Gyöngyvirág

Húszesztendős délvidéki lány. Zenei tehetségkutató műsorba jelentkezett, saját dalával megkönnyeztette a zsűritagokat. Rúzsa Magdolna új minőséget hozott a Megasztárba – már színpadra lépése pillanatában érezhető a kisugárzása, ha pedig énekelni kezd, a tévénézők is leteszik a kezükből a chipseszacskót. Nem előre gyártott popsztár, elementáris erejű tehetsége mellett véleménye, humora, jó modora van. Soha nem tanult énekelni, de jó esélye van arra, hogy megnyerje a vetélkedőt.

Otthon töltött egy hetet. Milyen volt? Sok locsolója akadt?
– Nagyon jó, ugyanakkor kicsit fárasztó volt mindenkihez elmenni, mindenkit meglátogatni. Jöttek újságírók, tévéstábok, sok locsoló is, de nagyon beteg voltam, három napig ágyban feküdtem, így elmondhatták ugyan a verset, de nem locsolhattak meg.
– A Megasztárban nyújtott teljesítményének köszönhetően megismerte és megszerette az ország, ám a szigorú idegenrendészeti törvény miatt számolgatnia kell, hány napig tartózkodhat Magyarországon. Kitart a vízum a döntőig?
– Nem vagyok biztos benne, szerintem lejárna, de már intézkedtem ez ügyben, kérvényeztem másikat.
– Erre a beszélgetésre harmincöt percet kaptam, aztán egy női magazin következik, majd fellépés. Nagy példányszámú színes magazinok címlapjára került, arcával tele van a bulvársajtó. Hogy viseli a hatalmas médiaérdeklődést?
– Néha már kicsit sok, de azért jólesik. Nagyon zavar, ha nem azt írják meg, amit mondtam.
– Ez a beszélgetés szombaton jelenik meg, aznap este újra versenyeznie kell. Mivel készül a megmérettetésre?
– Szombaton latin dalok következnek, ezek közül közismertet választottam. Nem olyat, amelyben nagyot lehet énekelni, viszont jó a hangulata, és örülnék, ha ezt át tudnám adni az embereknek. A másik szám egy elvont, de gyönyörű szép portugál nóta, ezzel megint megpróbálok valami újat adni.
– Izgul a műsor előtt?
– A kellő drukk bennem szokott lenni, de egyébként nem.
– Eddig nem szorult a zsűri segítségére, párbajoznia sem kellett, a műsor honlapjának szavazásán a legnépszerűbb versenyző. Ahogy egyre közelebb kerül a győzelemhez, álmodozik arról, hogy megnyeri a versenyt?
– Szerintem mindenki szokott álmodozni. Az internetes szavazás állását különben nem nézem, nem gondolkozom sokat rajta, a sorsra és a Fennvalóra bízok mindent.
– Hívő ember?
– Egy fiatal rockrajongó lány nem lehet az? Isten szeret engem, de nekem is tennem kell azért, hogy kiérdemeljem a szeretetét.
– Beszéljünk a falujáról. A délvidéki Kishegyessel kétszer foglalkozott behatóbban a média: a szerb sajtó egy ott megtartott hungarista koncert miatt lefasisztázta a lakosságot, most Rúzsa Magdolna miatt emlegeti naponta.
– Hangulatos magyar település nagyon összetartó emberekkel. Olyan nagy szeretettel vártak most haza, olyan örömmel és büszkeséggel, hogy azt nem tudom elmondani.
– Sztár lett Kishegyesen?
– Nem sztár, inkább mindenki kislánya! Sok művészt nevelt a falu, többek között Lajkó Félix is odavaló. Nagyon szeretik a kultúrát az ottaniak.
– Ha a bulvársajtóból tájékozódnánk, azt hihetnénk, lebombázott faluban lakik, ahol az emberek éheznek, és mindenki munkanélküli. Hiteles ez a kép?
– Ebből csak az utóbbi igaz, valóban nagyon sok a munkanélküli, mert három, egykor jól működő gyár is csődbe ment. A házak viszont nincsenek lebombázva, minket elkerült a háború. Az emberek nem éheznek, ugyanis nagyon talpraesettek, küzdenek a megélhetésért, állatokat nevelnek, földműveléssel foglalkoznak.
– Valahol azt olvastam, hogy édesanyja kinyitotta a kamraajtót egy tévéstáb előtt, és arra kérte az operatőrt, filmezze le a sonkákat bizonyítékul arra, hogy nem éheznek.
– Fordítva történt: az operatőr akarta lefilmezni a kamrát, és meglepődött a sonkák láttán. Nekünk is van mit ennünk, tartunk állatokat, megpróbálunk megélni.
– Szülésznő a végzettsége. Miért választotta ezt a hivatást, és mennyire viselte meg, hogy nem tudott a szakmájában elhelyezkedni?
