Lengyel konzervatívok koalíciós haláltánca

Koalíció már van, a parlamenti többséghez azonban még mindig hiányzik vagy tucatnyi képviselő. A kormányzásnak nagy reményekkel nekivágó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) ezért fél évvel kettős választási sikere után sem képes igazán érvényesíteni a hatalmát. Miközben a győztesek energiáit alapvetően a többség megteremtése köti le, a vetélytársak már az előre hozott választásokra gondolnak, és kezüket dörzsölve figyelik a PiS népszerűségét is kikezdő állandósult belpolitikai bizonytalanságot. Bár az idő vészesen fogy, Jaroslaw Kaczynski nem adja fel a harcot, és újabb rohamot indít a stabil parlamenti többség összekovácsolására, hogy azután teljes erővel hozzálásson többek közt a rendszerváltás utáni korrupció felszámolásához.

Aligha gondolták pártjuk őszi kettős győzelme után a Kaczynski testvérek, hogy néhány hónap múlva már az előre hozott választásokon fognak gondolkodni. Az átütő sikert aratott, évek óta koalícióra készülő két jobboldali erő, a klasszikus konzervatív értékek mentén politizáló Jog és Igazságosság, valamint a keresztény liberális Polgári Platform (PO) tárgyalásai azonban kudarccal végződtek, így Kaczynskiék kisebbségben kezdtek kormányozni. Az okok sokak szerint jóval inkább az emberi lélek rejtelmeiben keresendők, semmint a programok különbözőségében.
– Nagyon jó lenne, ha két jobbközép párt vezetné Lengyelországot, mert ez a politikai modell már Írországban is nagy fejlődéshez vezetett – vallja be a PO elnökhelyettese, Jan Maria Rokita is, természetesen rögtön hozzátéve, hogy mindez nem rajtuk múlott. – Azok döntöttek így, akik megnyerték a választásokat! Ha mi győztünk volna, akkor a PiS talán nem tolódik el ennyire radikálisan, és nyélbe lehetett volna ütni a koalíciót.
Mint finoman Rokita is utal rá, a Polgári Platform valójában nem tudta feldolgozni a vereséget. Erősítette a frusztráció érzését az, hogy maguk mögött érezték a nemzetközi sajtó támogatását, amely az ő győzelmüket tartotta volna a politikailag korrekt, úgymond európai megoldásnak. Kaczynskiék azonban átírták e forgatókönyvet, úgy is fogalmazhatnánk, hogy túlnyerték magukat, s ebben a helyzetben a győzelemre számító konzervatív liberális politikusok stratégiát váltottak. A PO vezetői, az elnök Donald Tuskkal az élen, érezhetően úgy döntöttek, hogy leginkább ellenzékből képesek megőrizni, illetve növelni a párt erejét. A durcás PO a koalíciós egyeztetéseken olyan feltételekkel állt elő, amelyekre lehetetlenség volt igent mondani. Második helyezettként győztesnek kijáró elképzeléseik voltak a posztokat illetően, ráadásul elvárták volna, hogy a tiszta állam programjával diadalt arató PiS ne bolygassa néhány politikusuk korábbi korrupciós ügyeit.
– A Polgári Platform készen állt a koalícióra, de csak úgy, ha ők nyernek. Ám vesztettek, s ez mindent megváltoztatott – vázolja a Jog és Igazságosság felől nézve a történteket a párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski. – Aki a tényeket, a dokumentumokat, az ajánlatokat, a nyilatkozatokat figyelte, látja, hogy mi akartuk ezt a koalíciót. Ők viszont hirtelen agresszívekké váltak, és már mást akartak. Persze, ezt nem volt szabad a szemünkbe mondaniuk, ezért megpróbálták a tárgyalások kudarcáért a felelősséget ránk hárítani, s a média segítségével ez sikerült is. Olyan helyzet volt ez, amikor a média zöme szélsőségesen egészségtelenül viselkedett – fogalmaz Kaczynski.
Ami a két párt programjait illeti, különösebb gond azok összeillesztésével sem lenne.
