Zana igazsága

Kiújultak az összecsapások Törökország kurdok lakta területein és a nagyvárosokban. Az újabb tüntetések és halálesetek ráirányították a figyelmet a mintegy 12 milliós népcsoport politikai és jogi helyzetére és a bebörtönzöttek mindmáig megoldatlan gondjaira.
Számtalan film, újságcikk, emberi jogi jelentés elemezte már a török börtönviszonyokat. Emlékezetes például az 1978-as Éjféli expressz című film, amely különösen vadnak, kegyetlennek festette le a helyi fegyintézetekben uralkodó állapotokat. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy az egykori forgatókönyvíró, Oliver Stone időközben elnézést kért Törökországtól a film túlzásaiért.) Mindenesetre bizton állítható, hogy további börtönreformokra van szükség, ha Ankara komolyan gondolja uniós csatlakozását. Az egykori Oszmán Birodalom területén működő fegyintézetek mindmáig nagy fejtörést okoznak a brüsszeli illetékeseknek. Az elmúlt évtizedekben számos esetben érkeztek elborzasztó tudósítások, beszámolók. Egészen az ezredfordulóig bevett gyakorlatnak számítottak az embertelen eljárások, a foglyok rendszeres kínzása, megalázása. Egyes vélekedések szerint a börtönök mélyén ma sem számít, hogy újabban európai irányba mutat Ankara hivatalos politikája. Az Amnesty International 2004-es jelentése is megállapította, hogy „Törökországban a kínzás és a méltatlan bánásmód továbbra is aggodalomra adott okot, annak ellenére, hogy az őrizet szabályai előnyükre változtak. Törökországban – sok más országhoz hasonlóan – továbbra sincs független mechanizmus az ilyen visszaélések kivizsgálására.” Egy török emberi jogi aktivista közlése szerint kínvallatás továbbra is létezik, de a módszerek megváltoztak: a rendőrségi kihallgatásokon egyre ritkábban alkalmazzák az elektrosokkot, inkább a verés, a fenyegetések, a szexuális zaklatás eszközével élnek.
Emberi jogi források beszámolnak arról, hogy miután a sorozatos külföldi bírálatok miatt a kormányzat kínzásellenes kampányt kezdett, a börtönökben olyan módszereket választottak, amelyek nem hagynak látható nyomokat a foglyon. Aligha véletlen, hogy két évvel ezelőtt az Európai Parlament is leszögezte, semmiféle kínzás nem fogadható el a török börtönökben. A képviselők azon bebörtönzött személyek azonnali elengedését is követelték, akiket erőszakellenességük hangoztatása miatt ítéltek el Törökországban.
Minden negatív jelzés ellenére tagadhatatlan, hogy a középkori állapotokat lassan felszámolják, az őrizetesek jogait pedig a lehetőségekhez képest felügyelhetik a független szervezetek. A török parlament törvényen kívül helyezte a kínzás minden formáját, s az elkövetőkre háromtól tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Létezik tehát haladás, s ha lassan is, de változnak a fogva tartás körülményei. Világosan látni kell ugyanakkor, hogy Törökországban bármiféle börtönreform elképzelhetetlen az igazságügyi rendszer újragondolása nélkül. Hiába független az igazságszolgáltatás, ha a bírók és ügyészek pártatlansága erősen megkérdőjelezhető.
Ebben a hosszadalmas jogi-erkölcsi küzdelemben különösen a kurdokat sújtotta a sok évtizedes hátrányos megkülönböztetés. Dokumentált adatok egész sora bizonyítja, hogy az ország délkeleti részéből származó kisebbségi származású foglyokat rendszeresen diszkriminálják a fegyintézetekben. A nagyvilág csak 2000-ben figyelt fel a törökországi börtönökben büntetésüket töltő kurdokra, amikor éhségsztrájkmozgalom söpört végig a fegyintézeteken. Októberben mintegy ezer fogoly kezdett éhségsztrájkot, mert a hatóságok új típusú börtöncellákban kívántak elhelyezni egyes foglyokat – köztük sok baloldalit és kurd nacionalistát –, ahol nem érintkezhettek szabadon egymással. Akkoriban rendkívül fontos eredményként könyvelhette el a nemzetközi közvélemény, hogy a török kormány együttműködött a Kínzás Elleni Európai Bizottsággal (CPT), amely 2001-ben három ízben személyesen is megvizsgálhatta a helyi börtönviszonyokat. Újabb tiltakozó megmozdulások jelezték az elmúlt években, hogy még sincs minden rendben a kurdok jogai körül. 2004-ben további éhségsztrájkolók haltak éhen a hőn áhított börtönreformokért.
A Leyla Zana-eset aztán teljes mélységében feltárta a belső ellentmondásokat, és immáron a nemzetközi közvélemény is erőteljes változásokat követelt. A kurd politikusnőt és három társát még 1994-ben ítélték el illegális szervezettel – azaz a kurd függetlenségi párttal – való kapcsolattartás vádjával. Legfőbb bűnük az volt, hogy 1991-ben kurd nemzeti jelképeket viselve anyanyelvükön szólaltak fel a török parlamentben. 2001-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a vádlottak ellen lefolytatott eljárás teljes mértékben igazságtalan, ezért a török bíróság újratárgyalta az ügyet. A 13 hónapig tartó per végén azonban újra ugyanazt a súlyos ítéletet hozta. Végül nemzetközi nyomásra 2004 nyarán mégis szabadon bocsátották Zanát és társait. Ennek ellenére – kurd források szerint – a politikai okokból fogva tartottak száma jelenleg is elérheti a hatezret.
Törökországban az elmúlt években rendszeresen előfordult, hogy nemzetközi konferenciák, állami ünnepek és kiemelkedően fontos közéleti események előtt a hatóságok „begyűjtötték” az ismert kurd értelmiségieket, politikusokat. 2004-ben például harmincnégy kurd újságírót és aktivistát vettek őrizetbe Isztambulban a NATO-csúcsértekezlet előtt. Ráadásul egyesületi székházakat, lapszerkesztőségi irodákat kutattak át. Az effajta intézkedések rutineljárásnak számítanak Törökországban, és kétségkívül megnehezítik a két népcsoport közeledését, békés egymás mellett élését, még akkor is, ha a PKK fegyveresei valóban fenyegetik a török hadsereget és az állami intézményeket.
A kurdokat sújtó hátrányos megkülönböztetés persze csak részletkérdés, apró – igaz, rendkívül fontos – fejezet a törökországi közállapotok általános vizsgálatában. Sok gondot okoz a korlátozott szólásszabadság miatt kiszabott börtönbüntetések gyakorisága is. Oktay Eki, a török sajtótanács elnöke nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy hazája „a világ legnagyobb újságíróbörtönévé” válhat, ha nem változtatják meg a büntető törvénykönyv sajtószabadságot korlátozó passzusait. Jelenleg is mintegy száz török értelmiségit, politikust és üzletembert fenyeget börtönbüntetés a szabályozás miatt. Ha ez így marad, Törökország EU-csatlakozásának ellenzői továbbra is fontos adu kártyát tarthatnak a kezükben.