Pinceszer

Új tájegységgel gazdagodik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az ország legnagyobb népi építészeti gyűjteménye. A felföldi mezővárosokat bemutató épületcsoport avatásán Sólyom László köztársasági elnökkel és Bozóki András kulturális miniszterrel a hét végén együtt ünnepelnek a megidézettek utódai, Tokaj-Hegyalja és a Mátra vidékének lakói is.

A szentendrei skanzen a XVIII. század vége és a XX. század első fele között élt falusi és mezővárosi társadalmi rétegek és csoportok építészetét, lakáskultúráját, életmódját mutatja be, többnyire eredeti épületek és tárgyak segítségével. Az évtizedek során öt épületegyüttes készült el teljes egészében – a Felső-Tisza-vidék, a Kisalföld, a Nyugat-Dunántúl, a Bakony, a Balaton-felvidék és a Dél-Dunántúl –, most ezekhez csatlakozik a főként bortermeléssel és céhes kisipari tevékenységgel jellemezhető Tokaj-Hegyalja és Mátraalja vidékét bemutató felföldi mezővárosi tájegység is.
Ámde nem kizárólag épületek sorából áll a szabadtéri múzeum. Utcáin sétálgatva elfeledett és ritka mesterségekkel, paraszti ételekkel is ismerkedhet a látogató, rendezvényein már két évtizede a falusi, mezővárosi társadalom ünnepeit, szokásait elevenítik meg. Könnyű nekik, mondják irigykedve a muzeológusok, hiszen szerencsés a skanzen fekvése, a zöldre, szórakozásra, napfényre vágyó fővárosiaknak rövid autóúttal elérhető, és van hely tízezres ünnepségekre is, így közös húsvétolásra, pünkösdölésre, Szent István-napozásra. Csakhogy a tömeget fogadni, jóltartani, szórakoztatni nem egyszerű feladat. Szentendrén ezt a leckét mára jól megtanulták.
A most felépült és felavatott új tájegység negyvenhárom objektumát, a kilenc portát – huszonöt épületet, hidakat, kerítéseket, pincéket – 2004. szeptember 1-jén kezdték el építeni. Az építkezés 750 millió, az épületek berendezése százötvenmillió forintba került. A lakóházak és pincék, présházak berendezéséhez a múzeum munkatársai majd 5000 műtárgyat gyűjtöttek és restauráltak. A pincék, porták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállya, Hejce, Erdőbénye, Mád községekből, valamint a Heves megyei Gyöngyösről származnak. A legrégebbi, a mádi dézsmaház 1720 körül épült, a tájegység legértékesebb berendezési tárgya a hejcei pincetok (rekeszes láda) tokaji borosüvegekkel. A leghosszabb pince negyvenméteres. Mivel e tájegység erősen kötődik a borkultúrához, a mesterséges szőlőhegyen a régióra jellemző hagyományos szőlő- és gyümölcsfajtákat is bemutatják.
Nemzeti örökségünk fontos, bár alig ismert része a középhegységi felföldi mezővárosi kultúra. A régió átfogó kultúrtörténeti és történeti néprajzi szemléletű bemutatására elsőként most a Szabadtéri Néprajzi Múzeum vállalkozik. Az épületcsoport felépítését szolgálták az elmúlt harminc évben történt néprajzi gyűjtések és történeti levéltári kutatások, műszaki felmérések. A jellegzetes felföldi kőépítkezéses kultúra a XVII–XIX. században elsősorban a borelőállítás és -kereskedelem, valamint a céhes kisipar tevékenységeivel jellemezhető. A hungaricumnak számító tokaji fehér-, illetve a gyöngyösi vörösbor évszázadokon keresztül Európa távoli országaiban is közkedvelt volt. A borászat határozta meg a lakosság életét a múzeumi bemutatásra kiválasztott XVIII–XIX. századi időszakaszban is. Az eredeti, illetve másolatban megépült tokaji, mádi, tállyai, hejcei, gyöngyösi és erdőbényei épületeket úgy választották ki, hogy a XVIII–XIX. századi kőépítkezés fontosabb változatait képviseljék. Ezek a lakóházak szűk beltelkekre épültek borházzal, pincével, esetleg műhellyel. Az új állandó kiállításon az építészet-, gazdaság-, társadalom- és ipartörténeti emlékeket a különböző életformák együttesében mutatják be.