– A Polgári Platform a mélyreható változások mellett tör lándzsát – vázolja pártja filozófiáját Rokita. – Szerintünk például az igazságszolgáltatás annyira mély válságban van, hogy ezen már csak radikális lépésekkel lehet javítani. A közigazgatás is rendkívül nehézkes, a költségvetés kialakítása pedig annyira körülményes, hogy mélyreható változtatások nélkül egyszerűen nem megyünk semmire.
Lényegében ezen az úton járnak Kaczynskiék is, még ha az államról, a gazdaságról és a társadalmi igazságosságról vallott elképzeléseik különböznek is Donald Tusk pártjáétól.
– Az államot tekintve rengeteg dolog megmaradt az előző rendszerből – mondja Jaroslaw Kaczynski. – Sajnos a társadalomban is azok vannak többségben és hatalmon, akik a korábbi rendszerben is fent voltak. E tény komoly kihatással van az élet minden területére. Elképesztő, hogy a kialakult rendszer mennyire igazságtalan, és egyáltalán nem hatékony. A politikai hatalomból már kiszorítottuk a részben a rendszerváltókkal összefonódott, hatalmát átmentő csapatot, s most ezt meg kell tennünk gazdasági téren is. Kemény harcot hirdettünk a gazdaság és a társadalom patologikus jelenségei, elsősorban a korrupció ellen, s átépítjük az államot. Mindez persze nem megy mélyreható szervezeti és személyi változások nélkül, s e téren különösen erős és vad az ellenállás – vázolja a „negyedik köztársaság” programját Jaroslaw Kaczynski.
Mindezek után talán érthető, hogy az ellenzéki utat választó liberálisoknak nem nagyon marad más választásuk, mint identitásuk erősítését szem előtt tartva keményen támadni a kormányt, lejáratni a PiS-t. A Polgári Platform élesen bírálja Kaczynskiék gazdaságpolitikáját, és igyekszik csökkenteni az eddig elért eredmények súlyát is.
– Az utóbbi hónapok történései igazolják őszi döntésünk helyességét – magyarázza Rokita. – Az év elejétől emelkedtek az adók, lefékeződött a privatizációs folyamat, s Lengyelország teljesen furcsa és értelmetlen vitába szállt a versenypolitika kapcsán az Európai Bizottsággal. Kiderült az is, hogy a PiS, miközben verbális vitákat generál, fékezi, vagy egyenesen blokkolja a tényleges változásokat. Mi támogatnánk az átalakítást, de fél éven keresztül semmi nem történt. Minél tovább van hatalmon a jelenlegi kormány, annál világosabban látszik, hogy mennyire különbözik hozzáállásában a liberális és a radikális jobboldal – magyarázza Rokita.
A Polgári Platform elnökhelyettesének szavain is átüt, hogy a jobboldali liberálisok valójában folyamatosan igazolni szeretnék választásuk helyességét. Számukra most láthatóan az egyetlen járható út, ha minél keményebben támadják egykori potenciális koalíciós partnerüket. Ez persze nem mindig egyszerű. Egyrészről le lehet csapni a PiS hibáira, látni kell azonban, hogy ezek jelentős része a kisebbségi kormányzás nehézségeiből ered. Így aztán nehéz számon kérni az ígéretek be nem tartását akkor, amikor a Jog és Igazságosság energiáit nem kis részben a PO jóvoltából a parlamenti többség megteremtése köti le.
A PiS ebben a helyzetben nem nagyon tehetett mást, mint hogy visszaadja a kormányalakítási megbízatást, ami a kettős győzelem után ugyancsak meglepő lett volna, vagy partnereket keres az ország irányításához. Szerencsétlenségükre külső támogatóként csupán a párttól szélebbre álló populista erők, az Önvédelem (SO) és a Lengyel Családok Ligája (LPR) jöhetett számításba. Az egyre érezhetőbben egyfajta jobboldali néppárt megteremtésében gondolkodó Jaroslaw Kaczynski a megkötött stabilitási paktummal átmenetileg biztosította a kormány parlamenti többségét – ennek a megállapodásnak volt köszönhető például, hogy sikerült elfogadni a költségvetést –, közben pedig intenzíven ledarálta partnereinek szavazótáborát. Igazi bűvészmutatványként ezzel párhuzamosan a liberálisok több ismert politikusa is tárcát kapott Marcinkiewicz kormányában, ami ugyancsak megzavarta a koalíció kérdésében amúgy sem teljesen egységes Polgári Platform sorait. E taktikai sikerek ellenére kezdettől világos volt, hogy nem lehet gúzsba kötve táncolni, s az ország ígért morális megújulása és a gazdasági átalakítás felgyorsítása érdekében a PiS-nek tágítania kell mozgásterét.
