For sale!

Sem a New York-palota, sem a Gresham-ház nem a miénk már. Mindkettőből szálloda lett, egyik elegánsabb, mint a másik. A legendás kávéházban nincs magyar étlap, de legalább hideg a kávé és rondák a székek. Ennyi maradt nekünk, hideg kávé olaszul, a hajdan biztos kikötőben, a Hungáriában, ahol minden randevú és fontos találkozó bonyolódott, mivel ott dolgoztunk, a néhány emelettel feljebbi szerkesztőségekben.
Ennek immár vége, amint a Gresham második emeletén Gömöriék jópofa lakásának is, a Four Seasons nem magyarokra, hanem Sophia Lorenre vár. Mint ahogyan sikerült túladni a sajtóházon, a balettintézeten, az Úttörő Áruházon, az MTV székházán és az Andrássy út haldokló palotáin is, amelyeket az vásárol fel, akinek ügyes ügyvédje, sok pénze és kellően kérges lelke van ahhoz, hogy elüldözze az ott lakókat. Hasonló sors vár a Divatcsarnokra is, Demszky Gábor tizenhat év alatt dobra verte a főváros klasszikus építészetének remekeit. Szégyentelen szemérmetlenséggel, rezzenetlen arccal tudatják: nincs pénz a felújításra, de az új tulajdonos, legyünk hálásak neki, majd helytáll helyettünk is. Várkert-bazár? Arborétum Budán? Mehet, vigyék, minek nekünk ennyi szépség, csak fogja a port, csúfítva a szép lakótelepeket. Nincs megállás, rejtélyes külföldiek, pénzemberek jönnek kivásárolni Budapestet, a Hajógyári-szigetet, meg az egész budai panorámát. Egy ostoba és közönyös ország csendes beletörődésével. Mohón folyik nemzeti múltunk kiárusítása, azzal a zavaros magyarázattal, hogy az állam rossz gazda, meg szegények is vagyunk. Nincs megállás. Most Gyurcsány Ferenc, a „karakteres, bátor és igazságos” megvillantja előttünk a jövőt. Mindjárt itt a szeptember, és Brüsszelnek kellene valami olyat mondani, amiről talán a választók is tudhatnak, egyetértésünkről nem is szólva. De legalább tudnánk valamit. Ehelyett a legócskább trükközésnek vagyunk tanúi: kisebb parlament meg új kormányzati negyed. Nincs nagyobb gondja ennek az országnak, mint hogy a Belügyminisztérium épülete túl szép a rendőröknek, és hogy az egyik közintézményben imaterem van? Azt az egeret szülték a miniszterelnöki hegyek, hogy a kormány költözzön ki a Belvárosból, és Angyalföldön vagy Kelenföldön rittyentsenek egy vadonatúj kormányzati negyedet Gyurcsányéknak. Ezt vajon türelmi tesztnek szánják, vagy hülye viccnek? Már az összeget is tudjuk: a stílusos palotákat – a Pénzügyminisztériumot, a Belügyminisztériumot meg a többit – úgy százmilliárdért lehet eladni. Gondolom, nem az Ócsa és környéke takarékszövetkezetnek – több mint valószínű, hogy külföldi kézre kerülnének. Az új kormányzati negyed állítólag potom negyvenmilliárdból kijön. Százmilliárdból lejön negyven, marad hatvan. Ismerve a kormányzati szervek szívós érzéketlenségét, biztosan kicserélik a bútorokat, számítógépeket, szőnyegeket, extrákat, és mindjárt annál az összegnél vagyunk, amennyiért el akarják kótyavetyélni az egészet – ha ez megintcsak nem a kormányfői elterelő cselek egyike. Rágódjon csak rajta a sajtó, addig sem kell a Luca széke munkanevű kormányprogramot számon kérnie.
Ha azonban ez nem vaklárma, akkor valami más van a háttérben. Valakik „semmi pénzért” szeretnék felvásárolni a történelmi Magyarországot, és ehhez Gyurcsány készséges partner. Mások pedig hatalmasat szakítanak az új beruházások tervezésén, majd kivitelezésén.
Mikor kerül sor a Magyar Állami Operaházra vagy a Parlamentre? Két böhöm épület, kiváló luxuslakás-alapanyag. Gyurcsányt még meg is éljenezik majd a hívei, amikor eléjük áll azzal: íme, az igazságosság.