Indulatokat gerjesztő szobor Észtországban

Betiltotta az észt belügyminiszter pénteken a gyűléseket a Tallinn központjában álló szovjet emlékműnél, amelynek sorsa körül ismét feszült helyzet alakult ki a balti köztársaság észt és orosz lakossága között. Kalle Laanet, a belügyi tárca vezetője újságíróknak kijelentette, hogy a „rendkívül feszült helyzet” miatt döntött a gyülekezési szabadság korlátozása mellett.

Észtország nemzeti radikális erői a felszabadító szovjet katona emlékművének eltávolítását követelik. Ezt a kezdeményezést támogatja Andrus Ansip miniszterelnök is, aki már többször kiállt a nemzeti radikálisok követelése mellett, mondván, a szovjet megszállás jelképének nincs helye Tallinn központjában. Az Észtországi Egyesült Orosz Honfitársak Szövetsége viszont tiltakozik a bontás ellen, szerdán az Európai Unió segítségét kérte az emlékmű védelmében. Kalle Laanet – az MTI beszámolója szerint – csütörtökön azt mondta, hogy a rendvédelmi hatóságok abban az esetben szűkíthetik a gyülekezés szabadságát, ha a belbiztonságot fenyegető vagy a társadalom számára veszélyes következményekkel járó eseményről van szó.
Kifejtette, ez esetben még a csoportos koszorúzást is a gyülekezési tilalom megsértésének fogják tekinteni. Azokon az utcákon is tilos gyűlések szervezése, amelyek ahhoz a térhez vezetnek, ahol a bronzszobor áll.
A belügyminiszter közölte: a tilalmat akkor oldja fel, ha eloszlik a feszültség az emlékmű ügyében. Az emlékmű léte gyakori súrlódásokat okoz az észt és az orosz lakosság között. Előbbi szerint a szobor az 50 éves szovjet megszállás jelképe, utóbbi a fasizmus feletti győzelem emlékművének tekinti. A nemzeti radikálisok legutóbb május 20-án szerveztek tüntetést az emlékműnél annak elbontását követelve.
A levegő azután forrósodott fel Észtországban, hogy az egyik legtekintélyesebb észt szabadságharcos, Jüri Liim újságíró és volt parlamenti képviselő kijelentette: amennyiben a hatóságok nem távolítják el a főváros, Tallinn központjában lévő bronzkatonát – a szovjet „felszabadítóknak” 1947-ben emelt szobrot –, minden további teketória nélkül fel fogja robbantani. A nyilatkozat kettéosztotta az észt társadalmat. Míg az őshonos lakosság túlnyomó többsége – élén a miniszterelnökkel – támogatja a bálványtól való megszabadulást, addig a szovjet időben betelepült orosz ajkúak java része hevesen ellenzi ezt. Hol az egyik, hol a másik fél szervezgeti tüntetéséit a bronzkatonánál, egyelőre békésen: nyílt zavargásokig még nem fajult a dolog, noha provokációkból bőven akadt. Mindkét fél aláírásgyűjtésbe kezdett célja eléréséért. A fővárosi képviselő-testület egyik volt tagja, Dmitrij Klenszkij – a Nömme Raadio magánadó értesülése szerint – egyenesen tömeges öngyilkosságra szólította fel az orosz ajkúakat, hogy e tiltakozással elgondolkodtassa a kormányt és az önkormányzatot a helyzet komolyságáról.
A vita kormányválságot is eredményezett, mivel a koalíció három tagjából kettő ellenzi az eltávolítást és elítéli a miniszterelnök május 22-i nyilatkozatát, miszerint a Bronzkatona az észtek számára a szovjet megszállás jelképe, és emiatt mihamarabb eltávolítandó. Az észtországi orosz lapok egyre nyíltabban a közelgő polgárháborúról beszélnek. Az észt titkosrendőrség adatai szerint a feszültségfokozó, uszító orosz ajkúakat külföldről, főleg Oroszországból irányítják, illetve pénzelik. Oroszország május 23-án diplomáciái jegyzéket intézett Észtországhoz az eset kapcsán.
A felrobbantással való fenyegetést, valamint az egész folyamatot a május 9-én megtörtént incidens váltotta ki, amikor a bronzkatonához gyülekezett, a szovjet zászlót lobogtató orosz ajkúak nekitámadtak az észt nemzeti zászlóval a szobor felé tartó észt tüntetőnek, Jüri Böhmnek és társának, tépegetve és megköpdösve közben az észt zászlót. Az oroszok „Takarodjatok el innen, fasiszták!” jelszóval igyekeztek megvédeni a szobrot, a jelen lévő néhány rendőr pedig elhurcolta a két észtet és az észt zászlót. A nemzeti lobogó „megbecstelenítése”, továbbá a rendőrség egyoldalúnak ítélt fellépése alaposan felháborította az észtek mérsékelt, békeszerető részét is.
A Bronzkatona elődjét, a fából készült „felszabadítók emlékművét” 1946. május 8-án robbantotta fel néhány kamaszkorú észt diáklány. Ők a tízéves oroszországi fogság letöltése után térhettek csak haza. Egyikük kijelentette: ha Liimnek – valamilyen oknál fogva – nem sikerül a felrobbantási terve, akkor meg fogják ismételni a hatvan évvel ezelőtti tettüket, hiszen – mint fogalmazott – úgysincs már semmi vesztenivalójuk.
A szobortól néhány tucat méterre eső trolibuszmegálló alá valóban eltemettek – 1944 őszén, a főváros szovjetek általi megszállása idején – szovjet katonákat, de őket sorozatos fosztogatásaik miatt lőtték agyon. A kivégzésről szóló parancsot a szovjet katonatisztek, s nem az ellenálló észtek adták ki.