Baku változó arca

Már reggel hatkor egymást érik a horgászok a Kaszpi-tengerre kinyúló mólón. A tengerparti parkban emberek sétálnak. A hullámok a föld „fekete aranyát” hozzák a partra, mely a betonon csapódik ki. Az Azerbajdzsán Szálloda egy nyugati társaság által felújított részében megkezdődik az élet. A személyzet inkább angolul beszél. A kifogástalan reggelihez erőszakos és hangos amerikai zenét szolgálnak fel. Talán ébresztőnek. A szolgáltatások árai nem alacsonyak. Egy óra internetelérés a szobában tíz amerikai dollár. Persze a városi internetklubokban ennek a tizedébe sem kerül ugyanez, de ott a környezet kissé más.
Az utcaképet három autótípus határozza meg: a kocka Lada, a Volga és a Mercedes. Minden hetedik mellettünk elhaladó ez utóbbi márka. A szinte teljesen üres főposta mellett a Szovjetek Háza. A taxis büszkén emlegeti; német mérnökök tervezték, német hadifoglyok építették. Azért olyan jó minőségű.
Az olajbevételeket az ország vezetése külön kezeli. Külön alapba kerülnek, melyekből az infrastruktúrát, az oktatást, az egészségügyet támogatja az állam, amely közvetve teremt ezzel munkahelyeket.
Az átlagos életszínvonal ettől függetlenül még nagyon messze van az európaitól – az olajgazdagság ellenére a közepes jövedelmek is maximum csak az egy-kétszáz dolláros szegmensben mozognak –, és a térségben sem a legnagyobb, de azért növekszik. A menekültek jóvoltából felduzzadt, immár közel hárommilliós Bakuban azonban az is látszik, hogy az olajból is meggazdagodtak néhányan. Több mint háromszáz, hat-nyolc szintes, minden igényt kielégítő komfort színvonalú apartmanház épül egyszerre a városban. Hogy kinek? Egy szűk helyi rétegnek. De áramlik például a tőke Iránból. Itt, a szomszédban különben is 16-18 millió azeri él, több mint kétszer annyi, mint magában az országban. Azokat a területeket Oroszország háborúban vesztette el. Néhányan itt, már az amerikai készülődést figyelve, arra gondolnak, ha Irán széthullik, visszatérhetnek az anyaországba.
Azerbajdzsán immár felkutatott olajkészletei hivatalosan 40 évre elegendőek, a kilátások tehát igen kedvezőek. Csupán egy problémát hallani újra meg újra: Karabah. Ahogy mondják, nem is az örmények, hanem az orosz hadsereg vette el az örmények által lakott részek mellett azokat a területeket is, ahol csupán azeriek laktak azelőtt. Innen azután a lakosság elmenekült. Nahicsevant, az Örményország és Törökország közötti, az országtól fizikailag elszakított enklávét meg sem említik. Az már csak így létezik; minden fémpénzen megtekinthető a furcsa államalakulat.
Az utcakép békés. A sétálóutcába érve drágábbnál drágább európai márkák boltjai. Ezeket pénzváltók és a mobiltelefonokat áruló üzletek váltják fel, meg egy-egy kávézó. A nők az európai divatnak megfelelően öltöznek.
Csupán ugrásnyira a lüktető központtól, kisebb magaslaton helyezkedik el az UNESCO védelme alatt álló, fallal körülvett, hagyományos architektúrájú óváros. Itt, a régi, omladozó házak köze tehetséges építészek a régi utcaképhez alkalmazkodva csempésztek be modern, minden komforttal ellátott épületeket. A valóban lenyűgöző királyi palotát teljes egészében rendbe hozták. Az időközben már 35 fokos hőségben kis utcákon botorkálva megérti az ember, miért is jó itt az árnyat adó szűk sikátor. Az egyik kikövezett kis téren az évszázados falakra futballkaput mázoltak a gyerekek. Mintegy harminc méterre, szemben áll csőből hegesztett párja. Mivel a pálya a hegyoldalon van, és a lejtőt lépcsőkkel is igyekeztek áthidalni az építők, ezeken a lépcsőkön helyezkedik el a fehér színnel felfestett kezdőkör. Elképzelhető, hogy ez a világ egyetlen lépcsős futballpályája. Csak remélni tudja az ember, hogy a térfélcsere itt is bevett gyakorlat!
Az óváros előtt a tengerre nézve őrködik az úgynevezett leánybástya. A monda szerint arról vetette magát a tenger habjaiba a királylány, akit apja akarata ellenére akart férjhez adni ahhoz, akit ő nem szeretett. A tenger habjai azóta mintegy százméternyit visszahúzódtak – helyet adva a városi parknak. Lassan esteledik, és a park egyre jobban megtelik. Mindenki a legjobb ruhájában mutatkozik. Fejkendőt ebben az iszlám országban alig látni.
Filmet, Zenit fényképezőgépeket áruló fényképészek csalogatnak, kezükben digitális kameráikkal. Odébb indul a sétahajó. A harmincperces út egy euróba sem kerül. Az emberek láthatóan elégedetten élvezik a szabadidőt, teáznak, beszélgetnek. Rózsák illata száll.