– Rosszulesett, hogy nem volt szükség a munkámra. Azért választottam ezt a hivatást, mert gyerekként azt gondoltam, jó dolog ott lenni egy baba megszületésénél. Később, felnőttebb fejjel arra gondoltam, ez biztos kenyér, hiszen az asszonyok mindig szülnek, még háború idején is. Különben azért nem kaptam munkát, mert üres a kassza: az országban szükség lenne nővérekre és ápolókra, de nem tudnak fizetni nekik. Most már nem bánom, hogy így alakult, mert ennek köszönhetően tudtam eljutni ide, de azért óriási élmény volt szüléseknél részt venni.
– Akadt közöttük emlékezetes?
– Szerb karácsony estéjén született egy roma kisfiú a kezeim között. Nagyon közel éreztem magam akkor Istenhez, szerintem a születés a leggyönyörűbb dolog, ami történhet.
– A műsor indulásakor azt mondta: „Szeretnék valami maradandót alkotni, hogy az emberek ne felejtsenek el, ha meghalok vagy bármi történik velem.” Hogy érzi, az eddigi szerepléseivel elérte ezt a célt?
– A saját dalaimmal szeretnék maradandót alkotni, ez pedig még hátravan. Az emberek visszajelzéséből tapasztalom, hogy énekeltem olyan dalokat a műsorban, amelyek nagyon tetszettek nekik, érzelmileg megérintettem őket. Ez nem azt jelenti, hogy maradandót alkottam, hanem talán csak annyit, hogy sikerült hatnom rájuk.
– A „nemzet rockangyalkája” akart lenni, de a világhálós fórumok hozzászólói szerint lehetne a nemzet Edith Piafja vagy Sebestyén Mártája is. Korábban is kipróbálta magát többféle területen, vagy a műsor sajátosságai miatt került sor a stílusgyakorlatokra?
– Sokáig táncoltam néptáncot, népdalt is énekeltem, de ez már régen volt. Tény, hogy a rock és a blues áll hozzám a legközelebb, de bármit nagyon szívesen elénekelek, ha megfog benne valami.
– Egy hűtlen fiúnak írt saját dallal került be a döntőbe. Azóta születtek-e új dalok, és ha igen, miről szólnak?
– Születtek. Az egyik arról szól, hogy a lehetőségeket nem szabad elengedni magunk mellett, egy másikban pedig a szerelemről, a megcsalt nőről énekelek, de most már humoros formában. Jó néhány dalt írtam az utóbbi hetekben.
– A műsorban is hallhatjuk őket?
– Nem valószínű.
– Egy májusi szerb ünnepről, a gyöngyvirág napjáról szólt az a szomorú népdal, amelyet a legutóbbi döntőben énekelt. Sokak szerint nagy merészség volt a Cigányok ideje című film egyik betétdalát választania, ráadásul nagyobbrészt szerbül énekelte. Miképpen sikerült meggyőznie egy popzenei tehetségeket kereső műsor rendezőjét, hogy népdalt énekelhessen?
– Sokan kérdezték, hogy miért választottam ilyen szomorú dalt, mikor alapvetően vidám ember vagyok, ha olyan közegbe kerülök, ahol mindenki bulizik, én is kivirulok. Meg akartam mutatni azt a kultúrát, amely otthon körülvesz, és ezt Novák Péter is értékelte. Szerettem volna rávenni az embereket, hogy fogadjuk el egymás kultúráját, hallgassuk meg, és jöjjünk rá, hogy egyik szebb, gazdagabb, mint a másik.
– A dal eléneklése után mondott két-három mondatot, amelyben – véleményem szerint – az elmúlt tizenhét év politikai vitáinál lényegre törőbb és közérthetőbb módon fogalmazta meg azt a helyzetet, amelyben a határon túli magyarok élnek. Készült erre az állásfoglalásra?
– Ezt most komolyan kérdezi? Elénekeltem a dalt, a műsorvezető valamit kérdezett, és megpróbáltam válaszolni rá. Utólag azon nevettem, hogy Jézusom, hogy dadogok összevissza! Nem politizálni akartam ezzel a dallal, gyerek vagyok a politikához. Szeretek megmutatni olyan dolgokat, amelyeket nem ismer mindenki. A néző belehallgat, és eldönti, hogy tetszik vagy sem. Nagy szerencsém van azzal, hogy nálunk több nemzetiség él egymás mellett, hiszen a szerbeken kívül vannak ruszinok, macedónok, más népek is. Ha már együtt élünk, akkor jó, ha elfogadjuk egymást. Körülvesz a szerb kultúra is, azért mertem előadni a dalukat, mert ismerem őket, próbálom megérteni az érzéseiket.
– Most már ön az egyedüli határon túli magyar a műsorban, hiszen az erdélyi Bocskor Bíborka kiesett. Korábban azt nyilatkozta, hogy szoros barátságot kötöttek, jól megértették egymást. Hasonló a hasonlónak örül?
