Honnan fúj a szél?

Kedvező adottságaink ellenére hazánkban csupán tizenhat szélerőmű működik. A beruházók a meglévő teljesítmények hetvenkétszeresére adtak be kérelmet, ám csak a negyedük kaphat engedélyt. A megújuló energiaforrások elterjedésének bürokratikus akadályai vannak. Az energetikai hatóság diszkriminatív módon ítélt oda szélerőmű-engedélyeket, amelyekkel kizárta a jogszerűen eljáró versenytársakat – mondják a szakértők.

A szélerőmű előnye, hogy gyorsan, akár fél éven belül felépíthető, rövid idő alatt megtérül, és független a tüzelőanyagok árváltozásaitól. A széltérkép szerint szinte az egész ország területén megéri a telepítés, legkedvezőbb a Kisalföld széljárása, jelenleg is ott forog a legtöbb szélkerék. A villamosenergia-termelésben a megújulókon belül a szélerő szerepe Magyarországon csupán tíz százalék. Pedig hazai adottságaink annyira jók, hogy húsz éven belül az összes energiaszükséglet felét kiválthatnánk széllel – mondja Takács Gábor, a Megújuló Energia Ipari Társaság (MEIT) ügyvezetője.
Bár a beruházók sorban állnak, a hosszadalmas és költséges procedúra miatt mégis lassan terjed a szélenergia kiaknázása. A kérelmezőnek különféle engedélyeket – például környezetvédelmit, építésügyit – kell beszerezni, csak ezután köthet szerződést az áramszolgáltatóval a hálózatra csatlakozásról. Az áramszolgáltatónak mindenkitől meg kell kérnie ezeket a jogerős engedélyeket. Ennek ellenére néhány cég szabálytalanul tudott csatlakozási szerződést kötni az E.ON–ÉDÁSZ-szal, mivel az nem követelte meg tőlük az engedélyek meglétét. Így a szerződésig tartó több hónapos folyamat egyes kivételezettek esetében néhány napra rövidült – véli Takács Gábor.
A történtekkel kapcsolatban a Magyar Energia Hivatal (MEH) belső vizsgálatot folytat, amelyben csak az E.ON–ÉDÁSZ beszámolójára hagyatkozhatnak. A megkötött szerződéseket csak a bíróság nyilváníthatja semmissé – fejti ki Grabner Péter, a hatóság engedélyezési és felügyeleti osztályvezetője. Arra az általuk felügyelt szabályzatra hivatkozott, amely szerint a kérelmezőnek rendelkeznie kell az engedélyekkel, ennek bizonyítására azonban nyilatkozatok és dokumentumok is elegendők, bemutatási kötelezettség nincs. A jogi kiskapu miatt a szabályzatot módosítani fogják, ám ez nem változtat a jelenlegi állapoton.
– Elfogadhatatlan, hogy a felügyelő hatóság szemet huny a szabálytalanságok felett – magyarázza Takács Gábor. – A környezetvédelmi felügyelőségek határozatai nyilvánosak, ezekből látható, hogy többeknek még most sincsen engedélyük. Aki viszont szabályosan járt el (tehát minden engedély jogerőre emelkedését kivárta, ezért csak később tudta beadni a kérelmét), azzal már nem kötött szerződést az E.ON–ÉDÁSZ, így végső engedélyt sem kaphatott. A MEH nem vett tudomást a visszásságokról, és saját vizsgálatának eredménye nélkül néhány hete kiadta az engedélyeket.
Az eljárást bonyolította a villamosenergia-törvény legújabb rendelete. Utolsó lépésként ugyanis megkövetel egy nyilatkozatot is a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Zrt.-től, de csak a november 25. után benyújtott kérelmek esetében. Ebben a Mavir rábólint vagy elutasít a beruházásra aszerint, hogy az adott erőmű a biztonság szempontjából milyen hatást gyakorol a hálózatra. Szakértők kifogásolják, hogy ennek bevezetése hatósági jogkört ad a Mavirnak. Ráadásul ellentmondásos, mert amikor a tervező az eljárás kezdetén jelzi a szolgáltatónak, hogy szélfarmot csatlakoztatna a rendszerhez, a csatlakozási szerződés feltételeként egy tervet kell készítenie, amit a Mavir is véleményez. Azaz egyszer már elbírálta ugyanazt a kérelmet. Takács Gábor furcsállja, hogy amióta kötelező ez a végső nyilatkozat, azóta a Mavir nem adott ki támogató tartalmút, noha ugyanazon projekteket az engedélyezés korábbi fázisában nem ítélte problémásnak. Úgy véli, a kérelmek elutasítása mögött a villamosenergia-törvény módosításával elrendelt kvóta áll, amit többször, kiszámíthatatlan módon megváltoztattak. Január közepén a MEH kiadott egy nyilatkozatot, miszerint sok kérelem vár elbírálásra, ezért csak a 2005-ben érkezett igényeket vizsgálja, és a Mavirral megállapodva legfeljebb 330 megawattnyi szélkapacitásra ad engedélyt. Ugyanekkor a Mavir feltette a honlapjára, hogy nem ad ki új támogató nyilatkozatokat, noha korábban 600 megawattra is kimondta, hogy nem zavarja a hálózatot.
Szakemberek szerint azért kell kvóta, mert nem fúj mindig a szél, nem egyenletes az áramtermelés. A probléma kiküszöbölhető, ha abban az időszakban, amikor nincs szélenergia, kiegyenlítő erőművekkel teszik egyenletessé a hálózat ellátását. A jelenlegi ingadozásokat, ami a fogyasztás és a termelés változásaiból adódik, három gáztüzelésű erőmű szabályozza. Németországban régóta bevált módszer a tározós vízi erőmű, amikor dombon, hegyen összegyűjtik a vizet, amit nagy átmérőjű csövekben zúdítanak le egy generátorhoz. Nálunk is lehetne ilyet építeni, adottságunk van hozzá, ráadásul messze nincs akkora környezeti kára, mint egy hagyományos, folyami duzzasztóműnek. A másik ésszerű megoldás az importszerződések bővítése. A hazai kereskedők szlovák, román és ukrán féllel kötött szerződései ugyanis túl merevek ahhoz, hogy igény esetén változtatni lehessen a bejövő áram menynyiségén.
Az energetikai irányítás a „szeles befektetések” szempontjából kaotikus. Elgondolkodtató, érdemes-e 80-100 millió forintért belekezdeni egy szélerőpark tervezésébe és engedélyezési eljárásába. Egy átlagos nagyságú, 50 megawattos, 2001–2002-ben elkezdett szélpark tervezésére a fejlesztők ennyit dobnak ki az ablakon, ha mondjuk véghezviszik a nehézkes procedúrát, de a „kvóta megtelt” tábla után nem kapnak a Mavirtól támogató nyilatkozatot – állítja Takács. A tartalmilag kifogástalan kérelmeket részletes indoklás nélkül utasítja el, noha a végrehajtási rendelet szerint ez kötelessége lenne. Mivel nincs előre lefektetett szempontrendszer, a beruházók nem tudnak felkészülni.
Az év elejéig felépült 16 hazai szélerőmű teljesítménye alig haladja meg a 17 megawattot. A beruházó vállalatok márciusi adatai alapján 1232 megawattnyi teljesítményre adtak be kérelmet. A jövőben várhatóan csak elutasító határozatok születnek, de a függőben lévőknél a hiánypótlásokat még megvárják – teszi hozzá Grabner Péter.
Nyugat-Európában vagy az árral szabályoznak, vagy a mennyiséggel. Néhol egy- vagy többáras kötelező átvételi rendszer van életben, máshol, például Angliában tendert írtak ki bizonyos mennyiségre, és a szolgáltatókat versenyeztették. Az nyert, aki olcsóbban adta az áramot. Ezzel szemben a magyar rendszerben minden logika nélkül a két jól működő rendszert elegyítették a jogalkotók. Egyrészt él egy kötelező átvételi rendszer, másrészt az átvehető teljesítményt egy kvótával limitálták. A jelenlegi jogi szabályozás több szempontból is ellentmondásos. A villamosenergia-törvény módosítása óta tovább erősödtek az elszámolás anomáliái. Rögzíti például, ki kitől vásárolhat áramot. A megújuló energiaforrásból (a nap, a szél, a víz és a biomassza) termelt áramot a szolgáltató vagy a kereskedő négy éve kötelezően emelt áron veszi át a beruházótól. A garantált árat egy miniszteri rendelet tartalmazza, a 23 forintot azonban a villamosenergia-törvényben rögzítették, amit az Országgyűlés módosíthat. A tavaly óta kilowattóránként fizetett 23 forintos kiemelt támogatási ár miatt a száz százalékban állami tulajdonú Mavir idei hiánya várhatóan 28 milliárd forint lesz. Egyesek szerint az ár meghatározása előtt nem készítettek hatástanulmányt, az Európában egyedülállóan magas öszszeggel egyértelműen a megtérülési időt akarták lerövidíteni. Míg a nyugati államokban időarányosan csökkentik a támogatást, a mi 23 forintunk növekszik az inflációval. Noha nálunk nem is fújnak akkora szelek, mint a tengerparti országokban, a garantált árral jövedelmezőbbé válik a beruházás kedvezőtlen adottságú területen is. Abszurd, hogy a kiemelt ár forrásából nemcsak a megújuló, valóban zöldáram termelését finanszírozzák, hanem csaknem hatvan százalékát gázzal működő, környezetszennyező erőművek támogatására fordítják.
