A mi veltelinink

Az Európai Unió pályázaton elnyerhető támogatásával mintegy ötezer hektár, főként sík vidéken termő szőlőt vághatnak ki Magyarországon július végéig. A előzetes igény rendkívül nagy volt, ötezren folyamodtak ezért az engedélyért. Az EU szándéka szerint a cél a közösségen belül felhalmozott feleslegek csökkentése, valamint a gyönge minőségű, tömeges fogyasztást szolgáló bor korlátozása.

Ha a rendszerváltozás óta a mindenkori kormányok erre hivatott politikusai törődtek volna azzal, hogy megakadályozzák a szőlő- és borágazat gazdasági ellehetetlenülését, hogy a csődbe jutott tömegtermelés helyett a minőségi szőlőtermelést és borászatot támogassák, nem jutottunk volna oda, hogy kényszerből kelljen kivágni szőlőket. A kiváló minőségű szőlő és bor nemzeti érték, az országról kialakított kép meghatározó eleme – lehetne. Munkahiányos időszakban hatalmas lehetőség rejlik benne, tisztességes megélhetést biztosíthatna sok embernek. Hogy mégsem ez a helyzet, azért minden eddigi kormány felelős – mondják szakemberek.
A szőlőkivágást támogató pályázatra az idén február közepéig mintegy ötezer kérelem érkezett, a szőlők kivágásával pedig július 31-ig kell végezni. Az egy pályázatra jutó ültetvények nagysága zömmel egy hektárnál kisebb, tehát valószínűleg nem merítik ki az ötezer hektáros idei kontingenst. Akik jogszerűen pályáztak, azok meg is kapják a támogatást. Hogy mennyit, az a terület ötéves termésátlagától függ. Minél nagyobb volt a hozam, annál nagyobb lesz a támogatás mértéke, ezt a 110/2005-ös FM-rendelet határozza meg. A legkisebb összeg hektáronként 1450 euró, a legnagyobb 11 ezer euró. A kérelmek legnagyobb része sík vidéken lévő szőlők kivágására vonatkozik. A támogatással kivágott területeket nem lehet újratelepíteni.
Egyedül a balatoni régióban lévő szőlők tulajdonosai nem pályázhattak – noha sokan szerettek volna –, mert ott a Balaton-törvény újratelepítést ír elő kötelezően az első osztályú termőhelyekre. „Hogy ilyen nagy az igény a kivágásra, az egyértelműen bizonyítja, hogy súlyos gondok vannak az ágazat jövedelemtermelő képességével, illetve a szektorsemleges gazdasági szabályozással. Magyarországon 191 hektárnyi első osztályú és mintegy 200 ezer hektár másodosztályú szőlő termelésére alkalmas terület van, de a megműveltek aránya egyre csökken. Pedig a biológiai potenciált ki kellene használni” – hangsúlyozza Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
Az EU-támogatásra kiírt pályázattal elsősorban azoknak akarnak jogszerű „menekülési lehetőséget” adni, akik idős korukra tekintettel nem tudják vállalni a művelésben tartást, utódaik pedig nem vállalkoznak a veszteséges tevékenységre. A szőlőtermelők helyzete ugyanis halmozottan hátrányos a mai Magyarországon. Magasak az adók, sok a ráfordítás, a felvásárlási ár pedig alacsony. Továbbra is jól jövedelmez az adózást megkerülő forgalmazás, a minőségi borászat viszont nem kap olyan segítséget, amilyet megérdemelne. Nehezen vehetők igénybe a támogatások, azok a gazdák pedig, akik környezetkímélő módon termelik a szőlőt, fele-, harmadannyi támogatásban részesülnek, mint például osztrák társaik. A közösségi marketing hiánya miatt romlott a hazai bor hírneve, elszakadt egymástól a szőlőtermelés, a borfeldolgozás és -kereskedelem. A jövedéki törvénnyel, amelyet a hazai törvényhozók dolgoztak ki – nem az Európai Unió –, épp azokat nyomorították meg, akik szenvedélyből művelik kis parcelláikat és becsületesen borászkodnak. Ráadásul Magyarország évek óta nem folyósít nemzeti önrészt az EU-forrásokból megszerezhető marketinghez, „alultervezi”, illetve egyáltalán nem tervezi azokat a költségeket (50–20 százalék), amelyek segítségével szert lehetne tenni ezekre a pénzekre. Márpedig marketing nélkül remény sincs rá, hogy bejussunk a nemzetközi piacra. Tizenháromezer bort forgalmazó pincészet található az országban, egymagában egyiknek sem képződik annyi nyeresége, hogy abból érdemi marketinget lehetne kidolgozni. Közös bormarketing-stratégiára volna szükség, de egy ideig jogilag nem volt rá lehetőség, és a szakma véleménye talán még ma is megoszlik. Ha valaki a bormarketinghez piackutatást szeretne végezni, nem tudja előteremteni az önrészt, mert az állam egy fillért sem ad hozzá. Ez minden kormány idején így volt. A politikusaink tizenöt éve nem ismerték fel vagy nem törődtek vele, hogy a minőségi szőlő- és bortermelés az országkép szempontjából kifizetődő lehetne.
