Nem tarthatja sakkban az EU-t a Gazprom

Gyakorlatilag a gázcsapok elzárásával fenyegette meg csütörtökön Európát a Gazprom vezére, ha az EU gátat emelne az orosz óriás nyugati tulajdonszerzési törekvései elé. Az oroszok azzal érvelnek, ők más irányba is el tudják adni a gázt, ám a helyzet jelen pillanatban még nem ez.

Nagy port vert fel, hogy az orosz Gazprom szóvivője a Financial Times csütörtöki számában megjelent nyilatkozatában nyílt gázstoppal fenyegette meg az Európai Uniót. A londoni lapban megjelent nyilatkozat tulajdonképpen folytatása annak a kampánynak, amit Alekszej Miller vezérigazgató indított el, méghozzá ezzel az üzenettel: az orosz gázóriás nehezményezi, hogy tulajdonosként nem igazán jut szóhoz az európai piacon.
Az a kérdés, hogy vajon a Gazprom képes-e komolyan zsarolni a gázbehozataltól függő Európát, először a januári orosz– ukrán minikrízis idején merült föl. Akkor az iparági elemzők arra törekedtek, hogy megnyugtassák a közvéleményt, mondván, a függőség kölcsönös: Oroszország bevételei legalább annyira múlnak az EU gázvásárlásaitól, mint amenynyire a vén kontinens nem tud lemondani a keleti energiaexportról. Az erőviszonyok eddig kiegyensúlyozottnak tűntek tehát. Azóta viszont a Gazprom két új, Kínába irányuló vezeték megépítését is meghirdette, s ez többek szerint felboríthatja az erőviszonyokat. A Gazprom részéről ez természetesen logikus stratégiai húzás, a megvalósítás azonban egyáltalán nem tűnik egyszerűnek.
Jelen pillanatban a Gazprom nagyjából évi 550 milliárd köbméter földgázt termel ki. Ennek döntő hányada, körülbelül háromszázmilliárd köbméter a belföldi piacon talál gazdára, meglehetősen nyomott áron. A hazai értékesítésből fakadó bevétel gyakorlatilag csak arra elég, hogy a Gazprom szinten tartsa infrastruktúráját, fejlesztésekre, új mezők kitermelésbe állítására azonban ebből a pénzből már nem futja. A fennmaradó 250 milliárd köbméterből körülbelül 100 milliárdnyi az egykori Szovjetunió utódállamaiba megy. Ezek egy része, pontosabban a Moszkvához lojális államok szintúgy „ár alatt” jutnak hozzá a fűtőanyaghoz, mint maguk az oroszok. Ahol pedig piaci vagy piac közeli áron értékesít a Gazprom, ott számolnia kell azzal, hogy a megrendelő nem vagy csak késve fizet. A Gazprom egyetlen biztosan és világpiaci áron fizető partnere tehát jelen pillanatban kizárólag az EU; az ide szállított 150 milliárd köbméteres évi gázmennyiség adja a vállalat bevételeinek bő ötven, s a beruházásokra fordítható profit csaknem száz százalékát. Ha a Gazprom ezekről lemond, nem lesz pénze befejezni az alternatív piacokat elérő, vagyis az EU sakkban tartásához szükséges beruházásokat.
A Gazprom és az európai földgázpiac helyzetét egyaránt jól ismerő informátorunk szerint Moszkva a fentiek alapján legfeljebb egy évtized múlva kerül olyan stratégiai pozícióba, amikor valóban keményen alkudozhat saját szerepéről. Csakhogy ez elég idő arra is, hogy közben az EU is változtasson gázfüggőségén – például az alternatív energiahordozók programjának felgyorsításával –, s újra kiegyenlítse az erőviszonyokat.