Vigyázó szemetek a jövőre vessétek!

– A Fidesz elvesztette a választásokat. Azóta is keseregnek és keresik a kudarc okait.
– Minden választás elvesztése után nagy az elkeseredés. Ezzel együtt én nem tekintem kudarcnak a választási eredményt. Wermer András a napokban egy interjúban azt mondta: 2002-ben a Fidesz vesztett, 2006-ban a másik oldal nyert. Ha megnézzük az első fordulót, akkor az tulajdonképpen egyenlő eredményt hozott az MSZP és a Fidesz számára. Vagyis a Fidesz az ellenzékben eltöltött négy év alatt nem vesztett el egyetlen szavazatot sem. Azt, hogy a második fordulóban hirtelen partner nélkül találta magát, mert az MDF átállt a másik oldalra, lehet, hogy a jósok tudták előre, de a jobboldali, kormányváltást akaró szavazók nem tudhatták.
Az ellenzéki pozíció nem szégyen, és egyébként is: négy év múlva megint választások lesznek, sőt, ősszel önkormányzati választásokat tartanak. Ezen dől majd el, hogy miként alakul a hatalmi egyensúly az országban. Emlékezzünk vissza, eddig egyetlenegyszer, 1990-ben fordult elő, hogy az ellenzék elsöprő győzelmet aratott az önkormányzati választáson, amikor a Fidesz és az SZDSZ győzött. Ez mindig nagyon fontos dolog volt, mert az ellenzék így ellenhatalmat tudott képezni a kormányzati hatalommal szemben. Tehát én azt gondolom: bár természetes az elkeseredés, nem történt semmi katasztrófa sem az ország, sem a Fidesz szempontjából. Egy párt vezetésén nem azt kell számon kérni, miért nem volt jobb, mint az ellenfele, azt lehet számon kérni, hogy a párt hozta-e a lehető legjobb formáját. Hozta. Persze, hogy voltak hibák. De ha a Fidesz nyert volna, senki nem beszélne erről, mint ahogy az MSZP-nél sem hánytorgatja fel senki az elkövetett hibákat, mivel megnyerték a választásokat. Bármilyen érthető pszichológiailag, politikailag, az önmarcangolás folytatása életveszélyes. A 2006-os választásoknak ugyanis nemcsak a politikai hatalom volt a tétje, hanem az az ennél sokkal fontosabb kérdés, milyen fejlődési pályát választ magának Magyarország. A választási kampányban szinte szó sem esett arról a döntésről, amelyet a jövő héten meg kell hozni a második Nemzeti fejlesztési tervről. Ennek a tétje nem kevesebb, mint az a társadalmi döntés, hogy Magyarország a következő tíz évben egy felülről diktált centralizált szigetszerű fejlesztési modellt követ, aminek eredményeként a ma is kettészakadt magyar társadalom végleg egy harmadik világbeli struktúrát fog ölteni, vagy pedig egy policentrikus kistérségek, helyi közösségek dinamikus fejlődését erősítő modell segítségével egyszerre indul el az ország a versenyképesség és felzárkóztatás felé. A kampányban az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyértelműen az első fejlődési modell mellett állt ki: prioritás az autósztrádáknak és a három techno-, illetve biopolisznak. Ez azt jelentené, az a kis réteg, mely ezeken a területeken dolgozik, az bekerül a modern világba, a többi pedig a perifériára szorul, illetve leszakad. Ezzel szemben a Fidesz Szolidaritás és versenyképesség című kormányprogramjában éppen az ellenkező modellt vázolta fel. A Fidesznek ma nem magával kellene foglalkoznia, hanem azzal, hogy ebből a kormányprogramból egy olyan fejlődési modelljavaslatot tegyen, amelynek segítségével Magyarország egy a fejlődést felzárkóztatással összekapcsoló irányba indul el.
