Vizet égetni?

Az olaj- és földgázfüggőség enyhítésére, valamint a károsanyag-kibocsátás csökkentésére a világ országai új, alternatív energiaforrásokat keresnek. Hazánkban az egykori széntüzelésű erőművekben biomassza-hasznosítás címén gőzerővel égetik a fát, miközben környezetvédők tiltakoznak a kiforratlan energiapolitika és a tarvágások miatt. Ugyanakkor szakmai berkekben sem eldöntött, hogy hazánk mekkora biomassza-potenciállal rendelkezik, illetve azt hogyan hasznosítsák.

Kevesen tudják, hogy Európában mindössze két állam szorul villamosenergia-behozatalra: Macedónia és Magyarország. A függőség enyhítésében tehát igencsak érdekeltek vagyunk, bár behozatalra valószínűleg mindig szükség lesz – vélik a szakemberek. A csökkenő készletű fosszilis energiahordozók – a kőolaj, a földgáz és a szén – kiváltására a megújuló forrásokat, a nap, a szél, a víz, a szerves anyagok (biomaszsza) energiáját, a biogázt és a geotermikus energiát használják, vagy a tenger hullámzásának és az árapálynak az erejét.
Takács Gábor, a Megújuló Energia Ipari Társaság vezetője úgy véli, Magyarországon súlyos tervezési problémák vannak. Mindig egy-egy energiaforrást kiáltunk ki megoldásnak, noha egyik energetikai technológia sem képes napjaink komplex ellátásbiztonsági, gazdasági, környezeti problémáit egymaga megoldani. Hazánkban helytelen gyakorlat, hogy szinte csak a fát értik biomassza alatt. Elindult ugyan egy energiafű-kutatás, de egyelőre az eredmények nem kedvezőek. A nyugati országokban nem dominál ennyire a fa. A dánoknál nagy arányban hasznosítják a szalmabálát, a mezőgazdasági hulladékot. Ehhez külön technológia is van, amely azonban háromszor többe kerül a nálunk használatosnál.
Istvánffy László erdő- és faipari mérnök elmondta: 2010-ig hat százalékra kell emelnünk a megújuló források arányát az energiamérlegben, ezen belül a zöld áram részarányát 3,6 százalékra. A jelenlegi 4,5 százalékkal ez utóbbit már most túlteljesítjük. Ugyanakkor jogszabályok nem rögzítik, hogy az egyes megújuló energiaforrások milyen arányt képviseljenek. Istvánffy emlékeztetett, az Európai Bizottság sem javasolta, hogy a tagországok a fát megújuló energiának ismerjék el. Szerinte a fát újratermelhetőnek és nem megújulónak kellene nevezni. Ha az egész éves méterfakészletet elégetnénk a jelenlegi hatásfokú erőművekben, az elért teljesítménynövekmény akkor sem jelentene 2-3 százaléknál többet a villamosenergia-mérlegben. A szakemberek szerint ilyen csekély javulást pusztán energiahatékonysági intézkedésekkel, további erőműi beruházás nélkül is el lehet érni.
A hazai öt nagy biomassza-erőmű az idén az újratermelődő dendromasszából 1,4 millió köbmétert, azaz mintegy 900 ezer tonna faanyagot tervez elégetni. Biomassza alatt a legtöbben csakis fát értenek. Az Országos Erdészeti Egyesület szerint még 4-5 millió köbméternyi faanyag termelhető ki erdeinkből, a jelenlegi erőműi szükséglet egyelőre fedezhető lenne magyar készletből.
