Kenuval az ártéri vadonba

Nem csak a különleges desszertborok miatt érdemes Tokajban vendégeskedni. Kevesen tudják, hogy a Bodrog és a Tisza találkozásánál, a borvárossal átellenben minden tavasszal víz alá kerül az ártér, amelynek érintetlen természeti értékei jobbára csak a szakemberek és a vízi túrázók előtt ismertek. Aki egyszer már elevezett Tokajból Zalkodig, tudja: Bodrogzug kenuból az igazi.

Nagy az ár, sajgó vállakkal evezünk a Bodrogon a máskor őserdei csatornákra emlékeztető ághoz, amely elvezet az árteret a folyótól elválasztó gátig. A korábbi évekkel szemben az idén nem kell a hajókat emelgetni: a gáttal együtt az ártéri házak, üdülők és erdők is víz alá kerültek. Ahol máskor fekete gólya halászik a nádasban, és kacskaringós utakat vágnak a sásba az áramlatok, most végtelen víztükör csillog. Ki hinné, hogy a Tokaj– Bodrogzug Tájvédelmi Körzet rejti az ország talán legromantikusabb tavát: a jellegzetesen kétarcú síkvidéki táj javarészt túlélte a hatalomittas szabályozáskényszert, és évente legalább kétszer víz alá kerülnek a Bodrogköz legmélyebben fekvő részei, elsősorban a több ezer hektáros Bodrogzug.
Összefogjuk a kenukat, ringatózva kóstolgatjuk a városban vett furmintot. Csak a két folyó mentén húzódó ligeterdők sávja, és a kisebb-nagyobb erdőfoltok fái emlékeztetnek arra, hogy ez eredetileg szárazföld. Távol a zempléni hegyek kéklenek, hátunk mögött a tokaji dűlők a rendezett szőlősorokkal, délre a Tisza-parti nyárfasorok. Embernek nyoma sincs. Ha Fekete István most ülne neki a Tüskevárnak, Matula bácsit ide kellene telepítenie a Kis-Balatonról.
Tavalyelőtt ugyanitt idilli vízi világgal találkoztunk: tó helyett mocsaras foltokkal, nedves rétekkel, morotvatavakkal és lápos tocsogókkal. Akkor a sekély, elmocsarasodó vizeken sulyom és rucaöröm élt, tündérrózsa, tündérfátyol és tavirózsa virágzott; a tocsogókban kornistárnics, többféle boglárka és Tisza-parti margitvirág, a nedves réteken szibériai nőszirom nyílt.
Most, az évszázados nagy árban egészen mély a csend, állatok sincsenek. De tudjuk: nemsokára újra megelevenedik a Bodrogzug: a kenuk körül vízisiklók úsznak majd, a partokon mocsári teknősök napoznak, a sekély, gyorsan felmelegedő vizekben lápi póc és réti csík csillog, és esténként harsogni fognak a békák. A tájvédelmi körzet igazi látványosságai a madarak: szürke- és vörösgém, bakcsó, bölömbika, kis- és nagykócsag költ a területen, a nedves réteken haris, a szárazabb helyeken fürj hangját hallani. A kevésbé járt erdőkben fekete gólya fészkel, a ragadozók közül a barna és hamvas rétihéja, a réti fülesbagoly és ritkábban a barna kánya alakja tűnik fel az égen.
Bár most esőkabátban kucorgunk a kenuban, volt idő, hogy április elején már félmeztelenre vetkőzve eveztünk a lágy ártéri szellőben a világvégi Zalkod felé. Az unió bürokratikus szele most Zalkodot is megérintette: szomorúan kocogtatjuk a falu – kenusok által különösen kedvelt – kocsmáján a lakatot. Rozsdállik már, nem felelt meg a brüsszeli elvárásoknak.