A dózerpolitika áldozata

Mától nincs többé munkahelye a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) nyolcvanvalahány alkalmazottjának, a rendszerváltást követően létrehozott munkahelyük ugyanis jogutód nélkül megszűnt. Néhányukat – információink szerint húsz–huszonöt embert – ugyan újra alkalmaznak a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) létrejövő új főosztályon, de ez mit sem változtat a lényegen: a hárommillió határon túli magyarnak nincs többé önálló kormányzati intézménye az anyaországban. A spórolás volt a cél, mondja a miniszterelnök, de ez kissé fals logika: hárommillió embernek sok a kilencvenöt közalkalmazott, miközben a határon belüli tízmillióra majd hatszázezer közpénzből eltartott ember jut? Megint elveszítettünk egy intézményt a rendszerváltás vívmányai közül, oda jutottunk megint, ahol a kádári időkben voltunk: minisztériumi folyosók mélyén, dohos irodákban foglalkoznak a határon túl rekedt nemzettársak ügyével – ha foglalkoznak egyáltalán. A Kárpát-medence speciális helyzetét, a magyarok gondjait jól ismerő szakemberek kerülnek utcára, a Gellért-hegyi villát pedig majd potom pénzért eladja valakinek Kóka, netán visszalízingeli egy Gyurcsány közeli vállalkozás.
Gyorsan tisztáznék valamit: a HTMH intézményét én sem tartottam a világ leghatékonyabb szervezetének, még a Fidesz idején sem. Az pedig kifejezetten a polgári kormány hibája volt, hogy az egyszerű, Budapesten nem járatos határon túli magyar számára megközelíthetetlen helyre dugták el az intézményt. A határon túli magyar politikusok – sok esetben a szomszéd ország kormányának tagjaként szolgálati limuzint használva – feltaláltak a Bérc utcába, hogy felvegyék a napidíjat és a benzinpénzt, de ha csíki székely jött ügyet intézni a Corona gyorsvonattal, annak többe került az oda-vissza taxi a vonatjegynél. BKV-val ugyanis meglehetősen bonyolultan lehetett megközelíteni az érdekükben létrehozott hivatalt.
A rossz helyválasztás ellenére a hivatalra szükség volt és van, csak azon kellene vitázni, miként lehetett volna jóval hatékonyabbá tenni. Az Európai Unióban ugyanis fontos szerepe van – és komoly pénzt áldoznak rá – a regionális és a határ menti megyék együttműködésének, és ez a történelem alakulása folytán most kedvező lenne a szétszabdalódott magyarságnak. A HTMH szerepe igazából a státustörvény idején értékelődött fel (ekkor nőtt az alkalmazottak száma ötvenről kilencvenötre), hogy aztán a szocialisták újbóli regnálása idején egyre jobban elveszítse súlyát és befolyását a kormányzaton belül. Arról most is kevés szó esik, hogy nemcsak őket szüntetik meg, hanem összevonják a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Oktatási Minisztérium határon túli magyarokkal foglalkozó főosztályait, és az egészet betagozzák a hazai kisebbségekkel foglalkozó egységbe. Az még egyelőre nem publikus, mi lesz a határon túli magyarokkal foglalkozó közalapítványok (Illyés, Apáczai, Új Kézfogás) sorsa, de nem mernék nagyobb összegben fogadást kötni a megmaradásukra.