Az erdőmérnök szerint az energiaültetvény ökológiai és gazdasági szempontból is megalapozatlan, mivel kézzelfogható kockázatokkal jár. Semmilyen hatástanulmány nem készült arra vonatkozólag, hogy a termőhely milyen kedvezőtlen és visszafordíthatatlan változáson megy keresztül. Istvánffy úgy fogalmazott: a csekély minőségű mezőgazdasági területeken a befektetőnek minden korszerű eszközt be kell vetnie, hogy a megfelelő hozamképességet elérje, fenntartsa erre a „kis időre”. A hagyományos erdők szerkezetéhez képest 2–2,5-szer magasabb egyedszámmal telepített, sűrűbb, monokultúrás sarjbokorerdő az intenzív növekedéséhez jóval több vizet és tápanyagot vesz fel a talajból, ezáltal akár egy-két méterrel is lesüllyedhet a talajvíz szintje. Egy kilogramm szén beépüléséhez a fa mintegy 800 liter vizet használ fel. Rendszeres növedékfokozó beavatkozásokkal, műtrágyázással és növényvédő szerek használatával pedig a talaj élővilágát, termőképességét és a vízkészlet minőségét veszélyeztetik. Az ültetvény várható élettartama 15–25 év, 3–5 évenként termelhető ki belőle fa, ezután kimerül az erdő. Fel kell számolni, és újat kell telepíteni. Kérdés azonban, hogy a telepítő hogyan, miből és mikor köteles az otthagyott, kimerült energiaerdőt a normális, természet által is elfogadható állapotba hozni? Ha a biomassza-erőművek később részben visszaállnak foszszilis tüzelőanyagra, mert kiderül, hogy mégiscsak van gáz, akkor ki kártalanítja a termelőket? Mi lesz, ha az erőmű egyszer csak elkezd fafaj szerint differenciálni, mondván, más a nyárnak és más az akácnak a fűtőértéke?
Istvánffy felveti, hogy ültevényszerű erdők helyett ésszerűbb lenne természetes, az erdőtörvénynek is megfelelő erdőket telepíteni. A monokultúrás sarjbokorerdők jogi és anyagi problémát is hordoznak magukban, a fiatal fűzállományokat az őzek, a nyulak megrágják, elkerülhetetlen a vadkár. A védekezés, a védelmi kerítések felállítása költséges.
A jelenlegi hazai biomassza-erőművek 25–30 százalékos hatásfokkal termelnek áramot az erdőmérnök szerint. A vizes, legalább 35 százalékos nedvességtartalmú fával való tüzelés minden szempontból ésszerűtlen és gazdaságtalan. Akármilyen korszerű az égetési technológia, ha az erőmű csak áramot állít elő, ráadásul túlzottan vizes fából, hatásfoka nem fogja meghaladni a 35 százalékot. Ha kapcsolt, kogenerációs, azaz az áramtermelés mellett a keletkezett hőt is hasznosítja, már elérheti a nyolcvanat. A lakossági felhasználásra tervezett faelgázosító kazánok 15 százalékos nedvességtartalmú fával akár 90 százalékos hatásfok mellett üzemeltethetők. Az erdőmérnök érthetetlennek nevezte, hogy miért nem a kistérségi, kisközösségi, 80–90 százalékos hatásfokkal üzemeltethető erőműveket preferáljuk, a jelenlegi dotációk miért csak a régi szenes erőművek átállását segítik. Az idei 67 milliárdos zöldáram-támogatásból legalább 60–80 kisközösségi erőművet lehetne üzembe helyezni. Ezek stratégiai, gazdasági, ökológiai előnyei pedig vitathatatlanok.
Istvánffy azt sem érti, a biomasszaerőmű-lobbi miért rontja a szakma renoméját azzal, hogy egy tavaly megjelent írásban úgy nyilatkozik: az erdőgazdaságok fakitermelésének mintegy 40 százaléka korhadt, penészes tűzifa minőségű. Szerinte ezzel a kijelentéssel lejáratják a szakmát, félrevezetik a közvéleményt. Sok környezet- és természetvédő vádolja ugyanis a külföldi érdekeltségű égetőket, hogy a papírnak, bútor- és fűrészipari fának alkalmas, értékesebb fát is felvásárolják tűzifának.
