Bankártrükkök

Nyolc céget (az úgynevezett Modus-csoportot) alapított a Postabank 1996. június 4-én 23,56 milliárd forinttal, amely nem sokkal ezután 19,674 milliárd forintnyi kétes postabanki követelést vásárolt 19,201 milliárd forintos vételáron. E követelésekhez csupán 2,5 milliárd kockázati céltartalék kapcsolódott. Ezzel egy időben vettek 1,68 milliárd befektetés állományt is száz- százalékos vételáron.
Pár nap múlva a Postabank – a Dunaholdinggal kötött szerződés értelmében – hat társaságban tőkét emelt 48,6 milliárd forinttal. Két nap múlva a Modus-csoport 33,16 milliárd forintért eladta a tulajdonában lévő kétes követeléseket tartalmazó nyolc céget a közös tulajdonú hat cégnek, s ezzel a tranzakcióval a bank 9,6 milliárd forint tiszta nyereségre tett szert. Ez az összeg megjelent a bank konszolidált mérlegében is, tekintve, hogy a Modus-csoport száz százalékig a bank tulajdonában volt. 1996. június 30-án ezt a kétes követelésekből bevásárló hat céget továbbértékesítették tíz, Dunaholdinghoz tartozó társaságnak 48,6 milliárd forintért – természetesen kamatmentesen –, tízéves törlesztési időre.
Így tízéves követelése keletkezett a banknak, és megszűnt a befektetések minősítési kötelezettsége. Az ügyletsor mérlege: a bank 72 milliárdot használt fel, amelyből 54 milliárd visszakerült a bankhoz, ám 18 milliárd likvid eszköz a bankon kívül maradt. Vagyis, hogy eltüntessen a mérlegéből 21,4 milliárdos kétes követelést, keletkeztetett 48,6 milliárd forint halasztott követelést, miközben 18 milliárddal csökkentette felhasználható likvid pénzeszközét. Később a Modus-csoport további követeléseket és befektetéseket adott el, így a dunaholdingos cégcsoporttal szemben 51,727 milliárd forintra nőtt a bank követelése. A csoport két cége később visszafizetett összesen 10,08 milliárdot, maradt tehát 41,647 milliárd, ebből 11 milliárdos követelést eladtak a G Modusnak, amely a vételárhoz szükséges pénzt a Postabanktól kapta a Horn-kormány készfizető kezessége mellett. A 12 milliárdos készfizető kezességet be is váltották annak rendje és módja szerint. A maradék 30,647 milliárd forint értékű követelést ugyanilyen összegű postabankos hitel nyújtása mellett adták el egy másik dunaholdingos csoportnak, a kamatmentes követelés így alakult át kamatozó hitellé. Ez a csoport vette meg a Postabank által alapított, nyolc 8 cégből álló Modus- csoportot is.
És elérkeztünk 1998 májusához, amikor éppen az új kormány megalapításával voltak elfoglalva a választások győztesei. 1998. május 23-án a maradék 30,6 milliárdos követelés és 6,4 milliárdos kamata úgy került kiegyenlítésre, hogy a bank ismét megszerezte a nyolc cégét a holdinggal szemben fennálló követelés fejében. Mivel a bank követelése 37 milliárd volt, a nyolc cég üzletrészének névértéke pedig csak 23 milliárd, ezért, hogy szó ne érje a ház elejét, egy csuklómozdulattal felértékelték azt is 37 milliárd forintra.
Summa summarum: a kétéves tranzakciósor eredményeként kitoltak a dunaholdingos cégcsoportba 18 milliárd forint likvid pénzt, és beváltottak 12 milliárdos állami kezességvállalást.
De itt még nincs vége a történetnek. Egy spanyol cég 1998. június 18–19. között összevásárolt néhány spanyolországi ingatlant, és apportálta 44,5 milliárd forint összértéken öt, a Postabank által alapított társaságba. Így e cégekben 99,99 százalékos tulajdonjogot szerzett, majd elcserélte a már ismert, Postabank által alapított, eladott, majd visszavásárolt nyolc cég postabankos üzletrészére. Mivel a már a levezetésből jól ismert módon e cégcsoport értéke legutóbb 37 milliárdra lett felértékelve, az egyenértékűség biztosítása érdekében újra felértékelték a cégek vagyonát, és láss csodát: az pont 44,5 milliárdot kóstált.
Hogy még kacifántosabb legyen a történet: a bank 1998. június 10-én egy éven belüli devizahitel-szerződést kötött egy spanyol céggel ingatlanfejlesztési projekt finanszírozására, két nap múlva 41 millió dollárt – a teljes hitelösszeget – át is utalta a spanyol cég számlájára.
A döntés-előkészítésnél az adóst nem is nevesítették, a cégiratok tanúsága szerint a spanyol cég több éve veszteséges volt, vagyis nem tudott fedezetet felmutatni, sőt még hitelkérelme sem volt a banknál a kölcsön odaítélésekor. A szerződést a magyar és a spanyol fél német nyelven kötötte meg – ki tudja, miért.
És a hab a tortán: a bank az összes spanyol projekttel összefüggő döntést egy napon hozta meg, vagyis tudta, hogy a spanyol cégnek nyújtott hitel mögött fedezetként a saját ingatlanjai állnak. (T. M.)