Csontkollekciók

Eddig is köztudott volt, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb publicitást kapott amerikai egyetemi titkos társaság, a Skull and Bones szereti maga köré gyűjteni a jó koponyákat. Most már arra is van bizonyíték, hogy Amerika legkeményebb feje szó szerint is a befolyásos szervezet tulajdonában van.

Geronimo. Az utolsó indián főnök, aki nem ismerte el az Egyesült Államok fennhatóságát a törzsi területek felett. Neve ma már legenda, mi több, eszményképet jelent: a kormány, a hatóság, a fehér ember civilizációja elleni küzdelem megszemélyesítője lett az egykori apacs vezér. (San Franciscóban egy béketüntetésen találkoztam először ebben a minőségében a figurájával: egy Bush-ellenes szlogeneket kiabáló tüntető pólóján díszelgett az indián képe, alatta a felirat: Terror elleni háború, 1492 óta.)
Geronimo Amerika Rózsa Sándora. Ügyességét, indián taktikáját, harci szellemét ellenfelei is tisztelték. Bizonyítja ezt, hogy a hadifogságban meghalt öreg indián csontjait pár évvel eltemetése után egy titkos társaság tagjai kihantolták, és a koponyát az amerikai, angolszász fehér ember civilizációjának fellegvárába, a New Haven-i Yale egyetemre szállították. Legalábbis egy, a napokban előkerült korabeli levél ezt tanúsítja. Eszerint a sírrablás 1918-ban történt Fort Sillben, ahol Geronimo 1909-ben bekövetkezett haláláig raboskodott, és ahol végül eltemették. A sírt titokban, éjszaka nyitotta fel a Yale egyetem titkos társaságának, a Skull and Bonesnak hat tagja, köztük az 1917-ben az egyetemen végzett Prescott Bush, a jelenlegi elnök nagyapja, az idősebb George Bush apja. Az ügy azért is érdekes, mert mindkét George Bush jelenleg is tagja a Skull and Bonesnak (magyarul: halálfej), amely az utóbbi 170 évben Amerika egyik legzártabb elit társaságává vált.
Mivel maguk a tagok nem sokat beszélnek az egyetemi társaságról, nehéz megállapítani, hogy csupán többnyire ártalmatlan öregdiák-szervezetről van-e szó, amely hathatósan egyengeti tagjainak karrierjét, miután az ifjak a Yale-ről kirepültek, vagy többről: olyan nehezen ellenőrizhető hatalmi csoportosulásról, amely igyekszik a közélet megannyi területén pozíciókba juttatni saját embereit. (A 2004. évi amerikai elnökválasztás érdekessége, hogy most először két Skull and Bones-tag csapott össze a választás finisében: Kerry és Bush is tagja a szervezetnek.)
A Skull and Bonest 1832-ben alapították a Yale-en a korabeli német – szintén titkos – egyetemi társaságok mintájára. Ez az amerikai fraternitás évente csupán tizenöt új taggal bővíti létszámát. A jelöltek többnyire a végzősök köréből kerülnek ki. (Egészen a hetvenes évekig az új tagok nevét nyilvánosságra is hozták, az utóbbi három évtizedben azonban a szervezet tagjai már nem fedik fel kilétüket.) Amerika történelme során tehát mindössze 2500 embert ért olyan megtiszteltetés, hogy – amiképp magukat nevezik – a „csontemberek” közé léphettek. Bush, Bundy, Cheney, Dodge, Ford, Goodyear, Harriman, Heinz, Kellogg, Phelps, Pillsbury, Rockefeller, Taft, Vanderbilt, Weyerhaeuser, Whitney – csak néhány azon híressé vált családok közül, amelyeknek a csemetéi a szervezet névjegyzékében szerepeltek és szerepelnek, és amely családok a krémjét alkották és alkotják annak a rétegnek, amelyet akár amerikai arisztokráciának is nevezhetnénk.
Csupán férfiak lehettek csontemberek 1992-ig, és az ötvenes évek végéig színes bőrű tagja sem volt a Skull and Bonesnak, amelynek kulturális-ideológiai gyökerei az angolszász felsőbbrendűségi tudatban és az új-angliai protestáns hagyományokban keresendők.