Az égetőlobbi érve, miszerint a jelenlegi erőműi fatüzelés abszolút környezetbarát, nem szennyezi a levegőt, több mint félrevezető. Azonos, egységnyi mennyiségű villamos energia előállításakor a szén égetésénél 22 százalékkal több szén-dioxid szabadulna fel még a légszáraz fa égetéséből is. Kétszer annyi, mint a gázból, és 70 százalékkal több, mint az olaj tüzelése során. Elhallgatják a kibocsátott ózonképző, rendkívül veszélyes nitrogén-oxidokat, a tökéletlen égés során kikerülhető egyéb rákkeltő szénhidrogéneket és még egy nagyon fontos dolgot, a vízgőzt. Kutatások szerint a légkörbe kerülő vízpára háromszorosan járul hozzá a globális felmelegedéshez, mint a szén-dioxid. Sokan úgy tartják, az erdő csodafegyver, és nem veszik figyelembe, hogy a fa a számára elegendő és optimálisnak tartott szén-dioxid-mennyiségen túl nem képes többet a szervezetébe beépíteni. Számos nyugat-európai kutató már évekkel ezelőtt figyelmeztetett: még célirányos mezőgazdasági tevékenységgel sem oldható meg Európa klímaproblémája. A bioszféra ugyanis az ember által okozott szén-dioxid-kibocsátásnak mindössze 7–12 százalékát köti meg. Ebben a biokémiai folyamatban pedig a természet egyáltalán nem hajlandó azt a megbízható, kiszámítható légtisztító, klímajavító szerepet elvállalni, amelyet egyes szakemberek, emisszióbrókerek, de legfőképpen gazdaságpolitikusok szeretnének ráruházni – érvelt Istvánffy László.
Lontay Zoltán, a Magyar Energiahatékonysági Társaság vezetője elmondta, a jelenlegi támogatási rendszer elsősorban a meglévő 30–50 éves, 70 százalékos energiaveszteséggel működő, széntüzelésű erőművek átépítését segíti. Piaci előnyüket tetézi, hogy jóval kisebb a beruházási költségük egy új, modern bioerőmű létesítéséhez képest, és gyorsabban elkezdhetik a működést. Ezzel szemben, amit a környezetvédők szorgalmaznak, a térségi, kisközösségi erőművek akár zöld-, akár barnamezős beruházásként biztosítják a legkorszerűbb, hatékony és valóban környezetbarát technológiát, az agrárvidéken ipari, infrastruktúrabeli fejlesztéssel munkahelyet teremtenek, kenyeret adnak a képzetlen munkaerőnek a tüzelőanyag-ellátásban, a high-tech révén pedig a diplomásoknak is. Lontay úgy véli, nem szabad hagyni, hogy egyeduralkodóként csak nagy multik uralják a szektort, és vasúton, közúton nagy távolságról szállítsák a fát. Abszurd, hogy a szabolcsi termelők Ajkával vagy Péccsel szerződnek, noha a szállítót terheli az utaztatás költsége is. A pécsi Pannon Power Holding Rt. ugyan hosszú távra leszerződött a somogyi Sefaggal és a mecseki Mefaggal, a kazincbarcikai erőmű az Északerdő Zrt.-től és az Egererdő Zrt.-től vásárol, az ajkai erőmű a Bakonyerdőtől, a mátrai pedig a szlovák, Tátrában elpusztult fenyőre alapoz. Amennyiben az erőművek tervezett teljesítményüket tartani szeretnék, a faigények kielégítését növekvő mértékben energiaerdőkből kell fedezni. Az energiaültetvényeket számos támadás éri, ennek ellenére ökológiai értelemben semmivel sem rosszabbak, mint a hagyományos növénytermesztési kultúrák. Egyes vélemények szerint bizonyos ültetvények, például az akácok, nemhogy rontanák a talaj minőségét, hanem javítják, mert nitrogént kötnek meg. Hagyományos erdőben termelni háromszor-ötször drágább, mint energiaerdőben.
Megoldást az jelentene, ha tiszta, jól megfogalmazott stratégiát állítana fel az energetikai kormányzat – véli Lontay. Mihamarabb tisztázni kell azt is, hogy a megújuló energiaforrásokon belül milyen arányt képviseljen a biomassza, differenciálni kellene az egyes energiaforrások között a zöld áram átvételi árát, és stabilan tartani, hogy kiszámítható legyen a hosszú távú működés költsége. A kisvállalkozások jelenleg nehéz helyzetben vannak: 15–20 engedélyt kell beszerezni a létesítésig, ez a teljes építési költség 2-3 százalékába is kerülhet, amelyet előre kell finanszírozni akkor is, ha nem kapnak engedélyt. Hazai beruházástámogatási lehetőség nincs, csak az Európai Unió Strukturális Alapjának KIOP programjából nyerhető pénz.
