Becsomagolhatók-e a megszorítások?

Akinek több programja van, annak valójában egy sincsen – mondhatjuk a Magyar Szocialista Párt kormányzati elképzeléseire, amelyek a választási kampány során több, szinte már számon sem tarthatóan sok tervezetben öltöttek testet. Az a beállítás tehát, hogy a magyar választók Gyurcsány Ferenc úgynevezett Új Magyarország- programjára adták voksaikat, nem felel meg a valóságnak. Az emberek nem tudták, voltaképpen milyen programra szavaznak az országgyűlési választáson. Félő, hogy valójában egy második, még drasztikusabb Bokros-csomagnak adtak zöld jelzést.

A programokkal való itt a piros, hol a pirosszerű szélhámoskodást az országgyűlési választások végkimenetele minősíthetné, hiszen nemcsak a célt, de az eredményt is szentesíthetné az eszköz. Ebből a tudathasadásos programtervezet-kavalkádból azonban a kormányzati elképzelések zűrzavara is következik, mivel az egymásnak ellentmondó ígéretzuhatagokból nehezen bontakozhat ki koherens kormányprogram. Ha ehhez még hozzáveszszük, hogy az SZDSZ választási programja – főként az állami szerepvállalás több területen történő minimálisra nyomorításával – homlokegyenest mást ígért a polgároknak, még ijesztőbbek a kilátások. Arról, hogy ez a helyzet mennyire kaotikus, mindazok képet alkothattak, akik figyelemmel kísérték a balatonőszödi zárt ajtós koalíciós tárgyalásokról szóló televíziós híradásokat. Gyurcsány Ferenc MSZP–SZDSZ-es miniszterelnök-jelölt beszédéről a közszolgálati televízió riportere egy nap után is mindössze annyit tudott mondani, hogy helyzetértékelést tartott. A titkolózás lehetne a szokásos programegyeztetési procedúra píárzökkenője – csakhogy nem pusztán az.
Az eltitkolt hiány
Az MSZP lényegében kimerítette választási programjainak állandó váltogatásával a kommunikációs választási csalás fogalmát. Megfejelte ezt azzal, hogy elhallgatta az ország valós gazdasági helyzetét. S feltette minderre a koronát, amikor a kampányban végig tagadta a megszorítások szükségességét. Azokat a gazdasági megszorító intézkedéseket cáfolták, amelyeket a választások után egy-két nappal már mint magától értetődő programpontokként emlegettek. Természetesen ez a politikai illuzionizmus nem vezethetett volna eredményre, ha a baloldali úgynevezett véleményformáló értelmiség és a média nem nyújt segédkezet a pszeudobaloldalnak a kulisszák mögött már általuk is ismert katasztrofális államháztartási helyzet elbagatellizálásához. Az igazság pillanata azonban a jelek szerint az általuk reméltnél is előbb érkezik el. Szekeres Imre egy reggeli tévéműsorban még kikérte magának, hogy a riporterek szerinte megszorításokra beszélnék rá. Internetes naplójában viszont már Gyurcsány is úgy fogalmazott, hogy a tervezett reformok érdeksérelemmel járnak majd. Márpedig aki ismeri a Kádár-rendszerben gyökerező tolvajnyelvet, az pontosan tudja: ha árrendezést emlegetnek, akkor áremelés van a küszöbön, s ha stabilizációt, reformot, akkor lakossági megszorítások.
A választó viszont már csak olyan, hogy számon kéri a választási ígéreteket. S a szocialisták programjaikban úgy kerülték még a látszatát is a megszorító intézkedéseknek, mint ördög a tömjénfüstöt. Le nem írták volna még az államháztartási reform szóösszetételt sem, hiába emlegették ennek elodázhatatlanságát mérvadó külföldi és belföldi intézetek, elemzők egyaránt. Az úgynevezett biztos MSZP-szavazók kizárólag azokra a programelemekre adhatták voksaikat, amelyek általános huszonöt százalékos bérnövelést, nyugdíjemelést, jelentős, húszszázalékos családipótlék-többletet ígértek, s azzal kecsegtették az állampolgárokat, hogy végre négyszázezer új munkahelyet hoz létre az újraválasztásáért mindenre hajlandó Gyurcsány-kabinet. A szocialista–szabad demokrata koalíció jövőbeni fő gondja abból származhat, hogy választási ígéreteik be nem tartása, sőt a megszorítások éppen azokat a társadalmi rétegeket fogják leginkább sújtani, amelyek fő szavazóbázisát alkották. Igen-igen nehéz lesz elmagyarázni főként saját választóiknak, miért szenvednek késedelmet azok a hangulatjavító intézkedések, amelyeket eddig mindegyik, magát baloldaliként eladó kormányzat meghozott a rendszerváltozás óta hatalomra kerülése után közvetlenül. Ne feledjük: ez az első olyan kormány 1990 óta, amelynek nincsen jogalapja türelmi időt kérni, mivel saját magától veszi át a kormányrudat. Mint ahogy az a tény is Guinness-rekordok közé kívánkozik, hogy eddig még egy kormány sem volt tizenhat esztendeje, amely már a választások után rögtön megszorítóintézkedés-csomagot sejtet.
Lépésenként, de hová?
