Portugál kermess Brüsszelben

A németalföldi kermess szó szabadtéri vásárt jelent. A holland–flamand eredetű kifejezés éppen úgy meghonosodott az angol nyelvben, mint a magyarból a huszár, a gulyás vagy a lekvár. Belgiumban viszont „hazai” szó, és nincs nap, hogy ne zárjanak le egy vagy több utcát, teret, nemcsak az ország városaiban, de az Európai Uniónak helyt adó fővárosban, Brüsszelben is, ahol szinte a breugheli képek hangulata elevenedik meg azzal a különbséggel, hogy az őstermelők sajtjait, a grillezett fürjet és az articsókától a mangoldig terjedő zöldségkínálat termékeit nem tróglikon viszik, hanem ráérő háziasszonyok és öltönyös hivatalnokok nejlonzacskóban a vásárt övező utcákban parkoló kocsijukhoz.
E vásároknak hagyománya van: Brüsszel, Namur és Liege városainak polgárai pontosan tudják, hogy a hét mely napján, városuk mely utcájában találhatják kedvenc csípős spanyol kolbászukat, a chorizót, a szélben szárított, szintén spanyol serrano vagy az olasz pármai sonkát, a francia sajtok százait, netán a híres angol kéksajtot, a Stiltont.
Tegnap a kánikulában izzadó Brüsszelnek Saint-Gilles negyedében, a hatalmas, ódon városháza előtti Van Meenen téren a portugálok tartottak kermesst. A bizonytalankodóknak iránytű sem kellett: őket a faszénen sütött húsokból felszálló sűrű füst és annak illata vezette a „búcsúhoz”. Ha súlyozni kellene a vásári kínálatot, annak 95 százaléka a portugál ízek fesztiválja volt, három százalék a nemzeti büszkeséget legyezte elsősorban portugál zászlók formájában, míg a fennmaradt két százalék a babától a pólóig terjedő áruk kínálatában merült ki.
A teret övező vendéglők és a felállított standok portugál kultúrájára büszke szakácsok a messze földön híres caldeiradától, vagyis az üstben főtt, legalább hat különféle halat – vagy bárányt – tartalmazó sűrű levestől a bacalhau-ig, a portugálok másik nemzeti eledeléig, a tőkehalig terjedő tálakig a portugál megyék kulináris büszkeségeit kínálták. A könnyű algervei halételektől a nehezebb alantejói „gulyásig”, mindent, mi szem-szájnak ingere.
Az ízskála szó szerint szédítő volt. Olyannyira, hogy e lap fotózásba mélyedt tudósítóját az arra haladó villamos kilógó tükre fejbe vágta. A „baleset” miatt kinyílt ajtón át a kocsin ülő utasok nem várt jutalomként élvezhették a sülő halak és húsok ellenállhatatlan illatát.