A dél-nyírségi Szakolyban elindult egy kisebb, 20 megawattos erőműi beruházás, amely csak a Magyar Energiahivatal engedélyére és némi támogatásra vár. A tüzelőellátásában az erdészeti és mezőgazdasági melléktermékek, gyümölcsfanyesedék, fűrészüzemi hulladék és kéreg, tuskó is szerepel. Az energiaerdők telepítési programja egyelőre áll, amíg az erdőtörvényt nem módosítják, így az idei 10 ezer hektárra ígért támogatás sem találhat még gazdára. Csak a projekt szomszédságában már hatezer hektárra jelentkeztek a helyi gazdák, igény tehát van rá. A nyírségi „minierőműben” technológiai szempontból a hulladékhő hasznosítására is lesz lehetőség, így a 20–30 megawattnyi hő sem vész kárba, ha találnak rá fogyasztót. A meleg vízre fóliás vállalkozók, gyümölcsfeldolgozók települhetnek, ezzel az erőmű hazai távlatban példaértékű hatékonyságú lehet. A multinacionális cégek teljhatalmát kizáró finanszírozás is említésre méltó: a japán befektető és a Magyar Fejlesztési Bank a helyi vállalkozókkal közösen fedezik a kiadásokat, az emissziókereskedelem révén jelentős megtakarításokkal.
Jancsó Illés, egy biomassza-kereskedelemmel foglalkozó cég vezetője így fogalmaz: Magyarország nagy potenciállal rendelkezik biomasszából, így öt éven belül kiválthatná a földgázbehozatal harmadát. Agrárország lévén rengeteg kihasználatlan vagy nem megfelelően hasznosított mezőgazdasági melléktermékünk van, a környezetvédelmi projekteket mégis akadályozza a tüzelőanyag-ellátás esetlegessége, kiszámíthatatlansága. A beruházáshoz a bank akkor ad hitelt, ha az indulás első 10–15 évére biztosított az alapanyag. Kitűnő lehetőségek rejlenek a biodízel, bioetanol gyártásában is, s a nagy mennyiségben keletkezett, állati takarmányként nem hasznosított olajpogácsa és növényi rostok is szerephez juthatnak.
Jancsó elmondta, cégük Ukrajnából az idén 100 ezer tonna fát hoz be, itthon korpát és más malomipari melléktermékeket, fűrésztelepi hulladékot (széldeszkát, aprítékot, fűrészport) vásárolnak fel. Természetvédők támadják az ukrán szállítmányokat, mert helytelenül a kárpátaljai árvizekkel hozzák összefüggésbe. A keletebbre fekvő ukrán területeken 60–70 ezer hektáron gazdálkodó, nagy kapacitással rendelkező erdészetek vannak, ahol az egykori mocsaras területeket is fásítják. Ezzel szemben a kárpátaljai fűrészüzemeket privatizálták, ma mintegy 370 cég kínálja hulladékát. Jancsó cége csak olyan fát vásárol fel, amely fenntartható erdőgazdálkodásból származik, és ezt a nemzetközi FSC tanúsítvánnyal is igazolják. Szerinte a legfontosabb a hazai források bővítése, az ültetvénytelepítések mihamarabbi megkezdése. A tervek szerint 2030-ig 110 ezer hektáron lesz energiaerdő, amit a speciális nyárfaklónok révén három-négy évente ki lehet termelni. Környezetvédők szerint a fejlett államok hozzájárulnak az elmaradott régiók erdőirtásához. Németország, Svájc és Ausztria faszénigényének 85–90 százalékát Romániából fedezi. A behozatalt ért kritikákra úgy reagált: miért lenne gond, hiszen a földgázt is külföldről vásároljuk, a klímának pedig mindegy, hogy a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő biomaszsza Magyarországon vagy Ukrajnában nő-e.
Amíg az országnak nincs hosszú távú, stabil megújulóenergia-stratégiája és ambiciózusabb célja, addig nem jutunk egyről a kettőre. Elképesztő, hogy az erőművek máig nem tudják, mennyi zöld áramot vesznek meg tőlük az áramszolgáltatók, noha ezt már novemberben le kellett volna kötni. A kistérségi, regionális erőművek mellett a lakossági felhasználást is erősíteni lehetne, más típusú kazánok is könnyen átalakíthatók. Sőt melegvíz-ellátás, nagyobb körzetben távhőszolgáltatás is települhetne rájuk. Ezért rendkívül fontos a műszaki, technológiai kutatás-fejlesztés. Jancsó úgy fogalmazott: idejében meg kell találni a fosszilis energiaforrások helyettesítőjét, mielőtt még túl késő lenne. A kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő.