Egy mély hangú érchegység emlékei

Bőzsöny Ferenc nem tehet a hangjáról. Ha pap lett volna, ahogyan tervezte, templomnyi hallgatóságot ajándékozott volna meg vele. A sors azonban úgy akarta, hogy közönsége országnyi legyen. Tímár György megfogalmazása szerint Bőzsöny annyit tesz, mint „mély hangú érchegység a dumakanyarban”. A Magyar Rádió ma már nyugdíjas főbemondója, a déli harangszó napi történetolvasója most, hetvenötödik születésnapja alkalmából összegereblyézte életének történeteit. Éppen olyan történeteket, amelyek majd sokaknak tetszenek, mint a déli harangszó, másoknak meg nem annyira. Karakteres életrajz, pontosabban életút esetében így van jól.
A pécsi korcsmáros fiát nem hagyta unatkozni a történelem. Minden kijutott neki, ami egy embernek kijuthat: korai árvaság, Amerikába menekülő apa, kényszerűen elhagyott papi hivatás, forradalmi napok a parlamenti stúdióban Nagy Imrével, Mindszenty Józseffel, találkozások a kor legjelesebb színészeivel, íróival, szellemi embereivel. Minderről beszámol olvasóinak Bőzsöny Ferenc Aki a harangért szól… című most megjelent könyvében. Nem célja ennek az írásnak, hogy szigorú mércével méricskélje a szerző teljesítményét, hiszen ez a könyv nem irodalom, hanem memoár a maga szubjektivitásaival, időnként ügyetlenebb megfogalmazásaival. A kiadó felelőssége, hogy megspórolta a szöveggondozást. De mindenképp hiteles kordokumentum, méghozzá a XX. századi magyar történelem legviharosabb évtizedeiről.
Bőzsöny nem az a fajta szemtanú, akit fel kellett kutatni, hiszen folyton ott volt a dokumentumgyűjtők szeme előtt. Sokszor és szívesen el is mesélte már az emlékeit, élete történetét. A Névjegy című portréműsor felvétele a könyvhöz mellékelt CD-ről is meghallgatható. Bőzsöny az életét a Magyar Rádióban töltötte el, mely valamikor a hazai szellemi élet egyik központjának, a történelmi események egyik főszereplőjének számított. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére éppen ő volt szolgálatban, amikor megkezdődött a rádió ostroma, majd a stúdióval együtt a Parlamentbe költözött, és az ötvenhatos október–novemberi eseményeknek hiteles tanúja lehetett. A forradalom ötvenedik évfordulóját ünnepeljük az idén. Bőzsöny Ferenc hangja hozzátartozik ehhez az ünnephez.
Élettörténet ez a könyv, bár nem kronologikus leírás. Epizódok egymásutánja, mely egy másik korról szól, egy olyan világról, amelyből érdemes még megmenteni a nagyoknak legalább az emlékét. Gondolkodunk azon, ha mi nekiülünk majd annak idején, lesznek-e, akikre érdemes emlékezni. Akikről és akiktől maradnak jó történetek, éles felvételek, szellemes mondatok. Hát persze, hogy lesznek. A kor előrehaladtával erősödik bennünk a nosztalgia, fényesednek az emlékek. A mai emlékezők a szocializmust lassan kedves arcú Kádár-apóvá szelídítik. Bőzsöny Ferenc ezzel szemben arról beszél: oly korban élt, amelyik nem jó volt, csak érdekes. Bizony, bizony, kedves szívesen emlékezők!
(Bőzsöny Ferenc: Aki a harangért szól…)