Nem voltam ott, de valószínűleg szép és felemelő volt a magyar fiatalság felvonuló tiltakozása Versailles-ban, a borzalmas esemény nyolcvanhatodik évfordulóján. Hogy az ég szakadjon le az ügyeket celebráló Clemenceau francia miniszterelnökre, meg akik még mögötte a határokat igazgatták.
Az említett eseményben az volt a szép, hogy fiatalok vettek részt benne, érintetlen gyermekek – nem hadirokkantak, özvegyek. A jelek szerint az ifjakhoz is eljutott a trianoni trombitaszó. Éppen ideje…
Már vártam, hogy egyszer csak elmegy oda, a tetthelyre egy háborgó magyar fiatal küldöttség, bár ott sajnos már nem Petőfi, Jókai vagy Bulyovszky lesz a küldöttség élén, helyettük háborgó újmagyarok.
Igen, vissza Trianonhoz! Tudom, hogy június negyedikén órákig szóltak a harangok, a mozdonysípok és a hajókürtök, a mi öregeink, egyszerű kétkeziek, meg csak zokogtak, mást mit tehettek volna. Elszakítottak – hatvannégyből maradt tizenkilenc…
Emlékezetes lehetett ez a mostani trianoni délután, és főleg az lehetett benne most a szép, hogy fiatalok adták az első sort, olyanok, akikről hinni sem lehetett, hogy tudják, mi történt abban a hitvány évben, konkrétan 1920. június 4-én. A világtörténelem megcsúfolásakor. Amikor az antant – konkrétan Franciaország – átszabja a magyar glóbuszt.
Hát én szívből örülök ezeknek a Trianont bíráló fiataloknak, kellenek ezek a hangok – kár, hogy nem szólaltak meg korábban. A sajtó is hibás, meg mi mindannyian.
A jelszó változatlan: „Nem, nem soha…!”
origo.hu
Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó
