Keressük meg Gyurcsányt!

Mintha nem is kormányalakítás zajlana a választások óta, hanem ellenzékalakítási tárgyalások. Legalábbis ez az abszurd, demokráciákban teljességgel szokatlan kép bontakozik ki, ha valaki a hazai média híradásait, kommentárjait figyeli. A miniszterelnök eltűnt (állítólag ma előkerül – a szerk.), mint aranyóra a Balatonban, pedig a választásokig a tévéstúdiókba már kis híján beköltözött. A sajtó attól hangos, mi történik a jobboldal portáján, holott április 23-ig nem volt olyan rezdülése a balliberális haveri kabinetnek, amelyet ne kísért volna empatikus odaadó lihegés. Épp csak csordogálnak a hírek a koalíció egyezkedéséről. Alighanem az államháztartási hiány drasztikus Gyurcsány-csomaggal történő enyhítéséhez akarnak időt nyerni.
Messziről jött ember könnyen azt hihetné, hogy a magyar választópolgárok valami furcsa perverzitásnak, önsorsrontó mazochizmusnak a rabjai, s direkt azokra a pártokra adták a voksaikat, akik garantáltan megszorító intézkedéseket helyeztek kilátásba kormányra kerülésük esetére. A legtöbb médiafelületet ugyanis – a Fidesz simfelésén kívül – a megkérdezett közgazdászok, gazdasági intézetek foglalják le, akik a megszorító intézkedések elkerülhetetlenségét, racionalitását kánonban ismételgetik. Logikus az lehetne tehát a távoli földrészről érkezett ember számára, hogy a közgazdasági disputa már hetek, hónapok óta zajlik a választópolgárok bevonásával, s az országgyűlési választás csak rövid, megszakító intermezzo volt a szakmai vitában. De ez nincs így. A szakembereken csak a második forduló után kezdett elhatalmasodni az államháztartás katasztrofális állapota fölötti hazafias aggodalom. Előtte fakírokra jellemző önkínzó fegyelmezettséggel fojtották magukba a kormányzati pénzügypolitikával szembeni súlyos fenntartásaikat.
Nyilvánvalóan ugyanaz az áhított cél, mint a kormányzati hírstop és az ellenzéki hírburjánzás esetében. A választópolgárokkal el akarják hitetni, hogy valójában az ő szándékuk szerint, mi több, felhatalmazásukkal történik minden. A megszorító gazdasági harakiri szinte a polgárok kívánságára megy végbe. Csakhogy mintha az úgynevezett baloldali véleményformálók túl optimistán ítélnék meg a lakosság nevelhetőségét. Hiába uralják a híreket a Fidesz, az ellenzék belső ügyeiről, lehetséges szétforgácsolódásáról szóló képzelt riportok, a baloldalra szavazók előbb-utóbb igényelni fogják azokat a hangulatjavító intézkedéseket, pénz- és természetbeni juttatásokat, amelyekért az MSZP-re és utolsó csatlósára, az SZDSZ-re szavaztak. Azt ugyanis még a legelfogultabb szocialista kampánypankrátorok sem gondolhatják komolyan, hogy a reformoknak becézett megszorítások miatt kapták meg az urnákhoz járuló emberek szavazatait. Ezek az emberek ideig-óráig jóllakathatók, szórakoztathatók az ellenzékről kreált műbalhékkal, ám hallatlanul idegesek lesznek, amikor rádöbbennek, hogy az ígért Kánaánra hasztalan várakoztak.
Az MSZP–SZDSZ számára megoldhatatlan gazdasági helyzet indokolja, hogy a csapból is bőséggel folyó Gyurcsányt kissé hátravonják a médiából. Ha nagyobb plénum előtt megjelenne, óhatatlanul fel kellene tenni az először megválasztott kormányfőnek a kérdést: széna vagy szalma? Egy-két szimpatizáns törvényszerűen felkiabálna a színpadra: ugye nem lesz megszorítás, Feri? Összeomolhatna a féltve ápolt Gyurcsány-kultusz, ami azon alapszik, hogy a lakosságra nézve semmilyen kedvezőtlen döntést nem társítanak az egyszerű emberek a személyéhez. Csakhogy ez az állapot nem tarthat sokáig: a szocialista milliárdos messiás most már kénytelen lesz kormányozni a másfél éves interregnum után. Hogy 2004 ősze óta már Gyurcsány Ferenc a kormány feje? Nem tesz semmit: pontosan ennyi ideje kerüli a nyílt konfrontációt a társadalommal, kínosan vigyáz rá, hogy a személyéhez egyetlen csoport se tudjon komoly elszenvedett érdeksérelmet kötni. Ebben a vonatkozásban is sokat tanult a nagy elődtől, Kádár Jánostól. Az MSZMP pártfőtitkára is annak köszönhette relatív elfogadottságát, hogy mindig másokkal, pártfamulusaival tálaltatta föl a feketelevest, míg ő maradt a joviális szemcsippentésnél.
Gyurcsánynak azonban Kádárnál jóval nehezebb dolga lesz még a média nehéztüzérségi támogatása mellett is. Olyan sakktáblán kell játszania, amelyen nemigen tud jót lépni. Ha a reformoknak álcázott megszorításokat hamar keresztülviszi, óriási csalódottságot kelt saját táborán belül is, aminek az önkormányzati választások elvesztése lehet az ára. Amennyiben viszont elhalasztja a kormányzati pénzszórás következtében leharcolt államháztartás konszolidációját, a nemzetközi szervezetek, befektetők s maga az Európai Unió mondja ki a végső ítéletet az MSZP–SZDSZ fölött, aminek akár államcsőd is lehet a végállomása.
Szorult helyzetük miatt létszükséglet tehát számukra, hogy minden baloldali vagy hozzájuk lojális közgazdász, politológus s a csatlósmédia kritika nélkül úgy tematizálja a közbeszédet, hogy az emberek szokjanak hozzá: most az a jó, ha minden rosszabb lesz. Ennek jegyében újabban még leplezetlenebbül dübörög a PR, főként a közszolgálati televízióból. Egyik reggel például a nézők Simon Gáborral (MSZP) kezdhették a napot, majd Pető Iván (SZDSZ) szórakoztatta őket, hogy aztán Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnökkel találkozhassanak. A kiegyensúlyozott tájékoztatás egyensúlya azért mégis helyrebillent: még Boross Péter (MDF) Fideszt bíráló megjegyzéseivel is gazdagodhattak. Látszólag ellentmond ennek a trendnek, hogy a legnagyobb kormánybarát napilap is változtatott az eddigi úzuson. Két teljes lapszám telt el úgy, hogy egyik vezércikkükben sem a Fidesszel foglalkoztak, holott a választások óta eltelt időszakban volt olyan nap, amikor mindkét vezető publicisztikát az ellenzéki pártnak szentelték. Ki lesz a polgári párt frakcióvezetője? – ez az ország kormányozhatósága szempontjából szerintük létfontosságú kérdés tartotta lázban hosszú ideje a baloldali bértollnokokat. A magyar sajtó a Fidesz belső ügyeit csócsálja, miközben a szocialista frakció még meg sem alakult, a négy éve együtt kormányzó MSZP és SZDSZ koalíciós tárgyalásai pedig vontatottan haladnak.
Vajon milyen felhördülést váltott volna ki, ha jobboldali miniszterelnök utazott volna el kormányalakítás idején többnapos nosztalgianászútra? Hogyan fogadta volna továbbá a sajtó, ha egy polgári kormányfő a választások óta eltelt lassan három hét alatt csak interneten, levélben vagy sms-ekben ereszkedett volna le a választóihoz? Gyurcsány mindezt megteheti. Távkormányzással próbálkozik. Keressük meg Gyurcsányt! – lehetne a címe az új televíziós társasjátéknak, hiszen Rómában látni vélték a mágnás házaspárt. De lesz-e megszorító Gyurcsány-csomag? Tudniillik ez idáig mindenki durva ledorongolásban részesült, aki nem mondta a baloldallal kórusban, hogy dübörög a gazdaság, és nagy a jólét.
A baloldali pártok éppen azt bizonyítják a maguk példájával, amivel a polgári kormányt alaptalanul vádolták. Kovács László akkoriban számtalanszor elmondta: a Fidesz azt az antidemokratikus gyakorlatot folytatja, hogy a kormánynak van parlamentje, s nem a parlamentnek van kormánya. Most az történik, hogy előbb politikusoknak találnak ki posztot a koalíciós paktumtól függően, s csak azután akarják hozzáigazítani ehhez a kormányprogramot és a parlamenti struktúrát. Ezért sűrű a köd a koalíciós tárgyalások körül, amelyek felett Damoklesz kardjaként az államcsőd lehetősége lebeg.