A kezdetektől fogva az volt a szervezet egyik fő célja, hogy az amerikai elitet, annak vagyonát és lehetőségeit a haza szolgálatába, no és persze a haza üzleti érdekeinek szolgálatába állítsa. Ezért a csontemberek – többnyire tehetős családok gyermekei – már ifjú koruktól igyekeznek e kötelékben a célhoz köthető feladatokat vállalni, megoldani. Jellemző például, hogy a társaság egyik illusztris tagja az első világháború idején rávette társait (köztük öt Skull and Bones-tagot), szabad idejükben képezzék magukat pilótává, hogy részt vehessenek a szövetségesek oldalán a háborúban. Ez a csapat lett aztán az Egyesült Államok légierejének első egysége, amely a mai napig létező alakulat a haditengerészet kötelékében.
Ez az illusztris tag az 1918-ban a Yale-en végzett Trubee Davison volt, akinek neve a minap a Geronimo-ügyben is felbukkant. Ő volt ugyanis annak a levélnek a címzettje, amely most a Yale könyvtárából került elő véletlenül, miközben az egyetemi lap egyik munkatársa másik témában végzett kutatásokat. A levelet egy leendő csontember, az 1919-ben végzett Winter Mead vetette papírra 1918. június 7-én, és Geronimo csontjainak megszerzéséről tudósította társát:
„A nagy becsben tartott félelmetes Geronimo koponyája, amelyet az ön klubja és Haffner lovag exhumált Fort Sillnél, most már biztonságban van a Sírban, elnyűtt combcsontjával, zablájával és nyeregkápájával egyetemben.”
A Sír szó – így, nagybetűvel – nem az addig egyébként jeltelen Fort Sill-i nyugvóhelyre utal: a Sír ma is a csontemberek mauzóleumszerű találkozóhelye a Yale-en (a „lovag” megjelöléssel pedig a társaság újoncait illették a tagok). A Sírba természetesen csak a tagok léphetnek be, ezért annak berendezéséről és az ott folyó rítusokról is csupán találgatni lehet. Annyi azonban kiderült az évek során, hogy a beavatási szertartáson egy koponyát is meg kell csókolni – azt nem tudni, hogy ez a levélben említett koponya-e, vagy másik relikvia.
A levél írója, Winter Mead egyébként nem volt tagja a Geronimót kiásó expedíciónak, ezért sokan még ezután sem tartják bizonyítottnak, hogy az indián törzsfő koponyája valóban a Skull and Bones birtokában van. Legfeljebb annyi állítható teljes bizonyossággal, hogy valakit valóban kiástak Fort Sillnél a szervezet tagjai.
Azt végképp nem könnyű kitalálni, hogy miért éppen az apacs törzsfő csontjait akarta imigyen megszerezni a titkos társaság. Tény, hogy az 1829-ben született Geronimo már életében legendává nőtt. Elébb a mexikóiakat zaklatta a ma Új-Mexikót és Arizona államot magában foglaló törzsi területeken, majd az amerikai erők rémévé vált. A csatabárdot sosem ásta el: többször elfogták, többször megszökött, és még majd hatvanévesen is képes volt kijátszani maroknyi csapatával a rá vadászó ötezer katonát több mint egy éven át. Harmincnyolc emberével – köztük nőkkel és gyerekekkel – esett végül fogságba 1886-ban, de hogy puskáját és békepipáját hátrahagyta, abból az derült ki, hogy voltaképpen megadta magát. Később nyilvánvalóvá vált, a harcban fáradt indián csupán erőt akart gyűjteni fogságában, célja az volt, hogy visszatérjen szülőföldjére. (Ami azt is jelzi: nem tartott attól, hogy ádáz ellenségei halálra szánják.)