A tervezett intézkedések különben még a baloldali értelmiségi táborban is megdöbbenést keltettek. Bodor Pál – aki a kampány idején ceausescui szuperlatívuszokban méltatta Gyurcsány Ferenc erényeit – most így ír blogjában a kérdésről: „gesztusnak igen rossz a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése és maradékának beépítése a Miniszterelnöki Hivatalba. Rosszabb, mint végleg hazahívni (egyszerre) a szomszédos országokban működő nagyköveteket és konzulokat, valamint a washingtoni és vatikáni nagykövetünket. (...) A HTMH-nak szimbolikus szerepe is van. Mint a Szent Koronának az Országház kupolatermében. (…) Meggyőződésem, hogy a kormány és a szocialista párt valóban szakítani akart mindazzal, ami tápot adott a baloldallal szembeni legfőbb vádnak: a nemzetietlenség vádjának. A kormányfő a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazáskor hangoztatott kampányérvekről vagy módjukról mintha már kissé (ön)kritikusan fogalmazott volna. Viszont a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése – merő takarékosságból! – fölér a Fidesz és KDNP következő kampányának tízmilliárd forinttal való megtámogatásával és az RMDSZ-nek rúgott hat góllal. Nem értem, nem értem, nem értem.” Egy kritikus felvetésre válaszolva ugyanott később így fogalmazott: „az anyaországi összmagyar politizálásának szimbolikáján hülyeség és baromság spórolni. A HTMH százhúsz alkalmazott helyett hússzal is létezhet egy ideig, aztán ha jobban megy sorunk, az akkori szükség szerint megerősíthető. Ami most történt, az csak príma ziccer a szocialista– liberális koalíció ellenében. Épp, amikor a miniszterelnök kimondta: tízmillió nevében, tizenöt érdekében politizálunk.”
A hivatal megszüntetése ellen tiltakozott a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is. A határon túli kollégák nyílt levélben fordultak a miniszterelnökhöz és a köztársasági elnökhöz, és ebben kifejtik: „a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetését semmilyen takarékossági szempont nem indokolja, mint ahogy értetlenül állnak a határon túli magyaroknak eddig biztosított támogatások csökkentése előtt is. Egy ekkora összeg megtakarítása nem biztosíthatja az államháztartás egyensúlyát.” Az új főosztály persze sokkal olcsóbb lesz, tudhattuk meg a Népszavából, bár azt még senki sem tudja, pontosan mennyibe fog kerülni. A hivatal megszüntetéséről egyébként sem szakértőkkel, sem a határon túli szervezetekkel nem egyeztetett a kormány, még azon a sebtében összerántott vacsorán sem került szóba, amelyre Gyurcsány Ferenc nagy suttyomban összehívta a határon túli magyarok politikai pártjainak vezetőit. Az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságában sem beszélt róla kinevezése előtti meghallgatásakor az új kormány erős embere, Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője.
A HTMH korábbi elnöke, Szabó Tibor (aki a Fidesz alatt vezette a hivatalt) úgy vélte: a súlytalanított, főosztállyá visszaminősített intézmény nem lesz képes ellátni a különböző minisztériumok közötti koordinációs szerepet. Bálint Pataki József – akit még Medgyessy Péter nevezett ki, de a miniszterelnökkel együtt ő sem tudta végigcsinálni a ciklust – örömtelinek tartotta, hogy a határon túli magyarok ügye újra a MeH-be kerül, de reményét fejezte ki, hogy a határon túli magyaroknak szánt költségvetési támogatás nem fog csökkenni.
Ha mélyebbre ásunk a problémában, kiderül, hogy igazából nem is a HTMH megszüntetése a kérdés. A legnagyobb baj az, hogy ez is a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghonosított rögtönzés- és dózerpolitika része. Nincs koncepció, hosszú távú stratégia, csak a miniszterelnökben élő sértettség van a határon túli magyarok iránt, akik nem feledik el neki a december ötödikei népszavazást megelőző szégyenletes, magyart a magyarra uszító Gyurcsány-kampányt. Ha nincs konszenzus – magyarán nem értenek egyet vele –, akkor nem hívja össze és megszünteti a Máértet, majd megragadja a pénzeszsákot is, hogy ezentúl a MeH-be kelljen gazsulálnia annak, aki támogatást akar. Ez pedig nem „újrafogalmazott külpolitikai stratégiát” jelent, mindössze kézi vezérlésnek hívják.