Rendszerváltozás-sikkasztók

Talleyrand, a hajlékony gerincű és sikeres politikus mondta: mindennek meg kell változnia, hogy minden változatlan maradjon. Magyarország most pontosan ezen az úton halad: a tavaszi botrányos kitüntetések már cinikusan jelezték, hogy a vezetőségnek ez a célja. A hazugság, a kizsákmányolás, a népbutítás, a nemzetárulás mesterei átöltöztek, a közvagyon egy részét megszerezték, más részét idegen kezekre játszották a politikai hatalom visszaszerzése fejében.
A választások előtt már sejthető volt, hogy a népakarattal ugyanaz fog történni, mint 1990-ben, amikor az SZDSZ az antikommunizmusra, rendszerváltoztatásra, a „jobbra” leadott szavazatok negyedét átvitte „balra”, a posztkommunisták oldalára. Oly ügyesen, és akkora sajtótámogatással, hogy még a mai napig is akadnak olyan iskolázott választók, akik utálják a kádárizmust és a régi gárdát, mégis rájuk szavaznak behunyt szemmel.
Az első forduló éjszakáján kiderült, hogy Dávid Ibolya és a szép múltú MDF mai vezetése ugyanolyan választási csalásra készül, mint amit az SZDSZ az 1990-es választások után két héttel elkövetett – éppen Antall Józseffel, az MDF-kormánnyal és a szabadságra sóvárgó magyarsággal szemben. Az 1994-es koalíció Hornnal már csak hab volt a tortán, természetes következmény. Most az MDF elnök asszonya vitte át „jobbról” a nemzeti oldalra leadott szavazatokat „balra”. Írom idézőjelben, mert a jobb és a bal mára egyáltalán nem azt jelenti, ami az értelme, hiszen a honi „baloldali” választópolgárok a vadkapitalizmusra, a monopoltőke korlátlan uralmára szavaznak. Ugyanígy nincs értelme az elnöknő által gépiesen szajkózott „keresztény konzervatív” jelzős szerkezetnek sem. Az elhíresült levelében felsorolt nyolc pont nagyjából egy, a nyugati irodalomban „neokonnak”, újkonzervatívnak minősülő elképzelés zagyvaléka, s lényegében az elszabadított pénzhatalmat szolgálja, s nem azokat a magyar, keresztény, szolidaritáson alapuló törekvéseket, amiket az MDF alapítói és tagjai elgondoltak. Nyilván az SZDSZ köréhez tartozó kampánytanácsadói magoltatták be vele, hogy szavazatokat szerezzen az örök ingadozóktól. Amúgy a neokonzervativizmus a világ javainak elemésztéséhez vezet. Ideig-óráig lehet, hogy működik Angliában és Amerikában, ahol erős a saját, hazafias gondolkodású vagyonos osztály – de egy hozzánk hasonló, százszor gyöngébb, nemzeti érzelmű tőkésekkel alig rendelkező országban nem. Ott ez a teljes alávetéshez vezet. A mostani választás éppen erről szól: az MSZP–SZDSZ-kormány ezen mesterkedik, ezért kell eltávolítani.
Személyes tapasztalatok birtokában is szólok ebben az ügyben, hiszen az MDF-nek, életem egyetlen pártjának lakiteleki alapító tagja, s az Országos Etikai Bizottságának is megszervezője és tisztségviselője valék 1993 szeptemberéig. Nem az a baj, hogy annak idején Dávid Ibolyát nem láttam a rendszerváltók között, hanem az, hogy most hátat fordított az őt befogadó szellemi körnek, a rendszerváltók eszméinek. Politikusi imamalma Kóka zsolozsmáját zúgja, ő és vezérkara az SZDSZ körmenetéhez csatlakozik: vissza oda, amit a kádárizmus ellenzékeként, csöndes elszenvedőiként annak idején megtagadtunk. Azért hoztuk létre az MDF-et, és sok hajdani barátunk ezért alapította a Fideszt, a KDNP-t, a kisgazdapártot, a Hálózatot, majd az SZDSZ-t.
Dávid Ibolya, ha megkérdezte volna az irányváltásról pártja tagságát, 99:1 arányban veszített volna. Abban biztos lehet, hogy neve a történelemben a népakarat elárulói között fog szerepelni, az MDF pedig mint hármas számú neokon párt, a következő választáson: sehol.