– Bíbor nagyon-nagyon hiányzik. Nem hiszem, hogy azért szerettem meg, mert ő is határon túli magyar, hanem mert emberileg közel kerültem hozzá. Különben ugyanúgy jóban vagyok Póka Angélával és a többiekkel. Nem is szeretném, ha az határozna meg, hogy vajdasági vagyok. Az a fontos, hogyan énekelek.
– Szép szavakat kap a zsűritől: médiumnak, kiválasztottnak, hírnöknek nevezték. Nem nyomasztja a felelősség?
– Nem nyomaszt, de tisztában vagyok azzal, hogy ilyen dicséretek után nem lenne ajánlatos rontanom. Mindig többet és többet kell adni, de ezt nem érzem tehernek. Néha elérzékenyülök, hiszen soha nem gondoltam, hogy egy napon ilyen szépeket fognak mondani nekem.
– Azt hallottam, hogy egy nem éppen magyarbarátságáról híres település, Szikics montenegrói származású lakói dísztáviratot küldtek és plakátot készítettek köszönetképpen a szerb dal elénekléséért, és szombat esténként nagy tömegben küldik az sms-szavazatokat.
– Sajnos nem minden hír jut el hozzám. A hét végén viszont nagyon meglepődtem, amikor átmentem a szomszéd városba, ahol szerbek léptek hozzám, és megköszönték – ahogy ők fogalmaztak – a „szép gesztust”. Sokan mondták, hogy ezentúl nézik a műsort még akkor is, ha nem mindig értik a zsűri szavait. Jólesett, azt éreztem, hogy tényleg tettem valami fontosat.
– Állítólag sokan sérelmezik a Délvidéken, hogy a határon túli magyarok csak szavazhatnak, de a nyereményekből nem részesülhetnek.
– Nem vettem észre, hogy annyira érdekelné őket a nyeremény. Sokan megállítottak utcán, trafikban, bankban, és azt mondták, hogy a nagy munkanélküliség és a rossz anyagi helyzet ellenére szombat délután mindenki feltöltőkártyát vesz, és azzal ül le a tévé elé. Ez annyira szívszorító volt, hogy nem is tudtam nekik mit válaszolni.
– Hogyan zajlik egy napja a Megasztár-házban? Van-e ideje magával foglalkozni, megismerni Budapestet, vagy minden percét lefoglalják a műsorral kapcsolatos tennivalók?
– Kevés az idő, de mindig szakítok magamnak néhány órát a várossal való barátkozásra. Szigorú órarendhez vagyunk kötve, kilenckor kezdődnek az énekórák, aztán koreográfia, styling, dalválasztás, forgatások, akad bőven tennivaló. A péntek délután és a vasárnap szabad.
– Megismerik az utcán?
– Többnyire igen, és nagyon kellemesen érintő szavakat mondanak. Úgy érzem, hogy szeretnek. Ez nagyon jó.
– Vannak kedvenc helyei Budapesten?
– Nagyon tetszik a Vajdahunyadvár, az éjszakai Halászbástya a Mátyás-templommal. Amikor egyedül érzem magamat – néha vasárnap magamra maradok a házban –, ezekre a helyekre szoktam elsétálni, vagy felhívom édesanyámat. Nem vagyok depressziós típus, talpraesett embernek tartom magamat, nem állítanak meg az akadályok.
– Az édesanyja minden szombaton felbuszozik Budapestre egy csapat kishegyesi Rúzsa-szurkoló élén. Bírja a család az iramot?
– Már fáradt egy picit, de azért lelkesen szervezi ezeket az utakat, folyamatosan csöng a telefonja.
– Anyagilag tudott segíteni rajtuk, mióta sikeres?
– Nagy öröm volt, hogy meg tudtam lepni a bátyámat és a nővéremet ajándékokkal, és a szüleimen is tudtam segíteni. Nagyon sok mindent kaptam, úgy érzem, most sokkal több lehetőségem lenne arra is, hogy dolgozzam. Még nem tudom, lesz-e lemezem, sikeres karrierem, de már az eddigiekkel is elégedett vagyok.
– Budapesten képzeli el a jövőjét?
– Igen, jó ideig biztosan itt maradok. Talán le is telepednék, mert ha itt kaptam lehetőséget, akkor itt kell élnem vele, ugyanakkor az is biztos, hogy sűrűn járok haza, mert az ottani emberek nagyon fontosak nekem.
– Eldőlt a kérdés, hogy nem szülésznő lesz, hanem énekesnő?
– Énekes szeretnék lenni, mert ezen keresztül nagyon sok mindent át tudok adni az embereknek. Ha valamiért nem teljesül be ez az álom, akkor olyan szülésznő leszek, aki nagyon szeret énekelni.