– A választások után különböző közgazdász körök néhány nap alatt hirtelen megvilágosodtak, és egyre-másra adják ki drámai jelentéseiket a központi költségvetés siralmas állapotáról, és mindjárt megszorító intézkedési javaslatok ötleteinek tömkelegével bombázzák a kormányt és a közvéleményt.
– Ezzel foglalkozzon a kormány.
– De a dübörgő gazdaságról szóló kormányzati szlogenek után a várható drasztikus megszorítások híre sokkhatásként éri az embereket…
– Ez az előnye az ellenzéki pozíciónak. Azt a feketelevest, amit négy év alatt az előző kormánykoalíció megfőzött, most ugyancsak nekik kell lenyeletniük az emberekkel, ezért a felelősséget nem a Fidesznek kell felvállalnia. Egy választást elvesztettünk, a következőt majd meg lehet nyerni. Így működik a demokrácia. A fejlett ipari országokban is gyakran előfordul, hogy a jobboldal, illetve a baloldal nyolc-tizenkét évig ellenzékben van, és semmi baja nem lesz tőle. Ettől nem omlik össze semmi. 2002-ben, ha kevesebbet hibázik a Fidesz, megnyerhette volna a választásokat, és akkor nyolc évig ők lettek volna kormányon.
Az idei választásnak az igazi nagy tétje az volt, amiről gyakorlatilag nem is esett szó, hogy milyen fejlődési pályára fog kerülni Magyarország. Ezt legfeljebb úgy említették meg, hogy mire használjuk azt a sok ezer milliárd eurót, amit majd az EU-tól kapunk. A kohéziós és az integrációs regionális felzárkóztató alap célja az, hogy a viszonylag elmaradottabb országok arra kapjanak lehetőséget, hogy behozzák a lemaradásukat. Ez nem egyszerűen egy politika vita kérdése, hanem normális körülmények között a 2006-os választások társadalmi vitáját e kérdésről kellett volna lefolytatni. Nem véletlen, hogy erről nem nagyon esett szó. Ehelyett mi történt? Az MSZP miniszterelnök-jelöltje többször előadta, hogy a pénzt autósztráda-építésre, és három bio-, illetve technopolisz építésére kell felhasználni, az majd maga után húzza Magyarországot. Ez az a felülről diktált, centralizált, szigetszerű fejlődést eredményező modell, ami nagyon sok helyen megvalósult, a technokraták és a nagytőke álma. Ami azt eredményezi, hogy az ország viszonylag kis területein valóban egy világszintű fejlődés következik be, ami nem húzza magával a többi lemaradt térséget. A Horn-kormány ezt megpróbálta, amikor a nagytőke fejlesztéseit, a multinacionális nagy cégeket támogatta, és a környék felzárkóztatását úgy próbálta biztosítani, hogy beszállítói paktumokat kellett kötniük a multinacionális cégeknek ahhoz, hogy megkapják az állami támogatást. Ez azonban nem működött.
– Az emberek többsége mégis a Gyurcsány-programra szavazott.