A legeslegújabb Gyurcsány-program, amely az Új Magyarország első száz lépése címet viseli, talán éppen ezt a kezdeti szocialista tehetetlenkedést szerette volna elkerülni. Másrészt szellemi folytatója a Medgyessy Péter által megteremtett tradíciónak is, amikor a 2002 utáni kormányfőnek az úgynevezett száznapos programmal, vagyis osztogatással sikerült kivédenie az azonnali bukást a D–209-es botrány kirobbanása után. Gyurcsány Ferenc első százlépéses tervezete azonban gyártáshibás: nagyrészt olyan ígéreteket tartalmaz, amelyek azonnali megtétele tökéletesen irreális, a négyéves szívós munkával tönkretett államkincstárnak pedig végképp beadná a kulcsot. Másodsorban olyan lépések vannak benne, amelyeknek a teljesülése legfeljebb csak a ciklus második felében sikerülhet. Kötelező feltenni a kérdést: ha az első száz lépés több évig tart, talán nem is akarnak semmi mást tenni? A harmincegyedik pont például azt írja: A törvénybe foglalt ötéves nyugdíjemelési program részeként 2007–2010 között végrehajtjuk az elmúlt évek igazságtalanságait orvosló, az évi rendszeres nyugdíjemelésen felüli – átlagosan évi egyhavi többletnyugdíjnak megfelelő – nyugdíjemeléseket. Tehát 2007-ben még mindig csak a harmincegyedik lépésnél tartanak majd? De találunk olyan örömteli ígéretet is az első száz lépés közt, mint hogy hétszázmilliárd forint hitel- tőke- és pályázati forrással támogatják a hazai kis- és középvállalkozások technológiai megújulását. Sőt a hetedik pont értelmében visszaszorítják a kis- és középvállalkozásokat sújtó körbetartozást, csökkentik az alvállalkozók kiszolgáltatottságát. Mindez nem jelent kevesebb ígéretet, mint hogy már az első száz lépés keretében hétszázmilliárd forintot áldoznak egyedül csak a kis- és középvállalkozásokra, s a körbetartozások felszámolását is pár hónap alatt megoldják. De hát mit nekik hétszázmilliárd, ha egyszer – mint ahogy Gyurcsány még az egyes sorszámú Új Magyarország-program meghirdetésekor bejelentette – írd és mondd 15 ezer milliárd forint áll rendelkezésükre? Hogy ezt az Európai Uniótól remélik? S hogy ez még a kanyarban sem látszik, s nem is fog, hiszen nehezen lehetne feltételezni az EU-ról, hogy holmi szocialistabarát KGST-szerű mentőcsapatként kihúzza a slamasztikából Gyurcsányékat. És ezt az MSZP–SZDSZ pontosan tudja. Ezért is öltött válságstáb jelleget a példa nélkülien titkos, zárt kapuk mögötti, kikapcsolt telefonos, bentlakásos balatonőszödi koalíciós egyeztetés. Arra ugyanis még a Kádár-rendszerben sem volt precedens, hogy olyan semmitmondó tájékoztatást se kapjon a sajtó, mint „Időszerű politikai kérdésekről tanácskozott az MSZMP Központi Bizottsága. A szocializmust építő társadalmat érintő legfontosabb kérdésekben teljes nézetazonosság uralkodott.”
Véleményformálók asszisztenciája
Az MSZP-nek nincsen legitim programja, mivel a februári kongresszus az Erős köztársaság, sikeres Magyarország névre hallgató – amúgy a Lukasenko-féle piros-zöld belorusz színekben pompázó – tervet fogadta el, nem pedig Gyurcsány Ferenc valamelyik Új Magyarország-programját. Súlyosbítja a helyzetet, hogy míg Horn Gyula, illetve Medgyessy Péter rendezett viszonyokat örökölt a polgári kabinetektől, addig Gyurcsány saját maga kocsonyáját kénytelen megenni. Hornék ugyanis csak a választások után kezdték el a nem kormányzást, Gyurcsány viszont már az egész kampány során szüneteltette a kormányzati munkát, amely már az őszi imázskampány óta is csak ímmel-ámmal folyt. Így a szocialisták saját maguk állítottak elő veszélyhelyzetet, amit már nem tudnak az eddig bevált kommunikációs recept szerint az ellenzékre hárítani. Pedig mindent meg fognak tenni, nem lehet vitás. A véleményformálók asszisztálnak a kormánypártok időhúzásához, amellyel el szeretnék érni, hogy a média apránként adagolja be és fogadtassa el a lakossággal a megszorítások elkerülhetetlenségét. Az első kommunikációs fecske már meg is jelent, a nagy „csomagoló” Bokros Lajos képében, aki Csillag István bukott gazdasági miniszterrel és Bauer Tamással cikket közölt egy baloldali liberális hetilapban a megszorítások, többek közt a gázár- és adóemelés, tandíj szükségességéről.
Az emberek nem tudták, voltaképpen milyen, illetve melyik MSZP-programra szavaznak az országgyűlési választáson. Félő, hogy egyre inkább eljön az igazság órája. Most végre megtudhatják: valójában egy második, még drasztikusabb Bokros-csomagnak nyithatnak zöld utat. Gyurcsányéknak viszont tudniuk kell: bármiféle megszorítás annak a nyílt beismerését jelentené, hogy az ország helyzetével kapcsolatban a szocialisták hazudtak, és a Fidesznek volt igaza.