Az Egyesült Államok mindent megpróbál annak érdekében, hogy Iránt eltérítse nukleáris programjától, amelynek leple alatt Teherán – sok külföldi szakértő szerint – atomfegyver kifejlesztésére törekszik. Semmilyen eszközt sem zárunk ki – erősítette meg George W. Bush amerikai elnök a közelmúltban. Az újságírók legszívesebben már kimondatnák az amerikai vezetőkkel a katonai támadás időpontjának kezdetét. Ám Washingtonban is jól tudják, a pillanat még nem érett meg arra, hogy a gépek az iráni atomlétesítmények megsemmisítésére induljanak.
Több oka is van ennek. Az első az őszi választás az Egyesült Államokban, amely a szenátus harmadát hivatott megújítani. Már csak egy ilyen vállalkozás kellene a minden népszerűségi mutatót alulteljesítő Bush elnöknek! Irakban a kifelé vezető utat kellene megtalálni, de ez sehogy sem sikerül. A büntető jellegű bombázás, legyen az bármilyen rövid időtartamú – a haditervezők 48 óra és két hét között tartják kivitelezhetőnek –, beláthatatlan következményeket vonna maga után. „Ez katasztrófa lenne” – erősítette meg egy vezető nyugat-európai diplomata. Nem kell kivételes képességű geopolitikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy láthassuk: az egész muzulmán világ azonnal Washington és a Nyugat ellen fordulna. A terrorizmus, amely ellen az amerikaiak olyannyira harcolnak, még a jelenleginél is fokozottabb mértékben törne előre a világban, éppen a kívánttal ellentétes folyamatok indulnának meg.
Persze az amerikai katonai agytrösztök azért megfeszített erővel dolgoznak az Irán elleni beavatkozás különböző válfajainak modellezésén. A kiterjedt bombázás mellett felmerült – kijevi mintára – egy „színes forradalom” megszervezésének lehetősége. Ám az amerikai szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy ilyen jellegű akciókra különösen a választások után kialakult helyzet a megfelelő, amikor a csalás vádjával lehet tömegtüntetéseket provokálni és a váltást kikényszeríteni. Mindenesetre az amerikai külügyminisztériumnak 75 millió dollár áll rendelkezésére az iráni ellenzéki erők támogatására.
Irán soknemzetiségű ország, a hetvenmilliós államban a perzsák a lakosságnak csak az 51 százalékát adják. Mi lenne, ha fellázítanánk a kisebbségeket? – szól az ötletadók felvetése. Az arabok 5–6 millióan vannak, délkeleten, a gazdag olajmezők vidékén élnek. Aztán ott vannak még a kurdok, az azeriek, a törökök, a tatárok, a beludzsiak, az örmények is. Szép kis kavalkád kerekedne! – vélekedhetnek azok, akik államcsínyt terveznek. Bár bizonyos előjelekről – robbantások az arabok lakta Kuzisztánban – már beszámoltak a közel-keleti tájékoztatási eszközök, azért azt túlzás volna állítani, hogy az iráni nemzetiségek felkelés előtt állnak. Teherán az Irakból átszivárgó amerikaiakat és angolokat gyanítja az erőszakos cselekmények hátterében, de erre egyelőre nincs bizonyítéka. És ha a bombázásokat felkelésekkel kombinálnánk? – ez a gondolat is felmerült az amerikai tervezők agyában.
Egyelőre azonban békésebb eszközök alkalmazására van lehetőség, ám a diplomáciai megoldás ugyancsak várat magára. A tárgyalások zsákutcába jutottak. Az egyik oldalon erősödik a gyanú, hogy Irán akcióival, nyilatkozataival csak az időt húzza. Ilyen volt például a múlt héten az bejelentés, hogy az ország kivonul az atomsorompó-szerződésből, ha támadás éri. Továbbá, hogy „megosztja” atomtechnológiai tudását az arab országokkal. Eközben továbbra is azt hangoztatja, hogy joga van polgári atomlétesítményeihez, a nukleáris kutatás terén végzett kísérleteihez. Ezt nem is vitatja senki. Ám hogy saját területén urándúsításba fogjon, azt már igen, hiszen azzal csak egy lépésre van a katonai alkalmazástól.
