A 75 éves Irénke néni szerepelt már a tévében, rádióban, lapokban, története akár egy népballadai motívum, színesedik, terjeszkedik, burjánzik és dagad. Jánosa Domokos plébános kiszolgáltatott helyzetben van. Ő sem megerősíteni, sem helyreigazítani, sem cáfolni nem tudja az idős hölgy által elmondottakat, mert köti a szigorú gyónási titoktartási kötelezettsége. Az egyházi törvénykönyv 983. kánon 1. paragrafusa egyértelműen megfogalmazza: „A gyónási titok sérthetetlen; ezért tilos a gyóntatónak a gyónót szóval vagy bármilyen más módon, bármi okból, akárcsak részben is elárulnia”.
Domokos atya ebben az esetben egyszerűen nem védheti magát a nyilvánosság előtt, mert még a saját vagy az egyházi érdek védelme sem menti fel a gyónási titok megtartása alól. A médiumok „korrekt” eljárása, hogy a „hallgattassék meg a másik fél is” elv nevében leírják, elmondják: a plébános a gyónási titokra hivatkozva nem nyilatkozott, de azt sejtetik, hogy a plébános csupán kibúvót keres és a gyónási titok mögé akar bújni. Ez a módszer igen elfogult és etikátlan (bár részükről egyáltalán nem szokatlan). Érdekes, hogy Kovács Gyuláné pont Bolgár György műsorát ítélte a legalkalmasabb fórumnak arra, hogy világba kiáltsa, miféle súlyos sérelem érte őt a katolikus egyházban. Vajon miért fordult azonnal a „tárgyilagos” sajtóhoz, miért nem az egyházi elöljárókat vagy a katolikus médiumokat kereste meg panaszával? Egyébként a hölgyet alig ismerik a Szent Anna-plébánián, holott saját állítása szerint negyven éve rendszeresen jár oda.
Domokos atya, aki közel negyedszázada szolgál a plébánián, nem okozhatott volna különleges meglepetést Irénke néninek, hiszen ha a szószékről nem is hirdeti fennhangon politikai elkötelezettségét, magánbeszélgetésekben, nem liturgikus jellegű közösségi alkalmakon soha nem titkolta azt. Domokos atya kínosan ügyel arra, hogy a misének véletlenül se legyen, még áthallásos politikai üzenete sem, így a püspöki kar választási körleveleit is csak az istentisztelet után olvasta fel.
Ugyanakkor a papnak kötelessége, hogy erkölcsi, világnézeti kérdésekben állást foglaljon, a híveknek útmutatást, eligazítást, tanácsot adjon. Nem támogathatja az egyházellenes, az abortuszt népszerűsítő, a hagyományos értékeket támadó ideológiákat, szellemi, politikai áramlatokat, még akkor sem, ha ezekből egyesek napi, pártpolitikai következtetésekre jutnak. Természetesen nem bocsátkozik oly fejtegetésekbe, hogy melyik párt gazdasági programja a jobb, s soha nem tesz direkt utalásokat arra, melyik pártra kell szavazni. Kötetlen beszélgetésekben sem fordulhat elő, hogy a hívek pártszimpátiáira rákérdezzen, politikai meggyőződésük felől érdeklődjön.
Harmincéves papi szolgálata alatt az atya hozzászokott az egyházellenes támadásokhoz. Az Állami Egyházügyi Hivatal is nyomás alatt tartotta az egyházat, a rendszerváltás után az megszűnt, de a támadások nem értek véget, s hevességük sem csökkent. Az igazán aktív, a plébániai közösségben töltekező hívek valódi értékén kezelik ezeket az antiklerikális kampányrohamokat, de a nem eléggé felvértezett kétkedők és bizonytalanok között hatásosak lehetnek.
A rendszerváltást követő nagy felvirágzás és bizakodás mára alábbhagyott. A plébánia területén gyakorlatilag megszűnt az iskolai hitoktatás, nem azért, mert nincs igény rá, hanem az iskolarendszert alakították úgy, hogy a hittant visszaszorítsák. A templomba járás, a keresztény hit megvallása ma már (ma még?) nem jár egzisztenciális hátrányokkal, legalábbis a magyar társadalomra nem jellemző ilyesmi, de a világszerte, s nálunk is folyamatosan felerősödő egyházellenes megnyilvánulások, lejárató akciók nem maradnak nyom nélkül. Egyre több ember szívébe újra befészkeli magát a félelem.
origo.hu
Megkötözve, fej nélkül hevertek az áldozatok - döbbenetes leleteket találtak a magyar régészek
