Bukásra állva

Könyvesház

Az emberiség jövője szempontjából alapvető kérdés, hogy mi lesz a társadalom fő célja: az anyagi érdekek hajszolása vagy az életminőség javítása. A társadalmat nem az anyagi jólét, hanem az emberekben rejlő alkotóerő mozgatja, ahogy az például a második világháború után is megmutatkozott. Éppen ezért a legnagyobb katasztrófa, amely az emberiséget érheti, ha a társadalomépítésben megnyilvánuló alkotóerő gyengül. A társadalmi tőke a bizalom, a civil szervezetek tevékenysége, a kölcsönös felelősség, az alacsony rivalizálás, az együttműködés. Ha mindez hiányzik, az emberek nem tudnak együttműködni, még a gazdasági társaságok is szétesnek.
Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének vezetője és Kovács Mónika Erika szerkesztésében a maga nemében páratlanul alapos és széles körű, több évtizedes kutatást részletesen bemutató könyv látott napvilágot e kérdésben. A műben bemutatott értékválságmérő (anómia) kérdőív a következő állításokkal való egyetértést firtatja: „Aki vinni akarja valamire, rákényszerül, hogy egyes szabályokat áthágjon. Az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme előre terveket szőni. Minden olyan gyorsan változik, hogy az ember azt sem tudja már, miben higygyen. Manapság alig tudok eligazodni az élet dolgaiban.” Minél nagyobb mértékben ért egyet valaki ezekkel az állításokkal, annál magasabb anómia jellemzi. Andorka Rudolf már az 1980-as évek közepétől kimutatta, hogy az anómiás lelkiállapot terjedése magyarázza a magyar egészségügyi és demográfiai mutatók rosszabbodását. Az anómia terjedése a közös erkölcsi elvek elvesztését, a társadalmi-kulturális azonosságtudat visszafejlődését jelenti.
A társadalom alapvető, meghatározó ereje az emberi és társadalmi tőke, ezek könnyen átválthatók anyagi tőkévé – fordítva viszont sokkal nehezebb. Mivel a fogyasztói társadalom berendezkedése az emberi és a társadalmi tőkét pusztítja, hamar belátható, hogy a lelki-szellemi kiüresedést gyors elszegényedés és testi leromlás fogja követni. Már ma is világszerte csökken az oktatási szint és a társadalmi bizalom. Az alacsonyabb oktatási szintet elérők életminősége pedig sokkal rosszabb az átlagnál. Ennek a folyamatnak egyetlen ellenszere van: ha a társadalom felismeri, hogy életveszélyben van, és még időben megtalálja a kiutat.
Érdemes tudni, hogy az életminőség-vizsgálatok kimutatták: a modern társadalom által kínált-erőltetett hedonista, fogyasztói lelkiállapot nem jár jobb életminőséggel, inkább állandó elégedetlenséggel, hiszen a taposómalomban folyton szebb nőre, jobb fogyasztási cikkre kell cserélni a meguntat.
Az orvoslás tárgya nem az emberi test, hanem az ember maga, az emberi „egész”-ség. Az egészséggel kapcsolatos életminőség fő dimenziói: munkaképesség, alkotóképesség, a fájdalom hiánya, pszichés egyensúly, spiritualitás. Amíg ma Svájcban a népesség 15 százalékának nem jó az egészséggel kapcsolatos életminősége, addig Magyarországon ez az arány 55 százalék.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóllétindexe a következő néhány egyszerű kérdésre adott válaszokat méri: „Az elmúlt két hét során érezte-e magát: 1. vidámnak és jókedvűnek, 2. nyugodtnak és ellazultnak, 3. aktívnak és élénknek, 4. ébredéskor frissnek és kipihentnek, 5. a napjai tele voltak érdekes dolgokkal. Ha az ön válasza az adott kérdésre »soha«, akkor 0 pont jár, »néha« 1 pont, »az időnek kevesebb mint felében« 2 pont, »az időnek több mint felében« 3 pont, »az idő legnagyobb részében« 4 pont, »mindig« 5 pont.” A magyar népesség 7,75 ponttal jellemezhető. Ha ezt elosztjuk 5-tel, a kérdések számával, a szokásos iskolai 1-től (elégtelen) 5-ig (kitűnő) skálán az osztályzat 1,55, vagyis az elégtelen és az elégséges között félúton. Más szóval: a magyar népesség a WHO jóllétbizonyítványában bukásra áll! De mi ennek az oka?