Két hete, éppen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttségének az országba érkezése előtt, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök nagy csinnadrattával jelentette be a „történelmi előrelépést”: „Irán hamarosan polgári atomhatalom lesz, ugyanis képesek voltunk az uránt 3,5 százalékosra dúsítani.” A civil atomerőművek fűtőanyaga 3–5 százalékos dúsított urán, míg az atomfegyverekhez 90 százalék feletti dúsítás szükséges. Nemcsak arról van szó, hogy egyszerűen tovább kell centrifugálni a hasadóanyagot, hanem mennyiségi kérdések is felmerülnek. Irán jelenleg 165 centrifugával rendelkezik, az év végére háromezret akar üzembe állítani a sokáig titokban tartott natanzi atomlétesítményben, ahol 54 ezer centrifugának van hely. A szakértők becslése szerint ha Teherán ipari méretekben dúsít uránt, akkor a legrövidebb időn belül két-három, mások szerint nyolc-tíz év múlva rendelkezhet az atombombagyártáshoz szükséges hasadóanyaggal. A legkedvezőbb jóslatok szerint két év múlva Iránnak 20 kilogramm dúsított uránja lesz, amely elég lehet egy, a Hirosimára ledobott atombomba romboló erejével felérő fegyver elkészítéséhez.
Lehet, hogy Ahmadinezsád rendkívül egyszerű politikus, ami a szívén, az a száján, ám hogy lassan egy éve szinte megállás nélkül provokálja a Nyugatot, ahhoz egy csöppnyi kétség sem fér. Belpolitikailag viszont, érthetően, kemény a szóhasználata. „Az irániak szinte semmiben sem értenek egyet – magyarázta egy londoni száműzetésben élő iráni ellenzéki. – Kivéve egyet: ez a nukleáris program. Az atom körüli nacionalizmus a rendszer szimbóluma, az ország modernizációjának jelképe, amely az egész rendszernek értelmet ad. A történelem által sokat tépázott nemzet most az »atomkorszakban« egyesülhet. Mindenki azt akarja, hogy az ország megerősítse középhatalmi szerepét, és úgy tekintsenek rá, mint egy modern államra.”
Különösen most, amikor az Egyesült Államok földrajzilag szinte bekerítette Iránt. Az atomfegyver biztonságot adhatna számára, hisz Washington és térségbeli szövetségese, Izrael is alaposan elgondolkodna, mielőtt döntést hozna a támadásáról. Vajon Indiát – amely nem írta alá az atomsorompó-szerződés egyetlen cikkelyét sem, és atomrakétákkal rendelkezik – miért táncolják körül a franciák, az amerikaiak, az oroszok jobbnál jobb nukleáris együttműködési szerződésekkel? – vetik fel az irániak. Ami a szerződést megtagadóknak jár – ide lehet még venni Izraelt és Pakisztánt –, az a jóhiszeműnek nem? Az igaz, hogy az iráni parlament eddig még sem az atomsorompó-megállapodást, sem a kiegészítő záradékokat nem ratifikálta.
Mindkét fél joggal mutogat a másikra azért, hogy az évek során hagyta ennyire eldurvulni a helyzetet. Az Európai Unió nevében tárgyaló trojka, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország a kezdetekben, 2004-ben meg is ígért mindent cserébe azért, hogy Irán mondjon le az urándúsításról.
*
Teherán olyan ellentételezést kapott volna ezért, hogy gazdaságilag középhatalmi államnak érezhette volna magát. Az Európai Unió vágyálomnak tűnő ajánlatot tett Iránnak: polgári atomerőmű-együttműködést, gazdasági partnerkapcsolatot, hozzájutást a fejlett technológiákhoz, az egész iráni ipar modernizációját, a politikai kapcsolatok rendezését. Iránt elismerték volna mint regionális hatalmat, és felajánlották neki, hogy egyetlen, a térség sorsáról folytatott tárgyalásról sem hagyják ki. Csábító ajánlat, amely akkoriban meghallgatásra talált Teheránban. Első lépésként 2004 végén az iráni fél aláírta az urándúsítás befagyasztását, az atomsorompó-szerződés protokolljának elfogadását, amely lehetővé tette a NAÜ helyszíni ellenőrzéseit. Ám az aláírás csalódást hozott Irán számára, három kitűzött célja közül – a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozás, a nemzetközi szankciók enyhítése és az, hogy ne kezeljék le a nemzetközi kérdések megvitatásakor – egyiket sem sikerült elérnie.
Ebben az időszakban titkos csatornákon az amerikai elnökség is kapott ajánlatot Teherántól. 2003 tavaszán, amikor az amerikaiak kéthetes villámháborúval elsöpörték Szaddám Huszein iraki rezsimjét, Irán tárgyalásokat ajánlott Washingtonnak. A részletes javaslaton érződött, hogy valóban az ország uraitól, a legfelsőbb iráni vallási körből származott. A Teheránban uralkodó mollák jól láthatták, mire képes a szomszédos országban a szuperhatalom. Mindenről egyeztetni akartak Washingtonnal, a nukleáris programtól az olajexporton át egészen a közel-keleti felszabadító csoportoknak nyújtott iráni támogatásig. A Fehér Házból elutasító válasz érkezett. Hát erre számíthat a gonosz tengelyéhez tartozó egyik banditaállam – döngették a mellüket az amerikai neokonok. A történelmi egyezkedés lehetősége elszállt, Bush inkább az őt körülvevő héjákra hallgatott. Aztán teltek-múltak az évek, és az iraki mocsár szép fokozatosan lehúzta az amerikai katonákat.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek e hét végén kell letennie az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) asztalára azt a jelentést, amelyben az iráni urándúsítást elemzi. Mint a NAÜ eddig bemutatott állásfoglalásai, valószínűleg ez sem lesz egyértelmű, ugyanis várhatóan nem lesz benne utalás arra, hogy Irán ténylegesen katonai nukleáris programot folytat.