A Tállya község – korábban mezőváros – központjában álló épület másolata a tájegység első portája. Emeleti helyiségeiben egy négygyermekes polgárosult iparoscsalád XX. század eleji életmódját mutatják be, és az épületben helyet kapott egy csizmadiaműhely is. A XIX. század közepén épült tokaji iparosház hiteles másolatként a történeti rekonstrukció elvei szerint épült fel Szentendrén. Berendezése egy református kádármester családjának életmódját mutatja be az 1879 és 1901 közötti időszakban. A lakóház pinceszintjén kádárműhely látható, amelynek berendezését az udvaron felállított dongaszárító tornyok egészítik ki. A hejcei ház eredetije a XVIII. században épült. A huszita típusú lakóépület 1859-ben egy szekeresgazdáé lett, az ő tulajdonlása alatti időszak bemutatása a kiválasztott periódus. A család az 1860-as években „korcsmáltatással” is foglalkozott, így az istálló időszakos borkimérésként is üzemelt. A présházból induló boltozott pincetorkon keresztül lépcsőkön lehet lejutni a vájt, hosszú bortároló pincébe. A bútorok, valamint a korszakra jellemző kerámia és textília bemutatásával válnak érzékelhetővé a korabeli mezővárosi gazdacsalád életkörülményei.
Erdőbényéről származó, L alakú épület zárja le a múzeumi tér másik oldalát. Az eredeti ház lakórésze 1770 körül, míg a bővítés 1860 után készült. Az épület nemcsak a szőlőkultúrára épülő mezővárosi fejlődés filoxéravész előtti utolsó időszakát mutatja be, hanem egy, az 1860-as években élt erdőbényei római katolikus gazdag paraszt családjának foglalatosságait is. Az egykori lakók az alsó szinten kocsmát üzemeltettek, emellett fuvarozással és szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalkoztak. Erdőbénye mezővárosi társadalmában a legjellegzetesebb mesterség a kádár és a kőfaragó volt, így az erdőbényei portán a kőfaragás eszközeit és termékeit is bemutatják.
A mádi kereskedőház 1770 körül épült. Kőkeretes ablakai és ajtói, jellegzetes vaslemez-borítású ablakszárnyai igényes mezővárosi iparosmunkáról vallanak. Lebontva, az eredeti elemeket felhasználva építették fel ismét a felföldi tájegységben. A búza-, bor- és hordókereskedelemből élő család életmódját bemutató enteriőr 1880 körül készült bútoraival hiteles szobabelsőket tár a látogatók elé. A történeti adatok szerint a ház első részét egy zsidó kereskedőcsalád bérelte, ők működtették a boltot. Lakáskultúrájuk a módosabb mezővárosi polgárok életvitelét tükrözi. Az épület másik lakása egy szerényebb életmódot folytató család használatában volt.
Az 1981-ben lebontott, most Szentendrén újjáépített gyöngyösi faragott kő lakóház a XVIII. század végén épült. A kétlakásos épület múzeumi bemutatása az 1870–1915 közötti építési korszakot tükrözi, berendezése is az ebben az időszakban élt mezővárosi polgár tárgyi kultúráját reprezentálja. A berendezéshez tartozik a Szent Kereszt Társulat keresztje és az az 1873-ban készült feliratos láda, amelyben az oltárterítőket, kegytárgyakat, fáklyákat tartották. Az épületcsoportban e telekkel és építményeivel a mátraaljai, gyöngyösi céhes kőépítő kultúrának és a borgazdaságon alapuló katolikus polgár életmódjának bemutatására nyílik lehetőség.
Eredeti állapotában sikerült Szentendrére menteni azt a gyöngyösi iparosházat, amely 1820 körül épült. A ház berendezése a szőlőbirtokos család portájára jellemző helyi céhes iparostermékek széles körű választékát mutatja be az 1870-es évekből. A filoxéravész előtti, tehát a régió fénykorának utolsó időszakáról kap képet a látogató. A múzeumi teret záró utolsó, Mádról származó épület a XIX. század elején épült helyi kőből. A ház berendezésével a birtok nélküli, kétgenerációs szőlőkapás családnak 1910 körül jellemző életmódját mutatják be. A teraszos szőlőhegyre vezető út melletti mádi uradalmi dézsmaház épülete 1720 előttről való, és az uraságnak járó természetbeni adók, azaz a termények tárolására szolgált.
A felföldi mezővárosi épületcsoport teréről kivezető, a szőlőteraszok felé vivő út mellett a szőlőhegyek védőszentje, a vihar és jégeső elhárításáért könyörgő Szent Donát szobra látható, a mesterséges szőlőhegyen pedig a filoxéravész előtti Tokaj-Hegyaljára jellemző művelési módokat és szőlőfajtákat mutatják be. S végül a mezővárosi tér nevezetessége az a negyven méter hosszú vájt pince, amelyben a Tokaj-Hegyaljára jellemző borkezelés és -tárolás módozataival ismerkedhetnek a látogatók.
A Szentendrén felépített Felföld most új ismerősökre vár.