Kamionos tüntetés miatt három kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – tudatta az Útinform.hu hétfő délután. Az M0-son is dugó volt.
Tiszta vizet a pohárba a kamionos tüntetés kapcsán
A demonstráció résztvevői a problémáikat úgy tálalják, mint amelyek a teljes fuvarozói szektort érintik, azonban a valóságban a tiltakozásban részt vevők aránya messze elmarad az ágazat egészéhez képest.
A hazai közúti fuvarozási szakma ugyanis hozzávetőleg 80 ezer járművel és több mint 12 ezer vállalkozással működik, ehhez képest a demonstrációra mintegy 400 kamion és alig 150 vállalkozó érkezett.
A tiltakozás hátterében álló megállapodás december 19-én született meg a hét meghatározó fuvarozói érdekképviselettel, amelyek a szakma kicsivel több mint kétharmadát tömörítik, és mintegy 8500 vállalkozást, 56 ezer járművet képviselve.
A tárgyalások az Építési és Közlekedési minisztérium által kiadott közlemény szerint jelentős előrelépéseket hoztak, különösen a tranzitforgalom szabályozása tekintetében.
Az egyezség lényege, hogy a Magyarországon csak áthaladó teherforgalom döntő része a jövőben 2x2 sávos gyorsforgalmi úthálózaton közlekedjen.
A kormány úgy véli, ez nem csupán a közlekedésbiztonságot javítja, hanem több millió ember mindennapi életét is védi. A hazai települések környezetterhelése és a vidéki mellékutak túlterheltsége ugyanis hosszú évek óta komoly problémát okoz, több millió ember lakókörnyezetét érinti. A tervezett szabályozás célja pedig az, hogy a tranzitforgalom súlyát minél inkább a nagyobb kapacitású utak viseljék.
A decemberi megállapodás másik lényeges pontja az útdíjak 2026-ra tervezett módosítása. A többlépcsős emelés január 1-jén 4,3 százalékkal indul, márciusra pedig összességében 35 százalékos többletet jelent majd a 2025-ös díjakhoz képest. A valóság az, hogy ez az emelés a teljes termékárakra aligha gyakorol majd jelentős hatást:
egy ezer forintos árucikk esetében a szállítási költség 100-150 forint körül alakul, és ennek csupán töredéke, nagyjából 10-15 forint az útdíj. A tervezett módosítás ezt az összeget várhatóan mindössze 11-16,5 forintra növeli.
Emlékezetes, a megállapodással kapcsolatban Lázár János építési és közlekedési miniszter kiemelte,
3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen – minden meghatározó érdekképviselettel megállapodtunk, hogy az alacsonyabb rendű utak mentén élőknek ne kelljen többé kompromisszumot kötniük!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!