Adj nekem, Uram, egy csendes kamrát!

Laikus számára a Radics Gáspár név nem mond túl sokat, de ő nem más, mint a nagykárolyi születésű Károli Gáspár, aki tarcali, tállyai és gönci református esperesként lefordította magyarra, majd 1589–90-ben közel kilencszáz példányban magyar nyelven kinyomtatta a Szent Bibliát Vizsolyban. Sipos-Vizaknai Gabriella, a helyi református lelkész ismeretei szerint ezek közül mindössze ötvenhárom lelhető fel a földkerekségen, de a még létező, felbecsülhetetlen értékű különlegességek kiemelten védett nemzeti örökségnek számítanak. Mint ahogy a hármas tagoltságú vizsolyi református templom is, amelynek építése 1220-ban kezdődött, s csaknem százötven évvel később nyerte el a mostanihoz hasonló formáját.

Tarcali református esperes korában, az 1570-es években döntötte el Károlyi Gáspár, hogy a Szent Bibliát lefordítja latinról magyarra. A hosszas előkészítő munka után 1590-ben nyomtatta ki Vizsolyban a művet nyolcszáz-kilencszáz példányban, noha ezzel a tettel magára haragította a bécsi császári udvart. Keresték is gőzerővel az elkészült bibliákat, ám nem találták. Sipos-Vizaknai Gabriella vizsolyi lelkész úgy véli, a Biblia lefordításának története nem előzmény nélküli, hiszen Bécsben már idejekorán felfigyeltek Károlyi Gáspár képességeire. A tarcali, gönci hívek imádták a tudós egyházi embert, s követték cselekedeteiben. A császári udvarban híre ment annak a papnak, aki csupán lelkiismeretére hallgatott a XVI. század végén. Erneszt főherceg már 1584-ben nemtetszését fejezte ki levélben Mágochi Gáspár felvidéki főispánnak, amikor megtudta, hogy Károlyi Gáspár konok ember, s minden tervét megvalósítja a helybeliek egyetértésével. A császári udvar bár ez idő tájt még nem szerzett tudomást a Szentírás lefordításának szándékáról, mégis protestált a pap cselekedetei ellen.
A vizsolyi lelkésznő elárulta, Erneszt főherceg levelének nyomós oka volt 1584-ben, Mágochihoz intézett üzenetében ugyanis azt kérte a főispántól: dorgálja meg a papot, aki egy erőszakos haláleset miatt megtiltotta a harangozást, valamint az igehirdetést a Kassa-vidéki városban mindaddig, amíg a tarcali bíró ki nem adja a fiatalember gyilkosát. Sipos-Vizaknai Gabriella rámutatott, a Sárospataki Református Kollégium fennállása óta a diákok több évszázados kutatása számos eredményt hozott, s a feltárt dokumentumok alapján vált ismertté Károlyi Gáspár élettörténete is. Erneszt főherceg levelét például 1927-ben tették közzé először, s a Felvidék történetének feltárása szintén a sárospataki kutatómunkának köszönhető. Kiderült, az igaz magyar Mágochi szerette a Radicsból lett Károlyi Gáspárt, s amikor a főispán megismerte a bibliafordítás tervét, nem állt a császári udvar pártjára, hanem a tudós esperest támogatta. Csupán annyit kért, tartsa titokban a nyelvőri munkát.
A lelkésznő idézett Mágochitól és Károlyi beszélgetéséből, amit a főispán kezdett el: „Hogy Erneszt levelére én milyen választ adok, azt bízza rám, nagy tiszteletű Károlyi uram. Egyre kérem. Arra, hogy amint felvette a tollat a teljes Szentírás magyarul való megszólaltatására, azt a foglalatosságot vigye jó végre mindannyiunk kedvére. Csak meg ne tudják az illetéktelenek. Találja meg Felső-Magyarországon a legcsendesebb zugot, a legoltalmasabb rejteket, állítsa fel a nyomdát, és ne kelljen fel az íróasztalától addig, amíg a Szentírás magyarra fordítását teljességre nem vitte. Erre segítse meg a tökéletes bölcsességű Isten! Mi pedig állhatatos segítséggel állunk nagytiszteletű urunk mellett, ha többen nem, legalább mi hárman; Ecsedi Báthori István országbíró feleségestől, Rákóczi Zsigmond, Eger kapitánya és jómagam.”
Károlyi Gáspár így válaszolt: „Az a kívánságom nekem is, ami a nagy Calvinusnak volt: adj nekem, Uram, egy csendes kamrát, ahol könyveket írhassak nevednek dicsőségére. Harcolnom kell minden belső és külső akadékos dolgokkal anyaszentegyházam oltalmában és építésében, de hárfámat a szegre akaszthatom, hiszen ha Isten velünk, akkor ki ellenünk?”
Csomós József, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület püspöke az egyik vizsolyi istentiszteleten úgy fogalmazott: Károlyi által testté lett az Ige, s ez a folyamat megismétlődik újra és újra. Mint ahogy a református templom is a folyamatos átalakulás helyszíne volt a XIII. század elejétől. Sipos-Vizaknai Gabriella írásos dokumentumokra hivatkozva közölte, Isten házának építése valószínűleg 1220-ban kezdődött, amikor Vizsolyt már Igyházasvisi néven említi a krónika. Úgy tudni, ez idő tájt csak a szentély készült el, s az ezerháromszázas évek közepén alakult ki az épület végső formája, a jellegzetes hármas tagolás. A XIV. században bővült az úgynevezett hajóval és toronnyal, persze a szépítgetés azóta sem fejeződött be. A lelkésznő tájékoztatása szerint az Árpád-ház kihalása után az Anjou Károly Róbertnek 1320 táján már tizenhat garas pápai adót fizettek a helyi hívek, s e tény a gazdagságukat jelezte. Gazdagok voltak, tehát bővítettek. A bővítés során bordás keresztbordázatot kapott a templom a korábbi síkmennyezet helyett, ám szinte biztos, hogy a sekrestye szintén ekkor, vagyis a XIV. században készült el, a XVI. század második felétől pedig a református egyház tulajdona. Az 1697-es vizsolyi csata idején súlyos sérüléseket szenvedett az épület, s ekkor pusztulhatott el a sekrestye. A VIII. század közepén, a türelmi rendelet kiadása után újrazsindelyezték a tetőt, s elegáns padokat készítettek a reformátusok igényeinek megfelelően, majd 1792-ben új koronadíszt helyeztek a szószék fölé.
Sipos-Vizaknai Gabriella érdekességként említi, hogy a templom falán lévő freskókat csak 1940-ben találták meg. Kifejezetten rossz állapota miatt viszont csak részleges helyreállítása történhetett meg. A restaurálást 1985-ben fejezte be Seres László, a vizsolyi református templom pedig immár idegenforgalmi látványosság, amely évente harminc-ötvenezer látogatót vonz.