Milyen bizonyítékok vannak erre? Először is a majd negyed századig titokban tartott atomprogram. Aztán éppen azok a technikai elemek, amelyeket a NAÜ ellenőrei a helyszínen tártak fel. A közel-keleti ország a legkülönbözőbb részeire telepítette atomlétesítményeit – egyes iráni katonai parancsnokok szerint 300 ilyen hely van. Ráadásul az ismertek jól védhető betonbunkerben vagy hegy gyomrában találhatók. Vajon a polgári kísérletek, kutatások ilyen védelmet élveznek Iránban? Az ellenőrök olyan anyagokra leltek, amelyek kifejezetten katonai nukleáris programban használatosak.
Kudarcba fulladtak a múlt heti moszkvai tárgyalások arról, hogy a Biztonsági Tanács tagjai milyen Irán-ellenes szankciókat hozzanak meg. Mindez jelzi a BT állandó tagjai közötti ellentmondást. Oroszország nem akarja, hogy Teherán atomhatalom legyen. Moszkva ezért is ajánlotta fel korábban, hogy hajlandó dúsított urániumot szállítani Teheránnak, amelyet az általa épített bushehri erőműben felhasználhatnának fűtőanyagként. Vajon sikerült-e elérnie Bushnak Hu Csin-tao kínai elnökkel folytatott, szintén múlt heti washingtoni tanácskozásán legalább azt, hogy Kína – amely nagyban függ az Iránból érkező olajtól – ne akadályozza meg vétójával a szankciókat.
Ám az biztos, hogy Irán sem fogja karba tett kézzel várni az esetleges büntetőintézkedéseket. Bár kis képzelőerővel igen hatásos kép jelenik meg előttünk Ahmadinezsád elnöknek a hadsereg napján tett ígéretéről, miszerint „az agresszorok kezét le fogják vágni”, azért az iráni vezetésnek ennél hatásosabb eszközei vannak. Rögtön ott az olaj, amelyből Irán napi 2,5 millió hordó termeléssel rendelkezik, a negyedik legnagyobb importőr a világon. A Brent-könnyűolaj hordónkénti 75 dolláros ára bátran felszaladhat 100 dollár körülire, ha Irán tényleg olajembargót vezet be. De a szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ez kétélű fegyver, hiszen Irán sem jutna devizához. A megoldás máris megvan: a szelektív embargó. Így az ázsiai „jó vásárlók”, mint Kína, Japán, India, kapnának az iráni olajból, talán még többet is, viszont az európaiak – Görögország, Olaszország, Hollandia számítanak az öreg földrészen nagy irániolaj-fogyasztóknak – nem. Így megmaradhatna a szociális segélyekre és fejlesztésekre szükséges bevétel, sőt nagyobb hasznot húzhatnának a megemelkedett olajárból.
Irán megerősítheti közel-keleti támogatottságát: 50 millió dollárt ajánlott fel a palesztin Hamasz-kormánynak. A libanoni Hezbollah is számíthat a segítségére. A síita területek lakosságának fellázításával Irakban és Afganisztánban is tudnak kellemetlenségeket okozni az amerikaiaknak. A Hormuzi-szorosnál okozott galibával, amely a világ legforgalmasabb olajkiviteli hajóútvonala, újra csak feljebb tudják nyomni az olaj árát a világon. Shahab–3 típusú rakétáival Irán könnyedén el tudja érni Izrael területét vagy az Arab-öbölben fekvő monarchiákat. Ráadásul a jól értesültek szerint a Tor M1-es légvédelmi fegyverrendszerek mellett az oroszok titokban két S–300-as rakétaelhárító rendszert is szállítottak Iránnak, amely állja az összehasonlítást az amerikai Patriotokkal.
A perzsa nemzet büszke, és vissza szeretné állítani a történelemben kivívott rangját. Másrészt síita is, amely tragikusan fogja föl az ország történelmét, és kész arra, hogy mártírszerepet vállaljon. Ám tapasztalható a nép körében egyfajta nyugati ésszerűség is. Csak abban bízhatunk, hogy ez utóbbi kerekedik felül a világot egyre inkább nyomasztó vitában.
Brüsszel
Brüsszel háborús tervei megbuktak: magyar diplomáciai siker a csúcson – napi összefoglaló
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!