Megújult az epreskerti kálvária

Rejtőzködő Magyarország

Holnap, húsvétvasárnap avatják fel Pest első kálváriáját, a hazai barokk művészet remekét, amely 1893 óta az Epreskertben áll. A műemlék teljes rekonstrukcióját a Budapesti Városvédő Egyesület kezdeményezte 2002 decemberében a Barokk Kálváriákért Alapítvány létrehozásával. Széles körű összefogás eredményének örülhetünk most Pest-Buda első kálváriájának megújulásával. Annak idején adományokból épült fel az 1740-es években, és a józsefvárosi Kálvária téren állt (lásd korábbi cikkünk: Stációk. Magyar Nemzet Magazin, 2005. december 10.). Mintegy másfél évszázad múlva Stróbl Alajos vitette át az Epreskertbe, a főváros művésztelepére. A barokk építmény ma is az egyetem műtermei között áll a telek közepén, kis dombon. „A Kálvária hegyet, Jézus Krisztus jeruzsálemi kereszthalálának helyét idézi fel építészeti eszközökkel. A magot alkotó kör alaprajzú kápolnát, amely fölé kupolaboltozat borul, kilenc szakaszból álló árkádsor veszi körül. A felette lévő fonatos mellvédű teraszra ívelt karú lépcsőrendszer vezet.” Művészet- és építészettörténészek szerint „magának az együttesnek elegáns, nemesen egyszerű, mégis kivételesen szép építészeti megformálása” és nem faragványainak minősége emeli ki a hazai emlékanyagból.
Sorsa viszontagságos volt, mint minden műemlék épületünknek. A gondatlanság, a háború és a pénzhiány megtette a magáét (persze tudjuk, mindig arra jut pénz, amire akarják). A budapesti városvédők mentőakciója az utolsó pillanatban kezdődött, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem, valamint több más intézmény, szervezet segítségével sikerrel végződött. A tervezők – Albert Tamás vezetésével – a korábbi értékek szintézisére törekedtek, nem valamelyik korábbi állapot maradéktalan visszaállítására. A vezető restaurátor Szomolányi Péter, a kőfaragói munkák kivitelezője a PAP Kőfaragó-, Kőszobrászműhely volt. A beruházást Simonyi László irányította, a műemléki felügyeletet Tahi-Tóth Ilona látta el.
Ahhoz, hogy ez a kivételesen értékes építmény – amelyet föltehetően Mayerhofer András tervezett a XVIII. században – megmenekülhessen a pusztulástól, nem csak sokféle szakma művelőinek együttes munkájára volt szükség. Ki kellett találni, hogyan lehet élettel megtölteni a rekonstrukció befejezése után. A 2004-re kialakult elképzelés szerint a kálvária a szakrális művészetek otthona lesz. Olyan hely, „ahol a főváros és az ország közönsége rendszeresen találkozhat a vallásos hit ihlette alkotásokkal”. Rendeznek majd itt kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket, bemutatnak iskoladrámákat, passiójátékokat.
Biztosan azért is sikerült sokakat megnyerni a teljes rekonstrukció támogatására, mert a szervezők megértették az emberekkel: „Nem halott dísz a díszes ház. Olyan lehetőséget teremt a működtetése, ami eddig hiányzott.” Jól tudták: „Ha nem lesz szem előtt, úgy használódik el majd idővel, hogy észre sem veszi a város… Magára hagyva az folytatódik, ami eddig mindig hosszú történetében: harminc–ötven évenként nagy áldozatokkal újra és újra mindent elölről kell kezdeni.”
A szándék megvan, hogy most ne ez következzen be. A meghívón olvassuk, hogy a védnökök és kurátorok az avatóünnepségen aláírják és az eseményt megörökítő táblánál elhelyezik azt az okiratot, amely arról tanúskodik, hogy „gondoskodó figyelemmel kísérik az építmény sorsát”. Úgy legyen.
(A kálváriát húsvétvasárnap 12.30-kor avatják fel. A műemlék építmény a Magyar Képzőművészeti Egyetem VI. kerület, Szondi utca 71. számú kapuján át közelíthető meg. Az ünnepi műsorban közreműködik az Arcangelo kamaraegyüttes és a Schola Cantorum Budapestiensis.)