Felgyorsította az események alakulását, hogy a stabilitási paktumról is gyorsan kiderült, nem működik. Roman Giertych, az LPR egyéni ambícióktól hajtott elnöke ugyanis úgy érezte, pártja nem kap súlyának megfelelő szerepet, és felrúgta a megállapodást. Ekkor a PiS kétségbeesett kísérletet tett a parlament feloszlatására, remélve, hogy egy esetleges új választás tisztább, rendezettebb erőviszonyokat hozhat a szejmben. Kaczynskiék törekvési azonban nem jártak sikerrel. A májusi előre hozott választások tervét a kis pártok azért nem támogatták, mert az Önvédelem és a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) kivételével nem érték volna el az ötszázalékos bejutási küszöböt, a PO pedig inkább az őszi választásban gondolkodik. Tuskék abban reménykednek, hogy a bizonytalanság addigra kellőképpen elkoptatja legfőbb vetélytársukat, a kormányzó pártot, és biztos többséghez juthatnak a szejmben. A jobboldali liberálisok a választási törvény reformjához, a magyarhoz hasonlóan egyéni körzetek bevezetéséhez kötötte támogatását, az elnök azonban kiállt az eddigi arányos rendszer mellett. Felvetették még, hogy a következő hónapokban esetleg támogatják a kormány néhány elképzelését. Egy szó, mint száz, a PiS így kényszerhelyzetbe került. Minden áron kormányt kellett alakítania.
– Lengyelországban nehéz dolog összehozni egy nagy néppártot, a jelenlegi helyzetben ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy esélyt adtunk a partnereinknek. Mégpedig arra, hogy a közéletben újra legitimizálják magukat, túllépjenek a politikai botrányhősök szerepén. Az Önvédelem vezetője, Andrzej Lepper igyekszik ezt az utat járni, míg Roman Giertychet kissé túlfűti az energia – vázolta a helyzetet a lapokat jelenleg osztó Jaroslaw Kaczynski.
Stabil megoldást igazából csak a két nagy párt koalíciója hozhatna, erre azonban lényegében nincs esély. A PO érdeke ugyanis az, hogy minél inkább elüssön a PiS-től, ennek érdekében pedig a politikai palettán jobbra tolja Kaczynskiékat. Közben persze azzal a helyzettel is meg kell birkózniuk, hogy közben ők maguk óhatatlanul balra tolódnak. Ez derül ki Rokita szavaiból is.
– Túl kevés idő telt el a választások óta ahhoz, hogy újabb voksolást írjunk ki. Akik nyertek, azoknak most kötelességük kormányozni. Ha erre képtelenek, akkor a kormány mondjon le, s ez automatikusan új választásokat jelent. Egyébként most is egy úgynevezett jobboldali koalíció van hatalmon, még ha az a gazdasági elképzeléseket tekintve nagyon is baloldali. Kérdés persze, hogy meddig bírja ez a koalíció? Számomra úgy tűnik, hogy nem fognak sok ideig hatalmon maradni, ezért előbb-utóbb sor kerül az idő előtti választásokra – értékel nem kis cinizmussal a Polgári Platform egykori kormányfőjelöltje.
