Történelmi léptékű lemaradás fenyeget

Reális veszély, hogy megússzuk a jelenlegi gazdaságpolitika büntetését, ez pedig történelmi léptékű lemaradást jelenthet hazánknak – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Csaba László közgazdászprofesszor, aki arra figyelmeztetett: a Pénzügyminisztériumban és a Központi Statisztikai Hivatalban egyre inkább úgy gondolják, az a hazafias cselekedet, ha olyan számokat hoznak ki, amilyeneket hallani szeretnének tőlük, és nem olyanokat, amelyek a valóságot tükrözik.

Miért váltak mára elkerülhetetlenné a megszorító intézkedések?
– Ennek két oka is van. A Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint a teljes évi hiány 86 százaléka április végére már teljesült. Ez még akkor is a tervezett deficit dupláját vetíti előre év végére, ha figyelembe vesszük, hogy decemberben általában többletbevétellel zár az államháztartás. A másik ok, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk az ezzel együtt járó kötelezettségekkel, így hazánkra is vonatkoznak a stabilitási egyezmény előírásai. Az ország elemi érdeke, hogy államháztartásának hiánya ne léphessen túl bizonyos mértéket.
– Mi ebben a helyzetben a legelső teendő?
– Visszaszerezni az elvesztett hitelességünket. A kormánynak nincs más választása: egyensúlyjavító intézkedéseket kell hoznia, méghozzá haladéktalanul. Ráadásul a szigorító lépéseket már nem lehet úgy meghozni, mint a Bokros-csomag idején, amikor hat-hét ember rögtönzött egy intézkedéssorozatot a legteljesebb titoktartással. A lépéseknek nemcsak a kiadásokat, hanem a bevételeket is érinteniük kell. Az elmúlt egy évben az adóbefizetéseket illetően erőteljes populista szemlélet uralkodott, amely a szép emlékű adóreform-bizottsággal indult, és az ötéves adóprogrammal fejeződött be.
– Miért nem ért egyet a programban meghatározott adócsökkentéssel?
– Mert nem lehet a költségvetés minden problémáját a kiadások lefaragásával megoldani, és mert a programban meghatározott adócsökkentés szerkezete rossz. Közel ezermilliárd forintnyi megtakarítás szükséges. A papír ugyan mindent kibír, így le lehet azt is írni, hogy tíz százalékkal azonnal visszafogom az állami kiadásokat, ez azonban nem felel meg a realitásoknak, nem kivitelezhető. Ha nem akarjuk magunkat ismét lejáratni, akkor el kell ismerni: bevételnövelésre is szükségünk van.
– Mennyiben szükségszerű a pótköltségvetés ebben a helyzetben?
– Indokoltnak tartom a pótköltségvetést, ezen belül adótörvényt lehet változtatni, s a beruházások átütemezését is meg lehet oldani. Nem lehet alosztályvezetőkre bízni az állami beruházások kiszervezését a költségvetésből, ilyen kérdésekről a parlamentnek kell döntést hoznia. Látnunk kell: Magyarországon kényszerhelyzet alakult ki. A költségvetés rendbetételére irányuló lépéseket olyan gyorsan kell meghozni, hogy azok hatása már az idei évben érezhető legyen. Nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy hónapról hónapra várjuk a javulást, miközben a hiány csak halmozódik.
– Ekkora lenne az eltérés a hivatalos és a valóságos költségvetési kimutatás között?
– Hihetetlenül kreatív könyvelés folyik évek óta, ez a gyakorlat azonban a kimutatás megrendelőin túl senkinek nem tetszik. Ez a kérdés most különösen aktuális, hiszen a felálló új kormánynak ismernie kellene a valós adatokat, ennek alapján tudja csak meghozni döntéseit a fejlesztések üteméről és a pénzügyi egyensúlyról. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, mégis igaz: a kommunizmus idején legalább volt belső statisztika, amely alapján kevesen ugyan, de ismerték az ország valós pénzügyi helyzetét. Amikor az Antall-kormány megalakulása előtt a Híd csoport tanácsadói voltunk, a tárgyalásokon mellettem ült Bakó Ede, aki fel tudta lapozni a kis fekete könyvéből a helyes számokat. Ezek ugyan távolról sem egyeztek meg azzal, mint amiről a közvélemény tudott, de legalább léteztek. Attól tartok, hogy most még ilyen belső kimutatással sem rendelkezik az ország. A Pénzügyminisztériumban és a Központi Statisztikai Hivatalban egyre inkább úgy gondolják, az a hazafias cselekedet, ha olyan számokat hoznak ki, amilyeneket hallani szeretnének tőlük, és nem olyanokat, amelyek a valóságot tükrözik. Nem jelent előrelépést az országnak, ha ilyen kimutatásokkal nyugtatgatjuk magunkat.
– Fennáll-e ön szerint annak az esélye, hogy az EU idén is visszautasítja az autópálya-építés magyarországi könyvelését?
– Teljeskörűségnek és átláthatóságnak kellene jellemeznie az állam számviteli kimutatásait. Ez azt jelenti, hogy az állam és az állami vállalatok által finanszírozott tételeknek szerepelnie kellene az állam kiadásai között. Ha azt akarjuk, hogy hazánk a reális teljesítménye alapján kerüljön be az euróövezetbe, akkor a valóságnak megfelelő pénzügyi kimutatásokat kell készítenünk. Semmilyen érv nem szól a mérlegkozmetika mellett, legfőképpen nem a demokrácia alapelvei.
– Ha nem történik kiigazítás, és a piacok megvonják bizalmukat hazánktól, meddig gyengülhet a forint?
– Akármeddig. Ha magára hagyják az árfolyamot, akkor az egészen biztosan nem áll meg a 280-as szintnél az euróval szemben. Az igazi veszélyt én mégis abban látom, hogy előfordulhat: megússzuk a jelenlegi gazdaságpolitika büntetését. Ha ez történik, akkor a magyar gazdaság vergődő pályára áll rá, amely messze elmarad a lehetőségeitől. A multinacionális cégeken kívül a hazai vállalkozások stagnálni fognak, a magyar közszolgálat és oktatás színvonala gyenge lesz. Ennek történelmi léptékű lemaradás lehet a következménye. Ha nem tudunk élni a lehetőségeinkkel, akkor a lemaradás árát a teljes magyar lakosság fizeti meg. Ez sajnos reális veszély. A jelenlegi helyzetből kiutat válság is jelenthet, a válságnak ugyanis tisztító hatása van. A mostani döntéshozók jelentős részének azonban nincs válságélménye, ezért nem is félnek. Ami azonban még súlyosabb gond, hogy a döntéshozók figyelmét csupán rövid távú szempontok kötik le, nem igazán érdekli őket, mi lesz az országgal tíz év múlva,hogy a többi államhoz képest akkor hol fogunk állni.