Öt évbe telt, amíg a jövedéki adót nullakulcsossá tették. A miniszter úgy határozott, hogy a helyébe lépő literenkénti nyolc forint közterhet a szakma használja fel marketingforrásként, és a nemrég megalakult Magyar Bormarketing Kht. kapja meg. A pénz mégsem érkezett meg. Ennek részben jogi, részben a szakma megosztottságából következő akadályai voltak. A jogalkotók a termelők befizetéseiből új adónemet csináltak, a kifizetésből pedig új támogatást. Korábban a jövedéki adót az eladott bor után kellett leróni, az úgynevezett „forgalomba hozatali járulékot” viszont az értékesítés előtt kellett volna befizetni. (Ez olyan, mintha bemennénk a közértbe, és ott előre ki kellene fizetnünk egy meghatározott összeget, majd később kiderülne, hogy találunk-e érte nekünk megfelelő árut.) Nem volt szakmai megegyezés abban sem, hogy ebből a pénzből mennyit fordítsanak közösségi marketingre és mennyit a borhamisítás elleni küzdelemre (Nánási Tamás: Prés alatt. Magyar Nemzet Magazin, 2005. október 22.).
Magyarországon felnőtt egy nemzedék, amelyik a jellegtelen borok előállításában érdekelt. Annak idején, a nyolcvanas években hárommillió hektó bort exportált Magyarország a KGST piacaira, de azóta alaposan megváltozott a világ. Ilyen minőségű borokból ekkora mennyiséget csak méltánytalan áron lehet eladni, ha egyáltalán lehet. Olcsó jó borra persze mindig szükség van a belső piacon, de exportra ezzel nem vagyunk versenyképesek.
Érdemes felidézni, hogy mit tesznek a piacon az olcsóbb magyar boroknak egyre nagyobb konkurenciát jelentő feltörekvő chilei vagy ausztrál bortermelők. Egyikük sem egyéni pincészetként ismert, de a közösségi marketingjükben minden azt sugallja, hogy ezek a borok jók. Csehországban évente egymilliárd forintnak megfelelő összeget költenek bormarketingre, nálunk korábban mintegy háromszázmilliót, tavaly viszont egy fillért sem, és ezt a szakma jóváhagyta.
Magyarországon persze, ahol kiváló termőterületek vannak, és a szőlőtermelés évszázados hagyományokkal dicsekedhet, nagy eredmény, hogy a legjobbak kiharcolták az eredetvédelmet, és a szakma létrehozta a Magyar Bormarketing Kht.-t a közös marketingre. Amint Horváth Csabától – a kht. egyik alapítójának képviselőjétől – megtudtuk: a háttérben komoly szakmai munka folyik annak kimunkálására, hogy a majd ide befolyó pénzt hogyan használják fel értelmesen és elszámolhatóan.
Visszatérve a balatoni régióra, egy gazdálkodó szakember szerint állampolgári jogokat sért, hogy az ottani szőlőterületek tulajdonosai nem pályázhatnak a kivágásra. A jelen körülmények között semmi sem indokolja, hogy arra kényszerítsék őket: veszteséges gazdasági tevékenységet folytassanak. Az idős emberek már nem tudják művelni a szőlőiket, az utódaik pedig nem akarják, így nem ritkák a gondozatlan, gyomos területek, amelyek fertőzési gócokat okoznak.
Igenis vissza kell szerezni a hazai bor becsületét – mondja a balatoni borok egyik kiváló szakértője. Tíz éven belül volna is rá mód, ha végre egymással összehangolt, értelmes rendeleteket bocsátanának ki a törvényhozók, és összefognának mindazok, akik ezt a nagyon szép és nagyon nehéz szakmát művelik. Példa rá Ausztria, amelynek a glikol-botrány után tíz évvel sikerült visszajutnia a nemzetközi piacra. Nézzünk csak egy szőlőfajtát, a zöld veltelinit, amelyben a hozzáértők szerint hihetetlenül nagy lehetőségek rejlenek Magyarországon. A Wine Spectator című lap nemrég mintegy száz osztrák zöld veltelinit elemzett. A legolcsóbbat 9, a legdrágábbat 300 dollárért árulják az Egyesült Államokban. Nálunk egyelőre – egy-két kivételtől eltekintve – a leggyengébb minőségű kocsisborként tartják számon, miközben tudjuk, milyen kiváló eredményeket ért el vele néhány viszonylag kis területen gazdálkodó megszállott ember. És akkor kiváló saját fajtáinkról még szót sem ejtettünk. Amint arról sem, hogy a bor bizalmi termék.