Az engedélyben a csatlakozási szerződés alapján rögzítik, hogy a szolgáltató mennyi zöldáramot vesz át kiemelt áron, és az ártámogatást mennyi ideig utalja. A Magyar Szélenergia Társaság hétéves megtérülési időt számolt, hasonlóképp, mint a MEH. Ennek ellenére 10-15, egy esetben 25 évig garantálják az emelt áras átvételt a most kiadott engedélyek. A MEIT szerint a jelenlegi két megawattos erőművek 600-800 millió forintba kerülnek, amivel megawattonként 27–55 millió forint bevételre lehet szert tenni. Vagyis ha az „egyéb költségeket”, az ideihez hasonló szabályozási bizonytalanságokat nem nézzük, legalább 12 évvel kellene számolni.
A kiadott engedélyekben a hatóság csupán feleakkora teljesítményt hagyott jóvá, mint amennyit a beruházó eredetileg igényelt. Az országos kvótát még nem osztották ki, a maradék kapacitást a hiánypótlás miatt várakozók és a kisbefektetők között osztják szét, akik csak egy-egy szélkerékre és nem egész parkra adtak be kérelmet. Az összes teljesítmény felét, 160 megawattot a Callis befektetői csoportnak ítélték. Több projektnek – a környezetvédelmi felügyelőségek szerint – még most sincs környezetvédelmi engedélye. A Callis engedményt is kapott a MEH-től, miszerint teljesítményeit akár össze is vonhatja, így a kilenc tervezett szélpark helyett két nagyobbat építhet meg. A kérdés csak az, a Mavir engedélyétől eltérő nagyobb kapacitás a rendszerre csatlakoztatva a Callis-projekteknél vajon miért nem veszélyezteti a műszaki biztonságot?
A szabályozás másik problémája, hogy a közüzemi szolgáltatókat több energia megvételére kötelezi, mint amennyit el tud adni a fogyasztóknak. A Magyar Villamos Művek a nagy erőművekkel hosszú távra leszerződött, amivel befagyasztotta az árakat. 2007. július 1-jétől azonban az árampiac részleges liberalizációja teljessé válik, és bárkitől vásárolhatunk áramot. A tavalyi törvénymódosítás miatt a közüzemi szolgáltató, a kereskedő és a megújuló erőművek között is hosszú távú szerződést kell kötni, ezzel azonban lehetetlen helyzet áll elő. A MEH kiadott engedélyeiben szerepel, hogy a zöldáram termelőjétől mennyi ideig veszik át emelt áron az áramot, a szerződést tehát ennyi évre (legtöbbször 15 év) kell megkötni az áramszolgáltatóval. De ha a piac liberalizációja miatt a szolgáltató egy év múlva megszűnik, ki teljesíti a szerződésben rögzített feltételeket? A szolgáltatók jogutódja, a kereskedő? Ha pedig zöldáramra szerződik, hátrányt jelent a kereskedőnek, mert továbbra is fizetnie kell a kiemelt árat.
A visszaélések ellen teljes jogszabályi módosításokra lenne szükség – vélik a zöldek. Az utóbbi hónapok diszkriminatív engedélyezéseivel ugyanis legalább 40 milliárd forint értékű beruházás hiúsulhat meg.
A szélipar munkahelyet teremtene, mégsem érdeke a lobbinak, hogy a külföldi technológiából a magyar gyártók is kivegyék a részüket. Egy-egy kisebb hazai vállalat gyárt generátort a szélerőművekhez, de rendszeres beszállítói megrendelést nem kap.

EU-helyzet. 2000–2004 között 150 százalékkal nőtt az unióban a szélmeghajtású berendezések által létrehozott villamos energia. Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala most nyilvánosságra hozott adataiból kiderült, a huszonötök közösségében az így létrehozott energia 2004-ben elérte a 704 gigawattot. Ez az új energiamennyiség több mint a felét jelenti, a másik fele hagyományos hőerőművekből származik. Megawattban mérve a szélenergia mennyisége az Európai Unióban 33 626 volt, míg a teljes energiamennyiség 703 866 megawatt. A Magyarországon előállított teljes villamosenergia-mennyiség 8466 megawatt volt, ami az unióban termelt villamos energia 1,2 százaléka. A 8446 megawattból csupán három megawattot termeltek a széllel hajtott turbinák, pontosan annyit, mint Szlovákiában. A szomszédos Ausztriában 627 megawattnyi villamos energiát a szélkerekek állítanak elő. Az Eurostatnak a villanyáram külkereskedelmét mutató adatai szerint Magyarország 13 791 gigawattóra mennyiséget hozott be, és 6320 gigawattnyi villamosenergia-menynyiséget exportált, ami 7471 gigawattos külkereskedelmimérleg-hiányt mutat a villamos energia területén. Szlovákia 1862 gigawatt többlettel zárt 2004-ben. (L. I.)