– Most hagyjuk, hogy mire szavazott az emberek többsége. Ez most már nem érdekes. Erről, a két fejlődési modell közötti választásról nem volt társadalmi vita. Holott Magyarországon tökéletesen kettészakadt a társadalom, mára egy harmadik világbeli struktúra alakult ki. Mintha két ország lenne itt egybezárva egy hazába, egy kis szűk, fejlett, jómódú világ, amely benne él a globális világban, élvezi annak minden előnyét és hasznát, valamint a társadalmi terheket viselő úgynevezett középosztály a népesség egyharmadát kitevő, nagyon rosszul élő réteggel együtt. A kérdés az, hogy felzárkózik-e majd, vagy pedig végleg a perifériára szorul. A Fidesz feladata ma az, hogy egy olyan alternatív fejlesztési modellt dolgozzon ki heteken belül, amely a nagy számú kistérségek fejlesztésére épül, amely azokat támogatja, akik ott élnek, és akik ott munkahelyet teremtenek majd. Ennek az alternatív modellnek az a lényege, hogy ebben a siralmas költségvetési helyzetben nem az autópálya-építést kell előtérbe helyezni. Hiszen egy kilométer sztráda árából egy egész falut fel lehet újítani az árvíz, illetve belvíz okozta kár után, négymilliárd forintból pedig az egész Dunakanyarnak az ártérrendszerét ki lehetne építeni. Az önkormányzati választások kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy az alternatív modell benyújtásával párhuzamosan elkezdjenek beszélni arról – például a Fidesz által javasolt faluparlamentekben –, hogy helyben mi lenne a megoldás, hogy lehetne egyszerre munkahelyeket is, fejlődési lehetőségeket teremteni. Végre tudomásul kellene venni, hogy a vidék kizárólag az agrártermelésből nem lesz képes megélni. Ezért például a legnagyobb munkahelyteremtőnek számító alternatív energia-előállító technológiáknak komoly szerepük lehetne.
A Népszabadságban egy kishírben megjelent, hogy az általunk ismert egyetlen Gyurcsány-programmal, az Új Magyarország-programmal szemben van egy B változat is, amelyik inkább a kis- és középvállalatokat támogatná. Ez azt mutatja, hogy ez a csaknem 2,5 millió szavazat, amit a Fidesz munkahelyteremtő programja hozott, mégiscsak hatott a baloldalra is.
– Vagyis a Fidesz programjának nagy részét ellenzéki pozícióból is meg tudja valósítani.
– A társadalmi prioritások meghatározása nem maradhat a kormánypártok kezében. Egy ellenzéknek nem korlátozódhat arra a szerepe, hogy csak reagál a kormányzat kezdeményezéseire. Ez természetesen nagyon fontos, de ha nem akar csak reaktív maradni, akkor az ellenzéknek önállóan kell kezdeményeznie nemcsak a parlamentben, hanem a közvélemény előtt is, így lehet képes témákat meghatározni, sőt társadalmi vitát kezdeményezni. Erre a kreatív ellenzéki szerepre jó példa volt az új Országgyűlés magalakulása napján, hogy a Fidesz benyújtotta a költségvetési tanácsra vonatkozó javaslatát, amiről az új frakcióvezető azonnal tájékoztatta is a közvéleményt. A Fidesznek van egy alternatív fejlődési modellhez közel álló kormányprogramja, tehát fogják magukat és menjenek el abba az irányba, hogy miként lehet az ország autonómiáját és az emberek autonómiáját növelni: egyszerre biztosítani a fejlődést és a felzárkóztatást.
Ne arról zengjen az egész sajtó, hogy kire húzzák rá a vizes lepedőt a Fideszben. Szóljon arról, hogy ezt az alternatív programot az ellenzék hogy tudja rákényszeríteni a kormányra. Mert itt a magyar társadalom jövőjéről van szó.
Ha a Fidesz nem szedi össze magát, elveszti az önkormányzati választásokat is. Szerintem már hétfőtől azon kellene dolgozniuk, hogy abból a programból, amit széles körű konzultációval kidolgoztak, miként lehet alternatív önkormányzati szinten megvalósítható programot kidolgozniuk. Olyat, amellyel elindíthatnának egy új társadalmi dialógust. Azonban ezt a helyi szinten lefolytatott társadalmi vitát ösztönözhetné a Fidesz, sőt helyi politikusai akár az élére is állhatnának. Ugyanakkor a Fidesz benyújthatná a parlamentnek a harmadik Nemzeti fejlesztési tervet, aminek a prioritása az önfenntartó fejlődés és szolidaritás.
Orbán Viktoréknak tehát késlekedés nélkül fel kellene vállalniuk a társadalmi élesztő szerepét, amire az önkormányzati választások jó alkalmat adnak. És nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is, a kerületekben.