Betegségügyek

A régi-új kormány felállásakor, többévi izmozás után – emlékezzünk Szolnoki Andrea miniszteri ambícióira – a szabad demokratáknak teljesült az óhajuk: megkapták az egészségügyi tárcát. Fogyó népességgel, csökkenő gyerekszámmal, magas rák- és szívhalálozással, csúnya ivási szokásokkal, krízishelyzetekkel, erős dohányosokkal, kábítószeresekkel, és az abortuszok mindig magas számával. Ez, ami látszik. És ami nem: kimerült és agyonhajszolt nővérek, kiszolgáltatott betegek, feljelentgető hozzátartozók, kizsigerelt, a nyilvánosságnak odavetett orvosok, lepusztult kórházak, amortizált berendezések, sorban állás, gyógyszerhiány, a betegjogok negligálása, zsúfoltság és orvoshiány.
Gyakorlati tapasztalat, hogy a liberális szabad demokraták nem igazán szívgárdisták. A piac mindenhatóságát valló politikusaikra nem jellemző az elesettekkel való együttérzés, a türelem vagy a szánalom. Sőt! Hogy ezek után miért fontos egy ilyen pártnak az egészségügy, miért akarja a kezébe venni az egészségpolitikát, beleértve a gyógyítást is, rejtélynek is tűnhetne, ha nem kísértene a szabad demokraták fejében a több-biztosítós rendszer álma. Olyan helyzet, amelyben a biztosítók majd versenyeznek a betegekért. A jelenleg viruló honi piaci viszony a mi egészségügyünkre ráhúzva úgy áll, mint ama bizonyos jószágon az alsónadrág.
Csálén. Hol működik Magyarországon piaci verseny? Hat utazási iroda ugyanazt a hétvégét betűre ugyanannyiért árulja. A lakásbiztosítók a legritkábban ígérnek egymás alá, ilyen-olyan telefonos társaságok csak cifrázatban különböznek, nagyjából mindegyik ugyanazt a hasznot akarja bezsebelni. Nincs egy szolgáltató a környéken, amelyik az én kedvemért versenyezne. Miből gondolja az SZDSZ, hogy az egészségügyben ez hirtelen működni kezd? És mivel akarja kezdeni reformját az új miniszter, aki már több kórházban kipróbálta áldásos tevékenységét? Mert, és amennyiben azzal, hogy indítványozzák a kamarák feloszlatását, így az orvosiét is, akkor az új miniszter, dr. Molnár Lajos (fül-orr-gégész) inkább menjen vissza mandulákat kapkodni. Az orvosi kamara az egyetlen komoly akadálya ma mindenfajta esztelen terv és hajmeresztő kaland útjában, mert a szakmaiságot felügyeli. Csak nem az elnök személye nem tetszik?
Évtizedes tabukat akar ledöntögetni a „bátorság” kormányának bloggere, de akkor ne a vizitdíjjal kezdje. Ha tisztességesek a szándékok, akkor három komoly feladat vár a tárcára: az egyik az orvosok közalkalmazotti karámból való kiszabadítása. Miután egy piacgazdaságban mindennek ára van, a versengő biztosítók könynyedén beárazzák a betegségek, a kezelések és a műtétek élőmunkáinak árát. Innen már közmegegyezés, hogy a biztosító pénzéből mennyi illeti meg az orvost. Minél hatékonyabban dolgozik, annál több. És akkor nem kell szégyenkezni azon, hogy egy belgyógyász főorvos 35 év gyakorlat után bruttó 5000 forintnyi emelést kap. A másik igen fontos teendő a megelőzés: kötelezővé tenni a szűréseket. A képmutató jogvédők álságos hablatya miatt ezrek halnak meg rákban, agyvérzésben és más, időben nyakon csíphető betegségekben. A harmadik: a beteges gyógyszermánia fékezése. Ami nem úgy kezdődik, hogy az égig emelem a gyógyszerek árát; egy alkoholista sem szokik le az ivásról, ha drágul az ital. Komolyan kellene venni az egészséges élet értékét, mondjuk az általános iskola alsó tagozatától oktatva azt.
Tartok tőle, hogy ez nem így lesz, és az egész felhajtás csak arra jó, hogy néhány magánbiztosító könyékig garázdálkodjon az általunk befizetett milliárdokban.