Polgári menhelyek

Könyvesház

Kis srác koromban sehol sem éreztem magamat olyan otthonosan – a Gellérthegyen kívül, ahol laktam –, mint Sopronban. Tízévesen a rokonaimnál vakációztam a Kurucdombon, s az volt a legszebb kirándulás, amikor Imre bácsi, a nyugalmazott GYSEV-mozdonyvezető felvitt a Lőverekbe. A határsávban kószáltunk, és máig bennem él a régi Alpesi vendéglő családi hangulata, ahol az öreg frissen csapolt söréről leihattam a habot.
A napokban szép könyvet kaptam Sopronból: a Lőverekről szól, sok-sok archív és újabb fényképpel, térképpel, rajzzal. Szerzője, Kubinszky Mihály építész – akinek a régi magyar vasútállomásokról készített munkája sem nélkülözhető – maga is Lőver-lakó, a város érdemes történésze. A Sopront övező, kertes, ligetes hegyvidék üdítő kiegészítője a fallal kerített középkori szabad királyi városnak. Amíg a korábbi századokban csupán a Bánfalva felé kiterjedő erdő terült itt el, minden természet adta ajándékával, az 1870-es években a soproni polgárok felfedezték és afféle divatos kiköltözőhelyükké tették. Egyre-másra épültek a jellegzetes, romantikus stílusú, tájba illeszkedő házak és nyári lakok, körülöttük gyümölcsöskertekkel, lugasokkal, szőlővel, repkénnyel befuttatott árnyas verandákkal. A vidéket jelölő Lőver név hamar átment a pihenőbirtokot jelölő közszóvá is: „A lőverben kertészkedni lehetett, gyümölcsöt termeszteni és tárolni. És ha egy kis ház is épült, akkor kint lehetett tölteni akár az egész napot vagy a hét végét. A lőver családi menhely, ahová vendégeket is lehet hívni. A Lőver megváltoztatta a soproni polgár életét, emelte életszintjét” – írja a szerző.
Az első generáció visszafogott építkezéseit a századforduló táján már a komolyabb villák váltották fel, a polgári lét megerősödésének tükörképét mutatva. A két világháború között azután – nem kis részben a trianoni határváltozások következményeként – végképp megváltozott a Lőver képe és társadalma: a harmadik generáció már nemcsak hivalkodóan építkezett, de el is szakadt a hagyományos Lőver-életformától. A tudós Kubinszky a napjainkban tapasztalható építészeti divatról, ha illedelmesen is, de tudatja véleményét az olvasóval. A gyönyörű kertekkel – szubalpesi klímát élvező szelídgesztenyékkel, magnóliákkal, puszpángokkal és tujákkal – foglalkozó fejezet a „csinált” és a természeti környezet harmóniáját illusztrálja, a rengeteg adatból pedig azt is megtudtam, hogy az Alpesi kiskocsma eredeti neve Alm vendéglő volt.
(Kubinszky Mihály: A régi soproni Lőver. Zákány–Máthé kiadása, Tatabánya, 2005. Ára: 5000 forint)