Jaroslaw Kaczynskit azonban nem olyan fából faragták, aki egykönnyen feladja. A PiS a balliberális sajtó szörnyülködése közepette immár koalíciós tárgyalásokat kezdett a két szélsőségesen populista, Európai Unió-ellenes erővel, az Önvédelemmel és a Lengyel Családok Ligájával, valamint az elmúlt rendszer parasztpártjával, a Waldemar Pawlak vezette Lengyel Néppárttal (PSL). A rendszerváltás lezárását célul kitűző Kaczynski testvérek ugyan aligha ilyen segédcsapatokról álmodoztak, a szükség azonban törvényt bontott. A PiS előre menekülve egyszerre próbálja meg koalícióba szervezni és ledarálni e három erőt. Dolgát egyszerre könynyítik és nehezítik e kis pártok vezéreinek hatalmi ambíciói. A kétes múltú Andrzej Lepper (Varsóban azt rebesgetik, a szélsőséges népvezért a Stasi és a KGB „építette fel”, az pedig tény, hogy egy évtizeden át a posztkommunisták vezetője, Leszek Miller pártfogolta) pártja lényegében már elkerülhetetlen legitimálásának lehetőségét kapja, és úgy tűnik, számára ez elegendő is. A koalíció az ő számára belépést jelent a tiszti klubba, a miniszterelnök-helyettesi poszt legyezgeti hiúságát, s az egykori fenegyerek azzal sem nagyon törődik, hogy az Önvédelem programjának legfeljebb kis részét viheti magával a kormányba. Sokáig úgy tűnt, Pawlak is hajlandó a szövetségre, ám hirtelen a „köztársaságra veszélyes tendenciákat” fedezett fel Kaczynski törekvéseiben. Valójában arról van szó, hogy ő is kormányfőhelyettes akar lenni, mint Lepper. A két párt egyébként is vetélytársa egymásnak a lengyel vidéken, de most ez a kisebbik gond. Jaroslaw Kaczynski azonban türelmes, egyelőre nem lesznek változások a korábban a PSL-nek tartogatott tárcák élén. Ambíciói, illetve az ebből kiinduló számítás tartotta távol a koalíciótól Roman Giertychet is. A PiS vezérét azonban mindez nem zavarta abban, hogy megbontsa a Lengyel Családok Ligájának sorait, mondván, nem az öntörvényű elnökre, hanem a mandátumokra van szüksége. Az LPR harmincnégy képviselője közül heten – Boguslaw Kowalski eddigi alelnök vezetésével – a kormány támogatása mellett döntöttek, amely elkerülhetetlenül pártszakadást idézett elő. A koalíciót támogatók létrehozták a Parlamenti Nemzeti Kört, míg Kowalski a hírek szerint manőverének jutalmaként államtitkári pozícióra számíthat.
A lengyel politikusok népszerűségi listáját vezető Kazimierz Marcinkiewicz kormányfő eközben igyekszik megnyugtatni a leendő partnerek kiadásokat fokozó törekvései miatt aggódó befektetőket. Emlékeztetett arra, hogy az úgynevezett populista pártok kormányzati bevonásának európai tapasztalatai kedvezőek, ez a szerep ugyanis enyhített radikalizmusukon. A koalíció ráadásul nemcsak a kényelmes parlamenti többséget biztosítaná – fogalmazott a Financial Timesnak –, de lehetőséget adna egy sajátos „lengyel harmadik út” követésére is. Ez Marcinkiewicz szerint középutat jelentene a növekedésre összpontosító liberális gazdaságpolitika, valamint a rendszerváltás veszteseit és a szegényeket támogató szociális politika között. A miniszterelnök mindezek mellé odateheti, hogy Varsónak sikerült rendeznie a vitáit az EU-val, a tőzsde csúcsokat dönt, a zloty stabil, az utóbbi hónapokban több külföldi beruházás kormánya a belpolitikai instabilitás közepette is ötszázalékos gazdasági növekedést tudott biztosítani, amit – Zyta Gilowska pénzügyminiszter következetességének köszönhetően – alacsony infláció kísért.
A PiS-re, a választások abszolút győztesére azonban további nehéz hónapok várnak, hiszen a sajtó jól érezhető ellenszelében úgy kell többséget teremtenie a parlamentben, lendületet adni a reformoknak, hogy közben koalíciós partnereivel és ellenzékével egyaránt haláltáncot jár. Kaczynski eközben versenyt fut az idővel is, az év végi költségvetési vitáknak csak stabil többséggel, lecsillapított belpolitikai hangulatban vághat neki, hiszen legfőbb vetélytársa, a Polgári Platform csak a kormánypárt népszerűségének további erodálódására vár (jelenleg a PO 3–5 ponttal előzi meg a PiS-t), hogy megindíthassa döntő támadását. A kormány helyzete azonban korántsem reménytelen, mindez valójában csak annak fényében elkeserítő, hogy a két jobboldali párt biztos többséggel a háta mögött vezethetné Lengyelországot.