Szellemriporterek Genfben

Coe Lin kisasszony, a tajvani televízió riportere a múlt héten azért érkezett Genfbe, hogy országát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) e héten tartott éves tanácskozásának eseményeiről tudósíthassa. A riporternő azonban nem jutott tovább a konferenciaközpont előcsarnokánál. A WHO ugyanis nem volt hajlandó akkreditálni a tajvani stábot. Csekély vigasz, hogy a többi tajvani riporter is hasonlóképpen járt, és hogy tulajdonképpen ez már a harmadik olyan esztendő, amikor a WHO nem létezőknek tekinti a tajvani újságírókat.
– Megalázó. Ez a szó jellemzi azt a helyzetet, amibe önhibánkon kívül kerültünk – mondta telefonon kérdésünkre Coe Lin, aki arról számolt be: más televíziók stábjait kellett megkérnie, hogy az ülésről a tajvaniaknak egyáltalán képfelvételük legyen.
A tajvani riportereket sújtó diszkrimináció az „egy Kína”-politika egyik nehezen megmagyarázható következménye. (Ismert: e politikát elfogadva az ENSZ a kommunista Kínától 1949-ben elszakadt Tajvant 1971-ben gyakorlatilag kizárta tagállamai sorából, amikor Pekinget tette meg Kína egyetlen hivatalos képviselőjévé szervezeteiben). Azt ugyanis kevesen értik, hogy Tajvan el nem ismerése után miért kell az ENSZ-nek az állam újságíróit is nem létezőknek tekintenie.
A tajvani riportereket ért diszkrimináció világszerte újságíró-szervezetek sorának heves tiltakozását váltotta ki az elmúlt napokban. Igaz, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) nem tartozik ebbe a sorba: elnöke nem érzi úgy, hogy ez ügyben bármi teendője is lenne.
– „Óva intjük Angliát”, ez a II. világháborús magyar újság szalagcím jut eszembe arról, hogy nekünk ez ügyben tiltakozni kellene – mondta kérdésünkre Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke, aki a tajvaniak kifogását jogosnak, ám a problémát Magyarországtól igen távolinak tartotta. Mint kifejtette, a szervezet megvizsgálja annak lehetőségét, hogy kiadjon-e a későbbiekben közleményt az ügyben, hiszen személy szerint neki is meggyőződése, hogy az újságírókat nem lehet állampolgárságuk alapján diszkriminálni egy-egy sajtóeseményen.
Ezzel szemben Peter Kramer, a 22 országban – köztük Magyarországon – tagszervezettel rendelkező Európai Újságírók Szövetségének (AEJ) főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a probléma nagyon is közeli Európához.
– Szégyen, hogy mindez Svájcban történik, ahol, úgy tudjuk, sajtószabadság van – mondta kérdésünkre Kramer. Szerinte a különféle újságíró-szervezeteknek támogatniuk kellene a Nemzetközi Újságíró-szövetséget (IFJ) abbéli törekvésében, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkárnál elérjék e megalázó gyakorlat megváltoztatását.
Az e heti WHO-tanácskozás genfi színhelye ugyanis az ENSZ felügyelete alá tartozik, ahol a szervezet rendelkezései vannak érvényben. Az ENSZ a sajtóakkreditációk kiadásánál a helyszínen dolgozó újságírók útlevelét kéri, ám mivel Tajvant a pekingi ellenállás miatt nem fogadja tagjai közé, újságírói útlevelét sem fogadja el hiteles dokumentumként. Ennek következtében a tajvani újságírók sem az ENSZ-közgyűlésekről, de újabban már a WHO tanácskozásairól sem tudósíthatnak. Az IFJ-nek az ügyben múlt héten kiadott közleménye rámutat: „Az Egyesült Nemzetek döntése figyelmen kívül hagyja az újságírók alapvető jogát arra, hogy szabadon tudósíthassanak egy világeseményről, ami teljesen ellentétes az ENSZ alapelveivel.”
Általános vélekedés, hogy a kínos ügy mögött Peking és az a politikai küzdelem áll, amelynek során Tajpej immár 10. éve hiába próbál tagságot szerezni a WHO-ban, és delegációt küldeni a szervezetbe.
A 29 éves Coe Lin viszont nem érzi sajátjának ezt a problémát. Ő már 1971 után született, és nem érti, most miért rajta csattan az ostor. A genfi sajtósoknak azt mondta: ha az ENSZ szerint Tajvan része Kínának, adjanak neki „kínai riporterként” akkreditációt az eseményre.
Az ügyintézők így is nemet mondtak kérésére.