Ingatlancsere

2006. 05. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormányfő szíve szerint kiköltöztetné a minisztériumokat Budapest külvárosába, egy új kormányzati negyedbe. Gyurcsány Ferenc ettől a lépéstől költségcsökkentést, illetőleg extra állami bevételeket vár.
Egyszer már volt ilyen: 1848 legutolsó napján, szilveszterkor költöztették ki a minisztériumokat a fővárosból – az eset hasonló, illetve annyiban más, hogy akkor herceg Windischgrätz irányította a folyamatokat, most pedig egy KISZ-színész.
Kifelé persze jól néz ki, hogy a kormány veszi a kalapját, és sutba dobva korábbi allűrjeit, néz ránk: most spórolni fogunk, vége a fényűzésnek, a söjtöri lakomáknak, szerényebb szálláshelyre költözünk, csendesebben vigadunk majd.
A szívünk megszakad. Ha majd elmorzsoltuk könnycseppjeinket a szemünkben, nézzünk szét a terepen. Vegyük számba azt, amit Gyurcsány itt hagy majd. (Az államcsőd mellett.) Nagy értékű belvárosi palotákról van szó, amelyeknek sorsáért én most erősen aggódni kezdtem.
Hivatali negyed… ügyes trükk. Költségcsökkentés, naná, csak az a kérdés, kinek. Az ellenzék mindehhez még azt is hozzáteszi: csak egy olyan ügyről van szó, amellyel el lehet terelni a figyelmet a várható megszorításokról. Mert hiába megy új helyre, a kormány marad. Marad a régi. Ha nem így lenne, írhatnám: kormányzati negyedemet elcserélném…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.