A kort és a Geronimót övező különös tiszteletet jellemzi az a kis anekdota, amelyet az üldözés egyik vezetője, Wood tábornok mesélt el 1909-ben, Geronimo halála után a New York Times nekrológot író újságírójának. Az eset pár nappal a törzsfőnök elfogása után történt:
„Olyan délután 2 óra táján az öreg indián odajött hozzám, és arra kért, hadd nézze meg a puskámat. Egy Hotchkissről volt szó, és azt mondta, még sosem látta a mechanizmusát. Lőszert is kért hozzá. Be kell vallanom, egy kicsit nyugtalan lettem, mivel arra gondoltam, hogy mindez csak azt a célt szolgálja, hogy megszerezze egyik fegyverünket. De aztán nem tiltakoztam, odaadtam neki, és meg is mutattam, hogyan kell használni. Célba lőtt vele, és majdnem eltalálta egyik éppen arra járó emberét. Ezt nagyon viccesnek találta, a földön fetrengve teli szívből nevetett, és azt kiabálta: »Jó puska!«.”
Jóllehet Geronimót ezután soha nem engedték szabadon, nem mondhatni, hogy fogsága túl szigorú lett volna. Hamarosan vásári látványosság lett, saját magát ábrázoló tárgyakat, szuveníreket, fényképeket árult. Az 1904. évi St. Louis-i világkiállításon is szerepelt, 1905-ben pedig részt vett a Theodore Roosevelt elnök beiktatását követő lovasparádén. Végül nyolcvanéves korában tüdőgyulladásban halt meg az oklahomai Fort Sillben. Ő és harmincnyolc embere voltak az utolsók, akik Észak-Amerikában fegyverrel vonták kétségbe az Egyesült Államok létezésének jogát.
A Geronimo csontjaival kapcsolatos bizarr események nem most kerülnek először nyilvánosságra. 1986-ban Arizonában indián törzsfőnökök azon tanakodtak, hogy exhumálni kellene az apacs vezér holttestét, és visszahozni szülőföldjére, ahová mindig is vissza szeretett volna térni rabságából. Ekkor azonban névtelen levél érkezett, amelyben egy renitens Skull and Bones-tag közölte az apacsokkal, hogy a koponya a combcsontokkal együtt a szervezet birtokában van. Bizonyítékképpen egy fényképet is mellékelt a küldeményhez, amelyen egy koponya volt látható egy zablával együtt. A küldeményben szerepelt a Skull and Bones 1933-as évkönyvéből egy részlet is, amely beszámolt a korábbi sírrablásról.
Az indiánok sürgetésére 1986-ban New Yorkban létrejött egy találkozó a Skull and Bones és az apacsok törzsi tanácsa között, amelyen Prescott Bush egyik fia, idősebb George Bush testvére is részt vett. A jelen lévő csontemberek elismerték, hogy valóban van náluk egy Geronimónak tulajdonított koponya, amelyet készséggel visszaszolgáltatnak. A felajánlott koponyát azonban az apacsok nem fogadták el, mivel az egy tíz esztendő körüli indián fiúé lehetett, és szerintük nem volt azonos a képen láthatóval.
A dolog aztán ennyiben is maradt, igaz, az apacsok azóta hadiösvényre léptek, legalábbis a média frontján. A törzsi tanács egyik tagja, aki részt vett a New York-i tárgyalásokon, Raleigh Thompson például több lapnak rosszallóan kifejtette, hogy a törzsi hagyományokban csupán a „boszorkányemberek” szoktak hullák kiásásával foglalatoskodni. Egyik interjújában azt is megjegyezte, hogy az iraki háborúért és az univerzum egyensúlyának felborulásáért úgy általában is a Skull and Bones a felelős, mivel a földet és a belé temetett halottakat is megszentségteleníti.
Mindez láthatólag nem hatotta meg az érintetteket, és az elmúlt húsz esztendőben odáig sem jutottak az ügyben, hogy felnyissák az azóta már megjelölt sírhelyet Fort Sillben.
Ez a mostani levél azonban – az 1933-as évkönyv utalásával együtt – több történész szerint is cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy a csontemberek valakit tényleg kiástak az erődnél. És meg voltak győződve arról, hogy Geronimo földi maradványaira bukkantak. Az is bizonyosnak látszik, hogy a Bush nagypapa központi szerepet játszott e furcsa vállalkozásban.
Csak az nem világos továbbra sem, hogy az az amerikai elit, amely a világ vezető hatalmát irányítja, miért tölti ilyesmivel a szabad idejét.