idezojelek

„Majmolják az ördögöt”

MÉLYSZÁNTÁS – Magyar Péter személyében ölt testet a lumpenproletariátus emberideálja.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: ATTILA KISBENEDEK
0

Már a rajt is látványos volt, amikor az Európába igyekvő prókátor megállt a borsodi Putnoknál, hogy híveinek egy katolikus templom közelében hirdessen igét – hordó híján egy kisteherautó platójáról. Trágár elemekkel tűzdelt harcias szózata lázba hozta az egybegyűlteket (legjobban magát az előadót), s elképesztette a templomból kijövő híveket. Az idősebbeket az ötvenes évek tenyérbe mászó Marosán Bucijára emlékeztette a szónok. 

Orvosért kiáltott az is, amikor esztendővel később betegünk egyik miskolci fellépésén egy, a miniszterelnököt ábrázoló papírbábot cipelt fel a színpadra, hogy aztán fél órán keresztül vele, az Orbán Viktor-bábbal „vitatkozzon”. (Ismer ilyet a modern klinikai pszichiátria. A súlyos elváltozás a Napóleon-szindrómából ered, csakhogy ebben az előrehaladott stációban már nem gyógyítható. 

Régebben az ápoltakat piócás emberek kezelték, de azokat mindig megharapták, a viperások legtöbbje nem is vállalta… A kór jellemzői: bénult vigyor, véget nem érő fülsértő vonyítás, aritmikus hadonászás, kiszámíthatatlan anyagcsere stb. Duplasoros muszájkabát viselete ajánlott.)

A politikába belebetegedettek históriái nem új keletűek. 1919-ben a tanácskommün Bécsbe menekült kihízott parazitái is ebben szenvedtek. Mályusz Elemér történész A vörös emigráció című könyvéből szinte ordít a jelenkorra is érvényes párhuzam. 

„Jól tudják és érzik, hogy békés viszonyok között semmit sem remélhetnek, ezért minden igyekvésük a helyzet felborítása, a belső ellentétek szítása – írja. – Elképesztő igyekezettel megy a gyűlölködés. A fő cél mindenütt a belső ellentétek mélyítése, hogy a felfordulás lehetséges legyen.” 

A ragályveszély megmaradt.
Sok a közös a régi kommunista árulók és utódaik között. Mindkettő „a nép nevében” beszél, miközben eltakarítandó csökevénynek tartja például a parasztságot. (A műmessiás most éppen az EU direktívái alapján akarja „korszerű birtokméretbe” – újkori kolhozba – kényszeríteni a saját földjükön gazdálkodókat. Némi júdáspénzért persze. „Egy nagyon pici szuverenitásról le kellene mondani ahhoz, hogy Magyarország megkaphassa az uniós forrásokat.” Megvan?)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kígyók ma is itt kígyóznak közöttünk.

Szó se róla, 

a tömeget demagóg ígéretekkel hergelni és fölhasználni sokaknak sikerült, profán tömegek minden társadalomban jelen voltak és vannak (Odi profanum vulgus et arceo, írta volt Horatius – Gyűlölöm a profán népet és kerülöm). Az együgyű embernek szüksége van bűnbakra, akit kikiálthat minden kudarc okozójának. (Lásd: Görgei Artúr, Tisza István.) 

A mi árulónk is ezt a forgatókönyvet vette elő, éppen csak azt nem tudja a boldogtalan, hogy senki és semmi nem lesz olyan hamar amorf és erőtlen, mint a tömeg. Mert minden, amit a tömeg „akar”, hamarább esik szét, mint amit az egyén akar.

Cicero már Krisztus előtt megmondta: egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit, még az ambiciózusait is, de nehéz túlélni a belső hazaárulást. „Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert, és nyíltan hordja zászlaját. De az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk átoson a sikátorokon, kormány folyosóin is hallhatók.” Portrét is rajzolt a filozófus: 

„Az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli, az emberi természet alantasságához szól, ami minden ember szívében titkon mélyen fekszik. Az áruló elrohasztja a nemzet lelkét, titokban éjjel dolgozik, alattomban aláássa a nemzet pilléreit, fertőzi a politikát, hogy ellenállni sem lehet. A gyilkos nem annyira félelmetes. Az áruló maga a pestis járvány.”

Az irodalom is megemlékezik erről az utálatos figuráról. Amit Vajda János az árulókról ír egy 1860-ban kelt versében (Tavasz felé), azt betűhíven nélkül közzé lehet adni ma is, annyira időszerű: 

„Hol csak azt láthatod, / Hogy majmolják az ördögöt / Hiú alakosok. / S ugyanazok, mindannyian / Hogy törik magukat, / Hogy egymáshoz valahogyan / Ne hasonlítsanak. / Hol nyíltan jár s dicső a gaz, / S úgy nekibátorul, / Hogy a szemérmes jó, igaz / ...Álarc alá szorul.”

Ha majd egykor az utókor történészei, politológusai és gyakorló elmeorvosai elemezni fogják Magyar Péter munkásságát, aligha kerüli el a figyelmüket, hogy ez az űzött tekintetű, reszketeg beteg mindvégig meg volt győződve arról (amúgy helyesen): személyében ölt testet, kiált szoborért a lumpenproletariátus emberideálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.