A mérések szerint a jóllét legfontosabb biztosítéka az élet értelmes mivoltának tudata. A magas „élet értelme” értékkel rendelkező csoport 18,5-szer nagyobb valószínűséggel tartozik az átlag feletti, a WHO-féle jólléttel jellemezhető csoportba, 48,18-szor az átlag feletti önhatékonysági értékkel, 9,31-szor az átlag feletti együttműködési értékkel, 6,25-szor az átlag alatti ellenségességi értékkel, 33,3-szer az átlag alatti depressziós értékkel jellemezhető csoportba! A jóllét csökkenése tehát arra is utal, hogy rohamosan csökken a népesség képessége, hogy felismerje az élet értelmét.
A könyvből megtudható, hogy a depresszió fő oka az ön- és fajfenntartás, a létbiztonság veszélyeztetettsége. Egyre több ember számára bizonytalan a munkahely, egyre inkább előtérbe kerülnek a határozott időre, néhány évre szóló munkahelyi szerződések. A népesség létszáma, közérzete és összetartó ereje csökken. A bűnözés mértéke nő. Ma Magyarországon a lelki betegségek egyik formája, a depresszió a lakosság 30 százalékát érinti. Az előrejelzések szerint 20 éven belül 60 százalék fölé nő ez a szám. A depresszió a fő oka annak is, hogy 60 éves kor alatt a férfiak közül ma 23 százalékkal többen halnak meg, mint 1965-ben. A középkorú nők idő előtti elhalálozása is háromszor magasabb, mint az európai átlag. A 45–65 éves magyar férfiak halálozási aránya – abszolút értékben is – ma magasabb, mint az 1930-as években volt. A mai magyar lakosság világviszonylatban a legrosszabb helyen áll az életminőséget lerontó tényezők egész sorában: ilyen például az alkoholos májzsugor (kiugróan a legmagasabb gyakoriság!), a népességfogyás (évi 35–40 ezer), a dohányzás (35 százalék), az elhízás (55 százalék), az allergia (33 százalék). A szív- és keringési betegségek aránya az európai átlag háromszorosa, a daganatos betegségeké kétszerese, és mindez növekszik. Hogy valamit a másik oldalról is említsünk: kiemelkedően magas a magyarok teljesítményigénye és családszeretete.
A könyv bemutatja, hogy a nehézségekkel való megbirkózást értékelő, feladatmegoldás-központúan viselkedő emberek nagyfokú védettséget szereznek a depresszió ellen. Ezért olyan megdöbbentő, hogy a mai magyar oktatási rendszer éppen a problémamegoldó képességek és a kommunikációs, együttműködési készségek kialakításában marad el igen nagy mértékben az angolszászhoz képest. Ráadásul az iskolák egyre alacsonyabb tényleges képzettséget adnak. Ez lehet az oka annak, hogy a magatartási zavarok nálunk szinte akadálytalanul terjednek.
Ez a kiadvány nemcsak a szakembereknek, orvosoknak, társadalomkutatóknak nélkülözhetetlen kézikönyv, hanem a politikusoknak is. Segítséget nyújt ahhoz, hogy felmérjük, mit tehetünk életünk javításáért. Lehetőséget ad arra is, hogy rácsodálkozzunk életünk valódi lehetőségeire, önfejlesztésünk igazi távlataira, emberi erőforrásainkra, arra a tudásra, amely nélkülözhetetlen számunkra a mindennapi életben éppúgy, mint életünk hosszú távú kibontakoztatásában.
(Kopp Mária – Kovács Mónika Erika [szerk.]: A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 4000 forint)