Érkezés a pokolba

Az Iguazu-vízesés nevét (Nagy víz) a guarani indiánoktól kapta. A zuhatag eredetileg Paraguayhoz tartozott, de a paraguayiak 1870-es leverése után a győztes Argentína és Brazília osztozott meg rajta. Az Iguazu a világ egyik legnagyobb és legszebb, 70 méter magasságból, összességében 2500 méter hosszan alázúduló vízesése. (A Niagara 59 méterről esik alá, a dél-afrikai Viktória zuhatag pedig több száz méterről.) A dzsungel sűrűjéből tör elő a vízáradat. Argentin oldalon nehéz szállást találnunk. Néhol szállodák „csontvázait” látjuk, a gazdasági válság idején becsődölt vállalkozások maradványai ezek. Kétnapos itt-tartózkodásunk során bejárjuk a vízesés ösvényeit argentin és brazil oldalon is. Az elővigyázatosság nem árt a bankjegy-automatáknál és az éttermekben. A határon emberölésért körözött emberek arcképei figyelmeztetnek a veszélyre. Amúgy egyetlen útikönyv sem tanácsolja, hogy Brazíliában éjszaka vezessünk, mert életveszélyes az út menti portyázók miatt.
Argentínában folytatjuk utunkat visszafelé Resistenciáig, majd onnét a Chaco tartományban található 40 ezer lakosú Villa Angeláig. Negyvenöt fokban és kilencvenöt százalékos páratartalomban megtett út után érkezünk meg hajnali egykor a Villa Angela-i Bariloche Hotelba. A recepciós e késői óra ellenére is tárcsázza Vajda urat, az itteni magyar ház vezetőjét, aki a hotelba érkezvén a helyi étterembe invitál minket. A szállásra visszatérve a telefonkönyvet böngészem. Találni itt Bálint, Balla, Barabás családnevet, Fodort, Horváthot, Kádárt, Kázmért, aztán Kocs Juanát, Kocskovszky Bélát, Kovachot, Kovásznay Maríát, Mátyási Emmát, s Nagy Estebanból már három is van. Sok a Pajor s a Papp: Miguel, Juan és María, de itt él Pastor Cecilia, Paulovich Liliana, Szabo Júlia, Szoke Rosalinda, Ujfalusi Jorge és Jose is.
Villa Angelában a magyarok első csoportját 1924-ben egy argentin társaság, a Chaquena S. A. telepítette le saját földjére gyapottermesztésre. A társaság kiuzsorázta a nincstelen embereket, akik erre felmondták a szerződést, és megpróbáltak saját erőből boldogulni – írja Balázs Dénes útikönyvíró. A magyarok családonként 40–50 hold földet béreltek, s gyapotot vetettek. Ha az időjárás kedvező volt, jó termésük volt, s bővítették házukat. „A magyar ranchok a legszebbek és legtisztábbak Chacóban – írta egy korabeli újság. – Fehérre meszelt ház, kis virágoskert, fészer, baromfiudvar és gémeskút: ez a magyar porta.”
Az első telepeseket erdélyiek, felvidékiek és bánátiak követték. Közös összefogással iskolát építettek, magyar tanítót alkalmaztak, de az argentin hatóságok nem engedték sokáig az iskola működtetését, a hivatalos politika ugyanis a kis nemzetiségek mielőbbi asszimilálását szorgalmazta. Másnap a magyar klubba kalauzolnak minket. Megtudjuk, hogy a magyar klub épületét esküvőkre, ünnepségekre és családi rendezvényekre is kiadják, mert ez fontos bevétele a klubnak. Évente disznóölést rendeznek, a magyaros hurkának és kolbásznak ugyanis nagy a keletje, a városlakók még a vágás napján megveszik tőlük a disznótoros termékeket. Kolbászból 250–300 kilót, hurkából pedig csaknem 100 kilót adnak el. Vajda István elnök vezet körbe az épületben, Fodor József bácsi is mellénk szegődik. Földművesek gyermeke. Édesapja 1928-ban jött ide Munkács melletti szülőfalujukból, édesanyja pedig 1935-ben vele. Ő akkor tízéves volt. Rövidesen már tucatnyi argentínai magyarral ülünk az asztal körül. Többnyire idős emberek, de ahogy az életük fontosabb mozzanatait sorolják, kiderül, hogy jóval fiatalabbnak néznek ki, mint amennyit én gondolok.
Nagy Irén és Erzsébet testvérek. Kárpátalján születtek. Egyikük Rosarióban él, s most a testvéréhez jött, itt üdül. Kiderül, hogy Fodor József családját már odahaza is ismerték, szüleik baráti viszonyban voltak. Argentínát az iskolai térképen látták. Drága volt a hajóút, a legolcsóbban 30 nap alatt lehetett elérni ide. Nagyék apja úgy tudott ideutazni, hogy az otthoni ház felét eladták, az asszony a két lánygyermekkel pedig csak később jött utánuk. A családi legendák szerint az anyjuk, miután a ház másik feléért járó összeget is kifizették neki, s elindultak hajóval Argentínába, a megérkezést követő benyomások hatására azt mondta a férjének: „Hova hoztál minket, a pokolba?” Édesanyjuk először ebédet főzött a Rosarióban élő magyaroknak, mert számukra a magyar koszt nélkülözhetetlenlen volt. Apjuk gyárban dolgozott, s ott tudta meg, hogy északon a földműveseknek nagy lehetőségeik vannak. Ezt követően kerültek Chacóba, s gyapotot termeltek. Ingyen telepedhettek le az állami földön, mert sok volt belőle, és nem volt, aki megművelje.
