Emlékhely Katynban

A Pozsonyban minap történtek felvetik a határon túli magyar emlékhelyek kérdését. E szempontból közös sorsunk van a lengyelekkel is, hiszen a lengyel nemzeti kulturális örökség nagyobb része a mai határokon túl maradt. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról beszélt lapunknak Andrzej Przewoznik, az egyik legrégebben e tevékenységgel foglalkozó lengyel társadalmi szervezet vezetője.

Itthon már rég eltávolodtunk a politikától, a lengyel–orosz vagy lengyel–ukrán vonalon azonban rendkívül összekuszálódtak a szálak, a kapcsolatokra nehezedő történelmi és politikai teher, az ebből fakadó érzelmi kitörések lényegesen megnehezítik a munkánkat – mondja a lengyel tapasztalatokról Andrzej Przewoznik helyettes államtitkár, a határon túli lengyel történelmi helyekre és eseményekre vonatkozó tevékenységet is koordináló társadalmi testület, a Harc és Mártíromság Emlékvédelmi Tanácsának vezetője.
Mint a történész kiemeli, a tanács különleges és jelképes pillanatban, 1947-ben született, amikor a német haláltáborok helyén elkezdtek alakulni az emlékművek, a kegyelethelyek. Aláhúzza, a testület nagyon sokat tett a lengyel emlékezésért, ám el kell mondani, hogy a kommunizmus ideje alatt nagyon sokan visszaéltek vele, eszközként használták. A rendszerváltás után azonban a helyzet megváltozott.
A tanácsba kerülve a ’90-es évek elején Przewoznik három fő célt tűzött maga elé. Az első, hogy külön válassza a tanácsot a mindennapi politikától. Szorosabbra kellett fonni a kapcsolatot az emigrációval, hiszen ők voltak azok, akik továbbvitték a független Lengyelország szokásait, gondolatát. Harmadik célként – teszi hozzá – a munkát igyekeztek humánus alapokra helyezni. Így például szakítottak azzal a kommunista hagyománnyal, hogy minden egyes helyi emléktábláról Varsó döntsön.
A tanács határon túli feladatai közé tartozik például a katyni emlékhely kialakítása vagy a lvovi katonatemető gondozása. „Ezek nagyon nehéz és bonyolult tárgyalások, mert a partnereink általában csak politikai vonalon tudnak hozzáállni a dolgokhoz” – mondja a testület elnöke, hozzátéve, hogy keleti szomszédaiknál még nem tart ott a mentális átalakulás, mint Lengyelországban. Mint Andrzej Przewoznik fogalmaz, a megemlékezés nem csupán egy szobrot, táblát vagy sírt jelent. A társadalom mentalitását is meg kell változtatni, mert csak ez garantálhatja, hogy tényleg politikamentesek tudjanak maradni. A keleti határokon túli lengyel emlékművek, temetők, szobrok fenntartása, gondozása – az érvényben lévő megállapodások ellenére is – főképp a lengyel államot terheli, ám mint a tanács vezetője ismételten aláhúzza, ez nem csupán pénzkérdés.