. Minorita kolostorban lakott, Jerome Hines világhírű basszistánál tanult. Utolsó amerikai évében szerződött le a San José-i operához, ahol Irene Dalis vezetésével főként fiatalokból álló társulatban dolgozott, aztán 2003-ban kitüntetéssel szerezte meg első, majd az idén a második magiszter titulusát operaéneklésből.
De a Vox Artis-ügy sem kényszerpálya, ugyanis Horváth egészen fiatalon kötelezte el magát amellett, hogy itthon hozza létre a lehető legszínvonalasabb kulturális produkciókat. Ebben segítségére van testvére, a grafikusművész Horváth Kinga. Először szülővárosában, Miskolcon szervezett opera-előadásokat – akkor még nem létezett a miskolci operafesztivál –, hogy a közönséget a műfaj szeretetére nevelje; 2000 nyarán mutatta be a diósgyőri várban Kovalik Balázs rendezésében Mozart Don Giovanni című operáját, amelyet a szaksajtó „generációteremtő vállalkozásként” aposztrofált. Következett Bartók operájának, A kékszakállú herceg várának CD-felvétele a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának közreműködésével, Kovács János dirigálásával, majd a La Mancha lovagja című musical Szakcsi Lakatos Béla, Snétberger Ferenc és nagyzenekar kíséretével, végül Verdi operája, A trubadúr.
„Jött azonban a 2002-es kormány- és polgármesterváltás, és Miskolcon kiradíroztak a kulturális életből. Magyarországon, ha valaki nem titkoltan az egyik világnézeti oldalon áll, akkor népszerűtlen lesz a másik oldalon. Pedig a kultúra nem lehet politikafüggő. Ott csak egyvalami számíthat, hogy az érték megjelenik-e egy előadásban, kiállításon, rendezvényen. Ezért lenne fontos, hogy a művésztársadalom összefogjon, és megpróbáljon véget vetni a megosztottságnak. Magyarországon ma nem az számít, hogy mi jó, hanem hogy mikor milyen érdekeket sért az ember. Nem azt nézik, milyen színvonalú A varázsfuvola felvétele, hanem hogy kivel dolgoztam benne együtt, és azzal a zenei életben ki milyen viszonyban áll. Nem tudunk fölülemelkedni személyes sértődöttségünkön. Mostanra azonban már kialakult egy kör körülöttem. A Mádl Ferenc tiszteletére rendezett koncertet épp azért szerveztük nagy örömmel, mert nemcsak a kiváló államférfi, hanem a polgár előtt is tiszteleghettünk, aki maga is sok hangversenyen támogatta jelenlétével a magyar kultúrát.”
Horváth Ádám külföldön már megmutatta, milyen énekes, és most szeretne bizonyítani itthon is. Mozart Don Giovanni című operájának hangverseny-előadására készül, amelyet Solti György emlékére mutatnak be a Mozart-év befejezéseként. A hangversenyt megelőzi majd az Olasz Intézetben a stúdiófelvétel. A címszerepet ő maga énekli, Leporello a világhírű Ferruccio Furlanetto lesz. Az előadás karmestere Győriványi Ráth György. Harminchárom évesen tizenhat főszerepet énekelt eddig színpadon. Mindennap gyakorol, mert hisz abban, hogy ha valaki valamire elhivatott, véghez is tudja vinni. Ha kell, át tud menni a falon. A befektetett energia megtérül. Horváth Ádám persze nem bolond, csak idealista. Ha bebizonyosodik, hogy itthon nincs szükség mindarra, amit alkotott és amit tervez, akkor itthagyja az egészet. Vannak azonban biztató jelek, amelyek arra ösztönzik, hogy még maradjon. Fiatalok, akik értik és igénylik a koncerteket, ifjú zenészek és Horváth Ádámhoz hasonló megszállottak, akik meg akarják mozgatni a hazai zenei élet állóvizét. Ha az illetékesek fogékonyak lennének az újra és a minőségre, igazi sztárkultuszt tudnának építeni a hazai operaélet köré.
„A halat ma még az embernek magának kell megsütnie – mondja. – Ha van jó impresszáriója, akkor van neve, de akármilyen jól énekel, neve nem lehet, amíg nincs jó impresszáriója. A közönség azonban igényli és megjegyzi a minőséget. Bár ma kétségtelenül furcsa dolgok történnek a magyar zenei életben és az Operaházban, a magyar zeneoktatás azért kitermeli a maga értékeit. Aki sértett, jobb, ha abbahagyja. A művésznek tudnia kell, hogy nem a jelen számít.”