Szalma Antonio apja 1929-ben érkezett Argentínába négy gyermekkel. Buenos Airesben pár napot töltöttek, majd vonattal indultak Chacóba. Testvére, Szalma Gizella azt mondja, ő magyarul eszik. Káposztás tésztát, túrós csuszát szalonnával, rigójancsit, dobostortát, kalácsot és pozsonyi kiflit készít megrendelésre.
Pajor János bácsi nagybátyja volt itt az első elnök, 1932-től 28 éven át. Jugoszláviából: Bánátból, Bácskából származtak a felmenői. A klubban akkoriban évente két bált tartottak, járt itt Szeleczki Zita és Mezei Márta színész is.
A Villa Angela-i magyarok 1932-ben tömörültek egyesületbe. Az ütött-kopott helyiség falán Rákóczi képét látom. „Maradj hű Szent István országához” – olvasom egy plakáton. További posztereken a budapesti Hősök tere. Az egyesület ötvenedik évében lett a klub utcája magyar utca. A telepesek ásóval, kapával, csákánnyal irtották az őserdőt. Gyilkos melegben, porban, a higiénia minden kényelmétől távol, hogy utat vágjanak az utánuk jövőknek – mondta akkor Chaco tartomány kormányzója a „honfoglaló” magyarokról.
Kifelé menet Kocs Moisesszel váltok szót. A fiatalember méhészettel és marhatenyésztéssel foglalkozik. Nem tudja, mi az a stressz. Már kivitte a tejet a vele leszerződött házakhoz, mára nincs több munkája. Amíg van marhahús, nincs probléma, állatuk meg van elég – mondja irigylésre méltó nyugalommal.
A szomszéd faluban, Coronel Du Gratiban szintén van magyar klub. Ferencsik Katalin alelnök konyhájában nagy poszter, rajta a felirat: Magyarország többet érdemel. Kérik, küldjünk majd nagy képeket nekik Magyarországról, mert szeretnék a klub épületét díszíteni velük. Az egyesület két éve kért a régi Magyarországról térképet a Buenos Aires-i nagykövetségtől, de válaszra sem méltatták őket.
Kiderül az is, hogy a gyermekként ide került vagy már itt született magyarok nagyon szeretnének egyszer eljutni Magyarországra, de anyagi okokból nem tudják ezt megtenni. Kivétel Vajda Esteban (István) és Ferencsik Katalin, akik pár éve jártak nálunk. Lenyűgözte őket Budapest és a nagyvárosok szépsége. Vajda István a budapesti Népligetből hozott haza néhány kiló fekete földet, s azt üvegekben osztotta szét a két klub idős tagjai között.
Vencsellei István debreceni fotóművész argentínai utunk előtt keresett meg azzal az ötlettel, hogy nem lenne-e kedvünk a még sohasem látott, kint élő unokatestvérét felkeresni. Vencsellőiék a szabolcsi Nyírlugosról származnak, és István apja, illetve annak testvére az 1920-as években emigrált az Egyesült Államokba. Nem érezték jól magukat, így egyikük hazajött, a másikuk pedig Argentínában próbált szerencsét. A hazatelepült Vencsellői kuláklistára került, ezért is változtatott meg egy betűt a nevében fia, István, a debreceni fotóművész. A kint maradt testvér leánya, Juliska a mi Mar del Plata-i vendéglátónk.
Az óceánparti fürdővárosba modern távolsági busszal jutunk el. Juliska apja a Buenos Aires-i metróépítésen is dolgozott, majd nyugdíjasként döntött úgy, hogy a jó levegőjű Mar del Platára költözik. Kint született lánya, Julia Victoria Vencsellői sohasem járt még Magyarországon, de tisztán beszéli a magyart. Unokatestvérével telefonon tartja a kapcsolatot, s most itt az alkalom, hogy megkóstolja a sokat emlegetett halászlét. Az ajándékba hozott paprikával megpróbálunk utánzatot készíteni. Juliska férje, Juan José Junakovic a horvát Sibenik környékéről származik. Nézzük a régi családi képeket, a szülőkét, aztán „Barát Lajos bácsimét”, aki 1948-ban öltönyben levendulát árult a Buenos Aires-i Florida bevásárlóutcában. A gyermekek, teljes nevükön Leandro Matias Junakovic Vencsellői és Hilen Elizabeth Junakovic Vencsellői tizenévesek. Hilen mutatja egy iskolai dolgozatát a Vencsellői család történetéről. Aztán Leandro megszólal magyarul: „nehéz élet volt”.
Vége