Ragály XIII. századi temploma

Rejtőzködő Magyarország

Olyan középkori templomról – vagy más régi építészeti emlékről – ismertetést írni, amelyiket már felmérte a szakmérnök, padlózatát felásatta, falait megkutatta a régész, de legalább az építésének történetére és körülményeire vonatkozó adatokat előbányászta valaki a könyvtárak, levéltárak mélyéről, nem nagy kunszt. Ez amúgy állami intézmények és tudományos műhelyek faladata, nem az okvetetlenkedő újságíróé – akinek marad a személyes felfedezés élménye, ha valamelyik isten háta mögötti helyen rejtőzködő, műemléki feltárására és helyreállítására váró régiséget lát. Az észak-borsodi Ragály község református temploma ilyen. Bemutatásához a sorozatunk előző számában szerepelt, Ragálytól alig húsz kilométerre lévő abodi templom formai és történeti hasonlóságait vesszük segítségül.
A honfoglaló Bors vezér szállásterületéből a X. és XIII. század közt kialakult Borsod vármegye legnagyobb része királyi erdőbirtok volt és maradt. Árpád-házi királyaink sokáig szűkmarkúan adományoztak el belőle, nagyobb birtoktesteket csak IV. Béla király ajándékozott híveinek 1242 után, hogy ösztönözze a tatárjárás okozta katasztrofális emberveszteséget pótló betelepítést. Ennek módját a szomszédos Abaúj, Gömör és Szepes vármegyék, illetve az észak-magyarországi bányavidékek párhuzamos történetéből ismerjük: a tartományurak által megbízott soltészek – mai fogalmakkal élve: munkaerő-szervezők – a földhiányban szenvedő szomszédos területekről toboroztak és hoztak be főleg német ajkú férfiakat, lehetőleg családostól, akik pár évtized leforgása alatt erdőirtással és építkezéssel tették lakottá Felső-Magyarországot (és Erdély középső részét). Az adómentességgel és más kiváltságokkal támogatott hospesek – azaz: vendégek – gyors gyarapodásának bizonyítékai azok a falusi egyházak, amelyek az 1200-as évek utolsó harmadától a következő évszázad elejéig „nőttek ki” a földből, s amelyeknek korabeli alaptípusa az a kétsejtű – egyhajós, négyszögszentélyű – templom, amilyent Abodon láttunk.
A ragályi templom szintén ilyen. Terméskőből falazott hajójához falvastagságnyival szűkebb dongaboltozatú szentély kapcsolódik egyenes zárófallal. A bejárat itt ugyan a déli oldalon nyílik, de a román stílusú tölcsérablakok szinte szabványszerűen ismétlődnek a hajón és az apszison. Kozák Károly régész a Borsod megye egyenes szentélyzáródású középkori templomairól 1965-ben írt dolgozatában még lappangó ablakokat említ, és – pusztán a formajegyei alapján – a XIII. század második felére datálja az építését. Nyugati torony híján itt is csupán a nyeregtető fölé ácsolt huszártornyocskára futotta a harang számára.
A község történetéről rendelkezésünkre álló kevés adat nem sokat tesz hozzá a látottakhoz: a település neve a XIII. század elején „Rogal” alakban tűnik fel, majd 1283 és 1353 között „Rogalzuhaya”-ként szerepel határleírásban, a Szuhába torkolló patakjára utalva. (A Csörgős-patak partján épült templomtól nem messze annál jóval fiatalabb, „mindössze” fél évezredes korúra becsült kocsányos tölgyfa látható, amely 25 méteres magasságával és 650 centiméteres törzskerületével nemcsak a falu, de egész Borsod megye nevezetessége is.)
Az Árpád-kori templom védőszentjét nem ismerjük, az azonban pontosan tudható, hogy a település lakói mikor tértek át a református hitre. Az egyházközség által őrzött hímzett úrasztali kendő megörökítette készítésének dátumát, az 1548. esztendőt, amely egyúttal a gyülekezet alapítási éve. A templom belsejét a török és a kuruc háborúk elmúltával, 1730 táján újították fel, festett fakarzattal és népies díszítésű bútorokkal rendezve be az épületet. A parókia egy 1480-ból származó gótikus áldozókelyhet is őriz, és ha már Ragályon járunk, vessünk egy pillantást a – már 1427-ben a faluban birtokos – Ragályi család XVIII. században épült kastélyára, amely a 700 lelkes kisközség polgármesteri hivatalának ad otthont.