Felsőszemeréd temploma és rovásfelirata

Rejtőzködő Magyarország

Felsőszemeréd a régi Hont vármegye északi – Trianonban elszakított – felén, a Selmec folyócska völgyében, Ipolyságtól tíz kilométerre található. A kisközségen keresztülhalad a magyar határtól Lengyelországba vezető nemzetközi főút, temérdek szennyel és zajjal megterhelve a mintegy hatszáz, többségében magyar ajkú lakos életét.
A falu neve 1268 és 1270 között bukkan fel: IV. Béla király egy ekkor Selmecbányán írott levelében intézkedett Szemerédi Mihály ügyében, megidézve az illetőt a sági konvent elé. 1347-ben „Possesio Zemered” alakban tűnik elő újra, Felsőszemerédként 1402–1406-tól szerepel. A helynév egy tőről fakad a magát a honfoglaló Huba vezértől származtató Szemere család nevével; hivatalos szlovák változata: Horné Semerovce.
A török időkben a hódoltság szélére vetett település sorsa leolvasható Árpád-kori eredetű, ámde sok mindenen átesett templomáról. Okkal vélhető Esztergom környezetében a szemerédi Mindenszentek titulusú plébánia korai megalapítása, tehát a községnek az 1100-as években már kőtemploma lehetett. A tatárjárás után bizonyosan renoválásra szorult, ami a bányavárosokba vivő országút mentén – a sági premontrei prépostság és a kiváltságos Korpona város közelségében – akár jelentős román kori újjáépítést is jelenthetett. E feltételezések után a ma is látható tény, hogy a főút keleti szélén álló templom a gótika korában épült. (A szlovákiai szakirodalom szerint 1458-ban.) Hosszú hajóján és azzal megegyező szélességű, keletelt tengelyű hajóján szegmensívű, barokk ablakok láthatók, amint a nyugati torony is a XVII–XIX. századi átalakítások formajegyeit mutatja. Berendezése, kegytárgyai szintén újkoriak: említést érdemel az értékes monstrancia (úrfelmutató) és a Hammerlein által festett főoltárkép. A déli oldalon azonban épségben megmaradt egy, az 1400-as évek utolsó harmadára jellemző stílusú bejárat.
A rendkívül szépen szerkesztett és megmunkált, egyenes keretű kapuzat orommezejét félkörű kőszalag övezi, az ívek hegyes csúcsban összefutó szárait gótikus keresztrózsa koronázza. Vékony, hengeres pálcatagjait zsinórmintásra faragta a mester, ami – a többszörösen áttört vállkövekkel együtt – erősen emlékeztet a közeli Selmecbánya Szent Katalin-templomának Hunyadi Mátyás-kori részleteire. A sötétszürke kőből készült kapuzat legérdekesebb részlete az egyenes szemöldökkő felső keretén látható. Itt egy 60 centiméter széles szakaszon lefaragták a kiálló éldíszt, és a lapos mezőre feliratot véstek. A 13 jelből és számból álló szöveget eleinte ószláv nyelvemléknek vélték, Rómer Flóris (1815–1889) azonban korán felismerte benne az ómagyar rovásjeleket. Rajzát a Magyar Sion című folyóirat 1865. évi száma közölte. Ezután egy hosszú évszázadra feledésbe merült a fontos lelet, míg Püspöki Nagy Péter 1968-ban ismertette a szöveget. A balra álló négy gótikus számjegy az 1482. évet jelöli, a jobbról balra olvasható írásjegyek jelentése pedig – szerinte –: Kűrakó János mester.
E kétségkívül XV. századi rovásfelirat a legrégibb, pontos dátumhoz és személyhez köthető régi nyelvemlékünk. Különös véletlen, hogy az alig pár évvel később, 1488-ban megjelent, Thuróczy János által írt krónika előszavában ezt olvashatjuk: „… a mi korunkban is ugyanennek a nemzetnek [mármint Attila hunjainak – L. E.] egy része, amely Erdély táján lakik, tud valamiféle betűket a fába vésni, és e rovást használva betűvetés módjára él vele.” A felsőszemerédi felirat tehát azt bizonyítja, hogy az 1480-as években nemcsak a székelyek körében, hanem a felső-magyarországi bányavidéken, és nem csupán fába, de a templom kőkapujába is róttak ősi, türk eredetű magyar írásjeleket.